Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése.
Amikor gyorshajtáson kapták, diplomata-útlevéllel próbált kibújni a felelősség alól a Csíki Sör tulajdonosa. Ezt az útlevelet Szijjártó Péter azóta visszavonta, az államtitkára most azonban arra is válaszolt, miért adták ki egyáltalán annak idején.
Ott szeretne lenni minden család asztalánál a tavaszi ünnepeken, ezért ajándékozott fél sertést a Mátrai Erőmű dolgozóinak Mészáros Lőrinc még 2019-ben ezen a napon. A visontai erőmű 2017 végén került az egykori felcsúti polgármester érdekeltségébe, sertéstelepei pedig már évek óta vannak. Az erőmű dolgozói nagyon meglepődtek, volt, akinek már konk
A nemzeti emlékhelyet jelölő és a nemzeti sírkertbe sorolt sírokra emlékeztető parcellakövet avatott a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából pénteken a
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Karácsony Gergely, hogy kiderüljön, az előző ciklus idején miért kapott fővárosi kitüntetést a pedofilügyben elítélt bicskei nevelőotthon igazgatója. Az InfoRádió megkereste Tarlós Istvánt, aki emlékeztetett rá, hogy a feljelentést még az ő regnálása alatt tették meg az intézményvezető ellen.
A részben jogerős bírósági ítélet után nem mond le képviselőségéről Varju László, azt azonban elismerte az ATV stúdiójában, hogy a mandátumának megtartása bizonytalanná vált.
2024. március 19-én, kedden 17 órakor a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség Gyülekezeti Házában (Luther tér 14.) Bálintné Kis Beáta tart afrikai ruhabemutatóval egybekötött előadást 18 év misszió Zimbabwében, Pápua Új-Guineában, Kenyában címmel.
Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnök államfőnek való jelölésével – elnökhelyettes hiányában – megválasztott vezető nélkül marad az Alkotmánybíróság, ezért az elnöki hatásköröket a testület korelnöke gyakorolja.
A múlt héten két tömeges, közösségi gastroenteritis-járványról érkezett jelentés - írja az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) péntek reggeli jelentése. Egy óvoda és egy idősek otthona érintett, a vezető tünetek a láz, a hasmenés és a hányás voltak. Az esetek hátterében calici- és rotavírus állhat.
Az ügyészség felfüggesztette az eljárást, és előírta a sértett kárának megtérítését azzal a férfivel szemben, aki kifestette a sértett lakását, de eközben ellopta a nő arany ékszereit.
Mint megírtuk, pénteken hazánkba látogat a svéd miniszterelnök. A hír azt követően érkezett, hogy a Fidesz-frakció közölte, mihamarabb ratifikálná Svédország NATO-csatlakozását. Ön szerint erősödtek a svéd-magyar kapcsolatok az elmúlt másfél évben?
"Krúdy és Váci nyomában" elnevezéssel kreatív művészeti versenyt rendeznek a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. A középiskola és a Váci Mihály Társaság közös eseményén vármegyebeli fiatalok mérhetik össze tudásukat és ügyességüket.
Véget ért a magyar és a svéd miniszterelnök közös sajtótájékoztatója. Az esemény elején Orbán Viktor azt mondta: a mai találkozó Svédország miniszterelnökével egy hosszú, bizalomépítési folyamat fontos állomása. A miniszterelnök hangsúlyozta, ennek a szakasznak a végére ma pontot tett a kormány, sikerült tisztázni kölcsönösen a jó szándékot.
Izgalmas előadást részesei lehetnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltár szervezésben azok, akik a diktatúrák "igazságszolgáltatását" ismerhetik meg egy eseten keresztül.
Szépészeti beavatkozásokhoz használt, engedély nélküli gyógyszereket és orvostechnikai eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) pénzügyőrei Beregsuránynál.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából rendezett megemlékezés idén is Toma András, az utolsó magyar hadifogoly Virág utcai emléktáblájánál kezdődött, majd az egykori Szarvas utcai pártház előtt felállított szobornál mondott beszédet dr. Kovács Ferenc polgármester.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a tudatos adózás témakörében tartottak előadást a Krúdy Gyula Gimnázium végzős diákjai számára február 22-én, csütörtökön délelőtt. Az országosan 10 éve, a vármegyében tavaly ősszel indult kezdeményezés célja a középiskolás korosztály adótudatosságának fejlesztése.
A bíróság kimondta, hogy Varju László testi sértést és garázdaságot követett el, valamint a választás rendje elleni bűncselekményben is bűnösnek találták.
Melocco Jánosra emlékeztek halálának 73. évfordulóján, a katolikus újságírás mártírjának emléktáblájánál február 22-én. A Budapest belvárosában, a Kossuth Lajos utcában
Annyira zárt világ volt a bicskei gyermekotthonban, hogy alig szivároghattak ki az erőszaknak kitett áldozatok panaszai. Az igazgató 26 éven át élt egy épületben a gyerekekkel és érzelmi függést alakított ki áldozataival.
Liu Kang, a Hszinhua Intézet elnöke szerint Kína úgy segíti a világ globális fejlődését, hogy közben figyelembe veszi a megsegített országok szociokulturális sajátosságait.
A forgalmirend-változás nem csupán a szombaton esedékes disznótoros fesztiválnak szól, később a tavaszi-nyári idegenforgalmi szezon ideje alatt is egyirányú úton közeledhetünk. A mostani korlátozás hétfőig tart!
Sebestyén Balázs a NAV-tól kapott egy levelet. Ebben arra figyelmeztették, hogy egy több százezer forintos elmaradással tartozik, a műsorvezető azonban nem is tudja pontosan, mivel kapcsolatos a tartozás.