Kiemelkedő vadászati eredményekkel, ugyanakkor gazdasági szempontból kevésbé szerencsésen zárta az előző esztendőt az OMVK Békés vármegyei Területi Szervezete. Az új vadászati év küszöbén optimista szemlélet jellemzi az ágazat szereplőit.
A Magyar Narancs információi szerint egy pesti Libri üzletben az Állva maszturbálok című könyv az ajánlott könyvek kiemelt polcán kapott helyet, és a fogyasztóvédelmi ellenőr ezt a reklámtörvényben foglaltakkal összeegyeztethetetlennek vélte.
Témák: – 40 százalékos készültségnél tart a Magvető református általános iskola új tornatermének építése. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a következő tanévben már ebben az épületben tartják a testnevelés órákat. – Február utolsó napjával lezárul, a tavasz első napjával pedig kezdetét veszi az új vadászati év. A 3 Témában Hrabovszki Jánossa
Meghalt egy egyéves kisfiú Porcsalmán azt követően, hogy szülei orvoshoz vitték, mert hasmenése volt és sokat hányt. Onnan egy kúp felírása után hazaengedték, másnapra azonban rosszabbul lett, elvitték a háziorvoshoz, aki bár mindent megtett, az egyéves fiú elhunyt.
Az Európa csúcs borélményközpontjának tartott, évi 400 ezer vendéget fogadó bordeaux-i La Cité du Vin vezetője is eljön a pénteki, budapesti Borkonferenciára.
Varga Judit exférje újabb poszttal jelentkezett szerda este. Ebben azt írja, hogy a jövőben konkrét ügyek mentén folytatják az együttműködést a hatósággal.
Takács Péter szerint az ápolás már régen nemcsak az ágyneműcseréről, a beteg mosdatásáról vagy az ágytálazásról szól, például a terápiában, a diagnosztikában is számos lehetőség nyílik a betegek ellátására.
A Keleti pályaudvar és Kelenföld közötti utazáshoz a 4-es metrót javasolják, amelyen márciustól érvényes az országbérlet és a Pest vármegyei bérlet is.
A Közmédia Választási Iroda azt felügyeli, hogy a közmédia a politikai reklámokat jogszerű és a választási esélyegyenlőséget biztosító módon teszi közzé.
A köztársasági elnök megtestesíti a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, amellett, hogy a magyar állam képviselete is kiemelt hatásköre – mondta Cservák Csaba, de szerinte Sulyok Tamásnak alkotmányjogászként más szerepe is lehet az államfői székben.
Egy hódmezővásárhelyi lap névtelen cikkében azon borultak ki, hogy az utóbbi időben több közös, jó kedélyű fotó is készült a helyi polgármesterről és a miniszterről.
"Isten éltesse a Magyar Lovassport Szövetséget és az elmúlt száz évét. Mint minden nagy történetet, így ezt is sikerek és kudarcok övezik, de előbbiből több volt" – kezdte köszöntő beszédét Szalay-Bobrovniczky Kristóf.