2024. december 30. hétfő

dec. 30
8:36
Tudományos szimpózium Szegeden a keresztényüldözésről (Gyulatelevízió)
Bálint Sándor szellemi örökében A szegedi Gál Ferenc Egyetem Bálint Sándor Vallási Kultúrakutató Csoportja a 120 éve született néprajz­kutató emlékének adózva rendezett Bálint Sándor szellemi örökében címmel konferenciát az egyetemen október 15-én. Első alkalommal mutatkoztak be a Bálint Sándor Vallási Kultúrakutató Csoport tagjai tudományos kutatá
dec. 30
8:48
Nagy a baj, oda a Telekom egyik magyar adótornya (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 percTöbb településen is nagy gondot okoz, hogy a szél miatt ledőlt a Telekom egyik tornyának teteje.
dec. 30
9:12
Megválasztotta a közmédia az Év szavát (hirado.hu)
Megválasztotta a közmédia az Év szavát – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtó- és marketing irodája hétfőn az MTI-vel.
dec. 30
9:18
Egyre több fiatal választja az agrárszakmát és ez a vidéknek is nagy erő (hirado.hu)
Az Agrárminisztérium feladata, hogy a mezőgazdasági szektorban dolgozók számára korszerű, a 21. század kihívásaira választ adó képzési lehetőségeket biztosítson
dec. 30
9:30
A közmédia is megválasztotta az év szavát (Telex)
Tavaly, 2023-ban a gyermekre esett a választásuk.
dec. 30
9:36
Új helyettes államtitkár felel a szakképzésért (hirado.hu)
Pálmai Gergely 2025. január 1-jétől a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkári pozícióját tölti be.
dec. 30
9:48
Mikor kel fel ma a Nap? Itt a naptár, amiből megtudhatod (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 percGyakran ismételt kérdés a magyar internetezők körében, hogy mikor kel fel a Nap, mikor van napkelte? Segítünk.
dec. 30
9:54
Mikor kel fel ma a Nap? Itt a naptár, amiből megtudhatod (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 percGyakran ismételt kérdés a magyar internetezők körében, hogy mikor kel fel a Nap, mikor van napkelte? Segítünk.
dec. 30
10:12
Lázár János kifakadt (Infostart)
"Szégyenteljes ez a viselkedés" - így fakadt ki a építési és közlekedési miniszter annak kapcsán, hogy idén nőtt a vasutasok elleni támadások száma.
dec. 30
10:12
Somogyi Zoltán 2024-ről: Orbán Viktor alatt kártyavárként omlott össze a belpolitikai talapzat (SzMo)
A Fideszben látszik a kapkodás, próbálják megtalálni, hogyan állíthatnák le Magyar Pétert, aki azonban egy nagyon erős választói elégedetlenség hullámain jutott el az ellenzék élére - mondja az elemző évértékelő sorozatunk legújabb részében.
dec. 30
10:12
Sokkoló üzenet várja a bántalmazott nőket ebben a magyar mosdóban (fotó) (Most Hír)
Várható olvasási idő: 2 percA nehéz helyzetben lévő, mindennapos bántalmazást átélő magyar nőket a mosdó tükörfelületén várja egy különös üzenet. A felirat a gazdasági bántalmazásra hívja fel a figyelmet.
dec. 30
10:30
Szilveszteri és újévi babonák, hiedelmek és népszokások (hirado.hu)
Szilveszterhez és az év első napjához -– akárcsak a többi jeles ünnephez – számos szokás és babona kapcsolódik.
dec. 30
10:30
A "hit" lett a 2024-es év szava (vasárnap.hu)
Megválasztotta a közmédia az Év szavát – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (Mtva) sajtó- és marketing irodája hétfőn. A közlemény szerint 2024-ben a "hit" szót választotta az Év szavának a Montágh Testület; a szép magyar beszéd felett őrködő szervezet a magyar nyelv és kultúra ápolását, ily módon a nemzeti identitás megőrzés
dec. 30
10:30
Sürgős bejelentés jött Müller Cecília hivatalától! Sok embert érint majd szilveszterkor (Most Hír)
Várható olvasási idő: 2 percMüller Cecíliáék hivatala, az Nngyk (Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ) fontos felhívást tett közzé a gyógyszertárak nyitva tartásáról az ünnepek alatt. Az időseknek és a kisgyermekeseknek kiemelten fontos tudniuk ezeket az információkat.
dec. 30
10:36
Nem csak az azeri és koreai gép zuhant le 2024-ben: egymást érik a légibalesetek (Pénzcentrum)
Leszállás közben letért a kifutópályáról és egy betonfalnak ütközött vasárnap egy 181 embert szállító repülőgép a Dél-Korea délnyugati részén fekvő Muan repülőterén. Két kivétellel valószínűleg mindenki életét vesztette a balesetben.
dec. 30
10:54
Kétszázhetven éve született Festetics György, a Georgikon és a Helikon megalapítója (vasárnap.hu)
Kétszázhetven éve, 1755. január 1-jén született Ságon gróf Festetics György, a keszthelyi Georgikon és Helikon alapítója. Apja, tolnai Festetich Pál udvari titkos tanácsos, Mária Terézia bizalmasa volt, akinek a királynő jelentős birtokokat, majd 1772-ben grófi címet adományozott. Györgyöt és testvéreit kezdetben anyjuk nevelte és tanította otthonu
dec. 30
11:06
Gyurcsány Ferencnek már ma Szilveszter van - Magyar Péter és Menczer Tamás miatt döntött így (Infostart)
A DK elnöke ma délután mondja el szilveszteri beszédét.
dec. 30
11:06
Felírta a közpénzből felújított útra, hogy az a Lázár János kastélyához vezet, másnap megírták a nevét, a rendszámát és a lakcímét is a helyi újságban (SzMo)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistája a MÁV-nál dolgozik, az akció után pedig a személyes adatai megjelentek a Lázártól nem messze álló Promenad24-en.
dec. 30
11:12
Putyin "energiája": súlyos csapdába lavírozta magát Magyarország? (ATV)
Magyarország orosz energiakitettsége a hidegháború idején kiépített infrastruktúrára vezethető vissza, amely hosszú évek óta jelentős politikai és gazdasági sebezhetőséget okoz. A GKI legfrissebb elemzése rámutat, hogy bár az orosz gázfüggőség a KGST-országok többségét érintette, régiónk más államai felismerve a helyzet kockázatait, az elmúlt évekb
dec. 30
11:24
Budapest elveszett tetődíszei – A budapesti csendőrségi laktanya (vasárnap.hu)
Európában az 1800-as évek végére külön szervezetek látták el a honvédelmi és rendvédelmi feladatokat. A rendvédelem azonban tovább tagolódott: míg a városi közbiztonságot a rendőrség biztosította, a vidéki térségek rendjének fenntartása a csendőrség feladata volt. Magyarországon a szabadságharc leverése után hozták létre a zsandárságot, amely azonb
dec. 30
11:30
Súlyos síbaleset történt Ausztriában: egy magyar ütközött, nem jó a helyet (Pénzcentrum)
Súlyos sérüléssel járó síbaleset történt Stuhleckben, egy magyar ütközött - írja a VAOL.
dec. 30
11:48
BKK: Szilveszterkor számos járat egész éjjel közlekedik (hirado.hu)
Szilveszter éjszaka a várható nagyobb forgalom miatt számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
dec. 30
11:54
2024 megtanította a béke, a biztonság és a védelem fontosságát (Demokrata)
Videó! A kormány számára idén is Magyarország biztonsága volt az első, mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
dec. 30
11:54
Hárommilliós támogatásra lehet pályázni a jövőre induló vidéki otthonfelújítási programban (vasárnap.hu)
A január 1-én induló vidéki otthonfelújítási támogatási program 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával és az ugyanekkora önrésszel – amely akár kedvezményes hitelből is előteremthető – szinte minden tervezett felújítási munka elvégezhető, sőt akár egyszerre több is megvalósítható – közölte Juhász Attila az Újház Zrt. és az Évosz Építő
dec. 30
12:00
Jelentősen könnyíti a méhészek egyik alapvető feladatát a díjnyertes magyar fejlesztésű kaptárkeretkészítő gép (hirado.hu)
Jelentősen automatizálta a méhészek egyik alapvető feladatát egy többszörösen díjnyertes magyar fejlesztés, amely a közelmúltban kapott professzionális gyártói hátteret.
dec. 30
12:12
Meghalt egy nő egy balatonfüredi tűzben (hirado.hu)
Meghalt egy idős nő egy balatonfüredi tűzben hétfő délelőtt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
dec. 30
12:12
Lázár János: A Máv dolgozói nem arra szerződtek, hogy állatként viselkedő utasokkal harcoljanak (SzMo)
A társaság korábbi közleményében azt írta, hogy meredeken emelkedett a kollégáik ellen elkövetett bántalmazások száma. A miniszter szerint szégyenteljes ez a viselkedés.
dec. 30
12:12
Gyurcsány inkább előrehozza újévi beszédét Menczer és Magyar tervezett beszédei miatt (Telex)
Szerinte az újév annyira terhelt időszakká vált, hogy inkább egy nappal korábban teszi közzé a videóját.
dec. 30
12:18
Jókai Mór-emlékév – Filmek és rádiószínházi előadások a programsorozat nyitányaként a közmédia csatornáin (hirado.hu)
A 2025-ös évet Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés.
dec. 30
12:18
Sorozatos csapások érik, már az öngyilkosságra is gondolt a népszerű magyar színész (Most Hír)
Várható olvasási idő: 2 percTestileg és lelkileg is mélyrepülésben van a magyar színész, Galkó Balázs élete. Súlyos az állapota, nem tud dolgozni, és már arra is gondolt, hogy akkor lesz jó, ha ő megszűnik létezni.
dec. 30
12:24
Azbej Tristan: a keresztényüldözés nem szűnik, hanem erősödik (vasárnap.hu)
A keresztényellenesség és a keresztényüldözés nem szűnik, hanem erősödik – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Azbej Tristan kiemelte: a keresztényüldözés egyre növekvő és egyre kiterjedtebb jelensége szük
dec. 30
12:30
Ilyent ki hallott? – Itt a "kétharmados" áremelkedés? – Ennyivel drágultak a lakások a leginkább érintettek szerint (ATV)
A középkorú magyarok pesszimistábban látják a lakások árának alakulását 2024 végén, mint egy évvel korábban a K&amp;H biztos jövő felmérés alapján. Jelentős többségük további drágulásra, nem is kicsi, átlagosan majdnem 20 százalékos áremelkedésre számít.
dec. 30
12:30
Elkezdett befagyni a Balaton vize (Telex)
Jégtáblákat fújt partra a szél az északi part mentén.
dec. 30
12:36
Orbán Viktor leköszön, az Európai Unió fellélegzik – nemzetközi lapok az uniós váltásról (Menedzsment Fórum)
Lengyelország veszi át Magyarországtól az Európai Unió soros elnökségét. Ahogyan várható volt, nem volt minden feszültségtől mentes a ciklus. Nemzetközi lapok a staféta átadásáról.
dec. 30
12:42
Mi vagyok a kínai horoszkóp szerint? (kalkulátor) (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 percGyakran ismételt kérdés, hogy a normál jegyek mellett, "mi vagyok a kínai horoszkóp szerint"? Segítünk.
dec. 30
12:54
Aszfaltra firkált a kutyapártos aktivista a Lázár Jánoshoz tartozó vadászkastély közelében, a helyi fideszes lap erre kirakta a nevét és a lakcímét (444.hu)
Sőt, a Promenad24 még a kutyapártos autójának rendszámát is nyilvánosságra hozta.
dec. 30
12:54
Új helyettes államtitkár felel a szakképzésért (Demokrata)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium új helyettes államtitkára, Pálmai Gergely jogász végzettséggel rendelkezik.
dec. 30
12:54
Új szakképzésért felelős helyettes államtitkárt neveztek ki (Telex)
A Orbán Viktor miniszterelnök Pálmai Gergelyt nevezi ki a posztra a Kulturális és Innovációs Minisztériumban január 1-jétől.
dec. 30
12:56
Rétvári Bence: Mindig a békét kell választani! (Demokrata)
Videó! Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban minden tizenkettedik magyart a Szovjetunióba hurcoltak.
dec. 30
13:00
Nyolcvan éve történt – Emlékmenetben idézik fel a málenkij robot borzalmait januárban (vasárnap.hu)
Mindig a békét kell választani, mert a háború óriási szenvedésekkel jár – erről beszélt a közelgő málenkij robot emlékmenet kapcsán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel. Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban minden tizenkettedik magyart a Szovjetunióba hurcoltak hadifogolyként
dec. 30
13:06
A BKK is készül a szilveszterre (Infostart)
Szilveszter éjszaka a várható nagyobb forgalom miatt számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
dec. 30
13:06
Újabb 140 töltőállomására helyez ki kutyachip-leolvasót a Mol (hirado.hu)
A Mol hétfőig újabb 140 töltőállomására helyez ki kutyachip-leolvasót – tájékoztatta a társaság az MTI-t.
dec. 30
13:06
Még 2024-ben is drágul a benzin az újévi nagy árrobbanás előtt, percekkel ezelőtt jöttek a friss árak (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 percNő még a benzin ára 2024-ben? Igen. A friss hír szerint december 31-én, szilveszter napján 3 forinttal drágul az üzemanyag Magyarországon. De mi történik a gázolajjal? Mutatjuk! A minap cikkeztünk arról a Mosthir.hu oldalon, hogy 2025. januárjától jelentősen emelkedhet majd a benzin ára. Életbe lép ugyanis az infláció
dec. 30
13:12
Veszély van, mert az orosz-ukrán háború a végső erőkifejtés szakaszába érkezett – mondja a magyar vezérkari főnök (ATV)
Spirit FM Katonadolog című műsorában Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke értékelte a 2024. év tapasztalatait. Szerinte az orosz-ukrán háborúban mindenki a végső erőkifejtés szakaszába érkezett, hogy minél erősebb pozícióba kerüljön a leendő béketárgyalásokon. Az eszkaláció lehetősége ilyenkor a legveszélyesebb.
dec. 30
13:42
Idén 1234 katona földi maradványait exhumálták 16 vármegyében (hirado.hu)
Idén 16 vármegye 34 helyszínén végzett munkálat során 1234 katona földi maradványát tárta fel és exhumálta a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) Belföldi Hadisírgondozó Osztálya (BHO) – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn.
dec. 30
13:42
Megjöttek a mínuszok, elkezdett befagyni a Balaton (444.hu)
Még csak vékonyan.
dec. 30
13:42
Zelenszkij ötszáz tonna lisztet küld az új Szíriának (vasárnap.hu)
Szíria stratégiai partnerségre törerszik Ukrajnával – jelentette ki hétfőn az új damaszkuszi vezetés külügyminisztere, Aszaad Haszan es-Sibani ukrán kollégájának, Andrij Szibihának az arab ország fővárosában. Sibani elmondta: Damaszkusz a gazdaság, a politika és a társadalmi ügyek terén is partnerséget szeretne kialakítani Kijevvel, valamint tudomá
dec. 30
13:42
Tudod mi lett az Év Szava a közmédiánál? Máris mutatjuk! (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 percMegválasztotta a közmédia az Év szavát - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtó- és marketing irodája hétfőn az MTI-vel.
dec. 30
13:54
Vége a magyarok "hitelmérgezésének" – Elképesztő jelenség ütötte fel a fejét Magyarországon: rekordot dönt az előtörlesztés (ATV)
A lakosság történelmi csúcsot döntött hiteltartozásban, de ami igazán meglepő, az az előtörlesztések robbanásszerű növekedése. A drága személyi kölcsönök idő előtti visszafizetése soha nem látott szintre emelkedett, és ez alapjaiban változtathatja meg a magyar hitelpiacot.
dec. 30
13:54
Vejkey Imre: hinnünk kell, hogy 2025 a béke éve lesz (vasárnap.hu)
Nem könnyű, fordulatokkal teli 2024. éven vagyunk túl, de most már kijelenthetjük, hogy miénk a remény, hogy a világ rövid időn belül jobb hely lesz, és ez a reményünk nemcsak pislákol, hanem okkal bízhatunk egy békésebb fordulatban – közölte a Kdnp frakcióvezető-helyettese hétfőn a pártja közösségi oldalán megosztott videóüzenetében. Vejkey Imre a

Keresés