2024. február 27. kedd

febr. 27
17:51
Nagy bejelentést tett a honvédelmi miniszter Tatárszentgyörgyön (Infostart)
Fontos állomásához érkezett a magyar haderő fejlesztése azzal, hogy új harcászati eszközök, Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kerülnek a régi, orosz gyártmányú BTR-ek helyére - mondta a honvédelmi miniszter kedden a Pest vármegyei Tatárszentgyörgyön.
febr. 27
18:03
Bejelentést tett az OTP (Infostart)
Átalakul az OTP-pénztárak vezetése, keddtől egy ügyvezető irányítja az egészségpénztárt és a nyugdíjpénztárt - közölte a társaság kedden.
febr. 27
18:09
Lezuhant egy repülő egy budaörsi kertben (Infostart)
A két utas túlélte a becsapódást.
febr. 27
18:12
Rétvári Bence: A pedofiloknak börtönben a helyük (hirado.hu)
"A baloldali kormányok idején az utcákon jártak a pedofilok, a jobboldali kormány rács mögé küldte őket" – közölte Rétvári Bence.
febr. 27
18:12
Nyilvánosságra hozhatná a kegyelmi ügy részleteit a kormány? Megkezdődött a szavazás (ATV)
Az államfő és a korábbi igazságügyi miniszter is belebukott az úgynevezett kegyelmi botrányba, vagyis, hogy elnöki kegyelmet kapott K. Endre, akit azért ítéltek börtönre, mert megpróbálta eltussolni főnöke, a bicskei gyermekotthon igazgatójának pedofil bűneit. A kegyelmi döntést támogató Balog Zoltán is lemondani kényszerült a református egyház vez
febr. 27
18:21
Újabb két fővárosi csomópontban újított a BKK (Infostart)
Újpest-központban és a Lehel tér környezetében is megújultak az utastájékoztató táblák. A BKK munkatársai emellett elbontották a Lehel téren az M3-as metró felújítása idején kihelyezett, a felújítás befejezése óta már nem használt megállóhelytáblát tartó oszlopokat is.
febr. 27
18:24
Bárándy Péter Sulyok Tamásról: ,,én ezt egy minőségi cserének élem meg" (ATV)
Egy napon döntött az Országgyűlés Novák Katalin lemondásáról, és szavazta meg Sulyok Tamást mint államfőt. Közben az is kiderült, hogy az Alkotmánybíróság megüresedett posztjára Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert jelöli a Fidesz. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter értékelte a helyzetet.
febr. 27
18:30
25 év után oldódhat meg a Döcher-gyilkosság: ez derült ki a nyomozás során (Pénzcentrum)
Tagadta bűnösségét a 25 évvel ezelőtti, Döcher-gyilkosságként ismertté vált büntetőügy perének elsőrendű vádlottja kedden a Fővárosi Törvényszéken. U. Alex, aki a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézetben van letartóztatásban, távmeghallgatásán vitatta az ellene valló tanúk szavahihetőségét.
febr. 27
18:33
Orbán Viktor terjesztette fel kitüntetésre a pedofil gyerekotthon-igazgatót 2016-ban (SzMo)
A Demokratikus Koalíció szerint a miniszterelnök azután javasolta Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatára a bicskei otthon vezetőjét, hogy már tudni lehetett a vele kapcsolatos aggályokról.
febr. 27
18:42
Orbán beszéde lezárta a kegyelmi ügyet? Mádl vagy Sólyom-típusú államfő lesz Sulyok Tamás? - elemzők válaszoltak (ATV)
Vasali Zoltán és Kiszelly Zoltán elemzőket a parlament tavaszi ülésszakának első ülésnapján elhangzott Orbán-beszédről kérdeztük, és arról, hogy az új államfő megválasztásával rövidre zárta-e a miniszterelnök a kegyelmi botrányt, illetve hogy az ellenzék számára milyen eszközök vannak még, hogy napirenden tartsák azt.
febr. 27
18:42
Nyomoznak a túlárazós Magyar-interjú ügyében (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 27
18:42
A magyarokénál sokkal rosszabb a román fiatalok helyzete az EU-ban (SzabolcsiHír)
.
febr. 27
19:03
Visszatérne a fővárosba az Uber, ám ezúttal más feltételekkel (Infostart)
Habár annak idején a taxisok és a kormány kiűzték Magyarországról az Ubert, most egy szövetség formájában léphet újra a piacra a személyszállító cég.
febr. 27
19:06
Kitört a pánik Budaörsön, lezuhant egy vitorlázó repülőgép (ATV)
A mentők is a baleset helyszínére siettek.
febr. 27
19:12
Magánház udvarába zuhant egy vitorlázórepülő Budaörsön (Demokrata)
A repülőgép két utasa ki tudott szállni a Hurok utcai kertben landoló repülőből.
febr. 27
19:18
Dömötör Csaba: A francia elnök nem zárja ki, hogy európai csapatok menjenek a háborús hadszíntérre (hirado.hu)
Orbán Viktor egy tavalyi interjúban arról beszélt, eljön majd az a pillanat, amikor tankok és vadászgépek után már európai katonákat is küldenének a hadszíntérre.
febr. 27
19:24
Most jött a rendkívüli hír: házkutatást tartottak Márki-Zay Péteréknél (ATV)
A Mindenki Magyarországa Mozgalom Alkotmány utcai irodájában a NAV tartott házkutatást.
febr. 27
19:36
XV. kerületi vendéglőben végezték ki a Csontkezűt – pont kerülhet a 25 évvel ezelőtti maffialeszámolás végére (hirado.hu)
U. Alex és Döcher György korábban bizalmas viszonyban voltak, közösen bűncselekményeket követtek el, de kapcsolatuk elszámolási viták miatt megromlott.
febr. 27
19:42
Nagy bajba kerültek a magyar vállalkozások, sorra kapják a több százezer forintos vízszámlákat (ATV)
Közel 200 ezer forintos vízszámlát kapott egy somogyi faipari cég januárban, pedig semmivel sem fogyasztottak többet, mint korábban, amikor csak pár ezer forintot fizettek. Kiderült, nem csőtörés okozta a magas számlát, hanem a vállalkozások alapdíjának egységesítése vezetett oda, hogy 40-szeresére nőtt a számlájuk. Mivel tűzcsapokat írnak elő az ü
febr. 27
19:51
Reagált a kormány Magyar Péter állításaira (SzMo)
Igaz, nem igazán kommentálták Varga Judit volt férjének kijelentéseit. Ugyanakkor most először nevén nevezték válaszukban.
febr. 27
20:00
Gyengült a forint a Monetáris Tanács bejelentése után (ATV)
Gyengült kedden a forint a jegybanki kamatdöntést követően a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
febr. 27
20:06
Minden idők legjobb magyar sorozatának ígérkezik a Hunyadi (SzabolcsiHír)
Már a jogok nemzetközi értékesítését végzik.
febr. 27
20:30
Nagy István: Idén is biztosítottak a magyar gazdák támogatásai (Demokrata)
2023-ban az agrárkifizetések értéke 1400 milliárd forinttal új rekordot ért el.
febr. 27
20:30
Gyula Tv Híradó 2024. 02 .27. (Gyulatelevízió)
Témák: – Újra Görgényi Ernőt jelöli polgármesternek Gyulán a Fidesz. Kedd délután a képviselő-jelöltek is bemutatkoztak, a listára két új név került fel. – Nem jelölteti magát Zalai Mihály. A Békés vármegyei önkormányzat elnöke közleményt adott ki a közelgő választásokkal kapcsolatban. – A Göndöcs Benedek Katolikus Technikum diákja, Mohácsi Karolin
febr. 27
20:36
Áder János testvére tudhatta mi zajlik a bicskei gyermekotthonban? Megszólalt a volt államfő (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) egy közleményben azt állítja, hogy Áder János egykori köztársasági elnök testvére tudhatott arról, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója molesztálja az ott élő gyerekeket.
febr. 27
20:39
Már 1990-ben is tudhattak arról, hogy pedofil a bicskei gyerekotthon igazgatója (SzMo)
Előállt egy minden eddiginél korábbi áldozat. Mint mondja, az otthonban már a 90-es évek elején mindenki tudta, hogy "János bácsival vigyázni kell, mert buzi".
febr. 27
20:42
Tizenegy éve hunyt el Regőczi István, az árva gyermekek segítője (vasárnap.hu)
Tizenegy évvel ezelőtt, február 28-án hunyt el Regőczi István katolikus pap, aki egész életét az árva gyerekek segítésének szentelte. Az
febr. 27
20:54
Ledobták a bombát, hét év után visszatér a magyar piacra az Uber (ATV)
Bár az egyelőre nem derült ki, hogy mikor indul újra a szolgáltatás, de egyes részletek már ismertek.
febr. 27
20:57
Házkutatást tartottak Márki-Zay Péter pártjának irodájában: "Lehet, hogy dollárt kerestek, nem tudom" (SzMo)
A NAV vizsgálódott a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál. Szalma Botond kampányfőnök szerint nekik semmilyen takargatnivalójuk sincs.
febr. 27
21:09
Meghalt Lusztig Éva (SzMo)
A magyar zsidóság egyik legfontosabb gyűjteményének társalapítója 94 éves volt.
febr. 27
21:12
Visszaéltek a Debreceni Egyetem nevével (hirado.hu)
Közölték, hogy az ügyben a Debreceni Egyetem megteszi a szükséges jogi lépéseket.
febr. 27
21:12
Lesújtó hírt kaptunk: elhunyt Lusztig Éva (ATV)
Elhunyt 94 éves korában Lusztig Éva (Hava), a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a magyar zsidók egyik legfontosabb gyűjteményének a társalapítója - közölte kedden a családja.
febr. 27
22:24
Agrárminisztérium: Több mint 50 rovarhotel segíti a gyermekek környezeti nevelését (hirado.hu)
Balczó Bertalan a beporzók védelmének jelentőségére, a környezeti nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet az elkészült több mint 50 rovarhotel kapcsán, amiket a térség óvodáiban helyeznek el.
febr. 27
22:36
A Magyar Posta megerősíti a kézbesítők védelmét (hirado.hu)
Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma.
febr. 27
22:42
Megkezdődött a Hunyadi-sorozat nemzetközi értékesítése (hirado.hu)
A tízrészes alkotás az év végén kerül képernyőre.
febr. 27
22:54
Korszerűsítették a balassagyarmati Ipolyparti Fészek Gyermekotthont (hirado.hu)
Zambó Péter ismertette, hogy Szombathely és Veszprém térsége, valamint a baranyai régió után ez az ötödik olyan alkalom, amikor egy állami erdészeti társaság támogatásával újult meg egy gyermekek elhelyezésére szolgáló intézmény.
febr. 27
23:00
Közönségsiker volt az Ezüstgerely-kiállítás (hirado.hu)
Több százezer látogató élhette át a 2023-as Ezüstgerely Művészeti Pályázat legjobb pályamunkáinak köszönhetően az atlétika képekben örökre megőrzött pillanatait.

Keresés