Az NSZ - Nemzeti Szakszervezet és a FESZSZ - Független Egységes Szakszervetek Szövetsége tarifakorrekciós tárgyalásokat kezdeményez Karácsony Gergely főpolgármesterrel.
Veszprémben Hartmann Ferenc ellenzéki frakcióvezetőt, az MSZP Veszprém vármegyei elnökét, korábbi alpolgármestert indítja közös jelöltként az önkormányzati választásokon a Híd a Városért Egyesület, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd - Zöldek és a Momentum - jelentette be Dobrev Klára, a DK EP-képviselője, Tüttő Kata, az MSZP főpolgármest
A parlament éjszakába nyúlóan vitázott tegnap az életvégi döntésekről. A vitanapot az ellenzék kezdeményezte a gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel alkotmányjogász esete kapcsán. Az ellenzéki pártok - a Mi Hazánk kivételével - azt az álláspontot képviselik, miszerint szigorú keretek között, de lehetőséget kell adni az élet méltó befejezésére. A korm
Kedden együttműködési megállapodást kötött a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub és Gyula Város Egyesített Óvodája. A közös programjuk során közel ötszáz gyulai óvodás szerezhet új ismereteket a kutyás foglalkozásokon. Zoé, Zipó és Coco közreműködésével vette kezdetét az a program, amely során Gyula Város Egyesített Óvodájának valamennyi gy
A Lynxet 2023 végétől már Magyarország is gyártja, legurult az első harcijármű a zalaegerszegi gyár gyártósoráról – emlékeztetett a honvédelmi miniszter.
A gyanúsított egy Tolna vármegyei férfi, akit már korábban elítélt a bíróság ilyen bűncselekményekért. Most börtönben van, de közben újra vádat emelhet ellene az ügyészség. Rosszul állt anyagilag és így akart pénzhez jutni, állítása szerint ezért kezdett el különböző dolgokat hirdetni az interneten egy 25 éves Tolna vármegyei férfi. Mobiltelefont,
Műveltség nélkül nem adódik tovább az, amit fontosnak és értékesnek tartunk az előttünk álló generációk tapasztalataiból, mondta a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója.
Március 5-ig várja az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezőket a Magyar Honvédség. Az elsődleges cél továbbra is az, hogy minél többen megismerhessék a honvédséget, amely ma már egy modern fegyverrendszerekkel ellátott, 21. századi haderő. Az önkéntes katonai szolgálat 6, illetve 12 hónapja során a résztvevők a mindennapi életben is hasznos ismer
Az idei év második ülését tartotta az Idősügyi Tanács kedd délelőtt, a helyszín ezúttal a Digitális Tudásközpont volt. Az intézmény lehetőséget kínált arra, hogy kisebb csoportokban, háromalkalmas foglalkozásokon vegyenek részt a nyugdíjasok, ahol a digitális eszközök használatával, az internettel és az Ügyfélkapu rendszerével ismerkedhetnek meg.
A 444 több forrásból is úgy értesült, elkezdte egy jövőbeli párt gründolását az elmúlt hetek meglepetésszereplője. Magyar nem cáfolta az információinkat. Simicska neve is feltűnik.
Csakis akkor lehet külföldi munkavállalót alkalmazni, ha arra nem találnak magyart, hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba az Országgyűlésben, Dúró Dórára reagálva.
Nemzetközi segélyszervezetek vezetői látogattak Vácra február 8-án, miután február elején szakmai konferencián vettek részt Budapesten. A Caritas Europa vezetője, valamint
Sulyok Tamás megválasztott államfő hétfői parlamenti beszédében minden fontos kérdésre reagált, amire egy köztársasági elnöknek reagálnia kell – mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Csizmadia Ervin kiemelte, hogy az új elnök párhuzamba állította az európai és a magyar dimenziót.
Ungár Péter, az LMP társelnöke az ATV Start című műsorának vendége volt. Az ellenzéki politikus a kegyelem intézményéről, a közös ellenzéki tüntetéstől való távolmaradásról és Sulyok Tamásról is beszélt.
Görgényi Ernőt javasolja polgármesternek a Fidesz gyulai szervezete – jelentette be a kedd délutáni sajtótájékoztatón a párt helyi elnöke. Alt Norbert elmondta, múlt héten tartottak közgyűlést, melyen a polgármester személye mellett a kilenc induló képviselőjelölt is egyhangú támogatást kapott. A tíz körzetből egy helyen nem indítanak jelöltet, ez
Varju Lászlóról a bíróság csütörtökön mondta ki, hogy bűnöző, Fekete-Győr Andrást pedig hivatalos személy elleni erőszak bűntette elkövetésében találták bűnösnek két hete.
Varga Judit volt férje egy kispártba szállhat be, a Fidesz volt pénzembere financiálisan támogathatná, hogy már az idei EP-választáson is el tudjanak indulni.
Vizsgálatot rendeltek el a tábort szervező önkormányzati cégnél, amelynek vezetője azonnali hatállyal lemondott az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.-nél és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is, emellett párttagságát is megszüntette.