A Nagyhódos és Nagypalád közötti átkelő létesítéséről szóló megállapodást a héten aláírták - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán.
Ferenc pápa január 21-én megnyitotta az imádság évét, amelynek célja, hogy segítsen felkészülni a 2025-ös szentévre. Ferenc pápa először akkor tett utalást az imádáság évére, amikor 2022. február 11-én a 2025-ös jubileumi év előkészületeiről írt levelet Rino Fisichella érseknek, az akkori Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének (ma Evangelizációs
Újabb repedés jelent meg a kormány kommunikációján a Magyar Péter ügyben. A Miniszterelnöki Kabinetiroda ugyanis kihátrált a korábbi érv mögül, mi szerint Magyarnak a volt felesége szerzett munkahelyet.
Sem a levitézlett ellenzéki politikusokra, sem a NER szereplőire nem kíváncsi, mondta egy interjúban. Állítja, már több tízezren jelentkeztek hozzájuk.
A Szeged melletti nagyközség lakói nem értik, miért indult fakitermelés, és hogy hány fát fognak kivágni. A polgármester szerint erdőmentés zajlik, pihenőparkot építenek, amihez már évekkel ezelőtt megvették a padokat. Faszerkezetük egy része tönkre is ment azóta.
Útmutatókat készítenek az oltásellenesek, ezekben pontról pontra leírják, hogyan lehet akár a háziorvost is feljelenteni azért, hogy ne kapjon oltást egy gyerek.
Hányást és hasmenést okozott a hétfői ebéd betegek és egészségügyi dolgozók sokaságának a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházában.
A betegnek ingyenesek a reiki kezelések, és nagy is az érdeklődés az alternatív terápia iránt. A kórház egyik dolgozója azonban azt írta a Telexnek: ez a szintű kuruzslás már szinte bulvár szintet üt meg.
A Magyar Pétert támogató színész azt mondta, hazafiként állt be Varga Judit volt férje mögé, és ha eltér az eredeti iránytól, ő lesz a leghangosabb, aki szól majd.
Hazánkban az egyik legnagyobb közigazgatási területtel rendelkező település Gyula. A fürdőváros 255 négyzetkilométeren helyezkedik el. Ezt azt eredményezi, hogy a külterületen több 100 kilométeres dűlőúthálózat van, emellett mintegy 2000-en élnek Gyulán külterületen. Egy pályázat segítségével ez alkalommal Sándorhegyen újult meg egy, korábban rés
A felvételen Kovacsics Imre káromkodva menti fel a munkavégzés alól a teljes menedzsmentet. A fürdő üzemeltetését visszaadná, és azt is letagadná, hogy valaha köze volt Győrhöz, ami szerinte egy fasz város lett.
2024. április 11-ére, csütörtök 11 órára Kormányinfót hirdetett a kormány. Gulyás Gergely mellett Varga Mihály és Nagy István is ott lesz, Szentkirályi Alexandra helyén Vitályos Eszter kormányszóvivő áll majd.
Igencsak megugrott előző évben a személyi kölcsönt felvevő magyarok száma, 2023-ban közel 12%-kal igényeltek többen ilyen típusú hitelt, mint az azt megelőző évben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly 245 ezer új szerződést kötöttek a pénzügyi szolgáltatók, ami majdnem 26 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A növekedés a Covid óta szinte
Bár az elmúlt napokban ellentétes hírek jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy Magyarországra érkezik a MERE nevű orosz diszkontlánc, azonban mostanra már kiderült, hogy a diszkontlánc rendelkezik nálunk bejegyzett céggel, amely már toborozza is a munkatársakat, és nem kevés fizetést kínálnak.
Mozgalmáról és hosszabb távú céljairól is beszélt Magyar Péter. Úgy fogalmazott: Ha kijön egy olyan választási matek, ahol csak koalíciós kormány lehet, akkor el kell gondolkodni.
2024. április 11-ére, csütörtök 11 órára Kormányinfót hirdetett a kormány. Jönnek a nagy bejelentések? Varga Mihály és Nagy István is ott lesz, Szentkirályi Alexandra helyén Vitályos Eszter kormányszóvivő áll majd.
A Greenpeace Magyarország felmérése szerint a visszaváltó automaták egyelőre szinte kihasználatlanul állnak az üzletekben, hiszen a gyártók a végsőkig kitartanak az eldobható italcsomagolások mellett.
Újabb 180 nappal hosszabbíthatja meg a kormány a veszélyhelyzetet – döntött az Országgyűlés szerdán. A képviselők egyebek mellett jóváhagyták azt a jogszabályt is, miszerint a postákon is lehetőség lesz a havi 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételre.
Azt is támogatnák, hogy a külföldön élő családok gyerekei magyar oktatásban részesüljenek. Szerinte win-win szituáció lenne, ha minél többen jönnének haza.
Ledőlt az 1-es villamos Szentlélek téri aluljárójában január 23-án állított installáció. Az esemény folyományaként egy embert kórházba kellett szállítani.