Szerda este a magasabban fekvő területeken hószállingózás várható, míg máshol borult vagy erősen felhős idő lesz, helyenként köddel és gyenge csapadékkal. Mikulás napján az északi és északkeleti régiókban néhány centiméter hó hullhat, a többi területen inkább esőre van kilátás.
Bede Zsolt és a fidelitasosok után most a párt kommunikációs igazgatóját küldték rá az aktuális politikai ellenfélre provokálni. Menczer Tamás és Magyar Péter csörtéjén mindkét fél a maga igazát akarta bizonyítani, de csak részsikereket tudtak felmutatni. Ez lesz az új fideszes kommunikációs irány, vagy Menczer akciója után megfogadják a közbeszéd
Büdös száj, rühes száj, habzó száj. Úgy tűnik, a vitakultúra új szintre lépett Magyarországon, ahol a szájszag már nem csak higiéniai kérdés, hanem politikai fegyver is. Lehet, hogy a jövő kampányaiban már nem csak programokat, hanem mentolos rágókat is ígérnek majd a jelöltek?
A kollektív védelemnek kell elsőbbséget biztosítani, amit nem szabad feláldozni vagy kockáztatni bármely harmadik ország miatt – szögezte le a miniszter.
Például a rendőrség szerint fehér nadrágot viselt, ám az egyik felvételen látható nőn sötétszürke nadrág van. A felvételen amúgy az látható, hogy egy boltban vásárol a már elítélt másodrendű vádlottal.
Kedd este mutatták be a városi könyvtárban Homoki Andrea nemrég megjelent kötetét, A gyermek és ifjúsági reziliencia sajátosságai a magyar gyermekvédelmi gyakorlatban címmel. Az írás a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának tanszékvezetője tollából született. Szeged után Gyulán is bemutatták a Gál Ferenc Egyetem fürdővárosi karának oktatója, Homoki An
A francia állami televízió stábja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt is felültette a kisgépre, amelyről az Orbán Viktor apjához köthető hatvanpusztai birtokát nézték meg. A tévé azzal a céllal készített riportot, hogy a magyar miniszterelnök látszólag szerényen éldegél, miközben családtagjai és barátai hihetetlen nagyságú vagyont halmo
Új program életre hívását jelentette be a szerda délelőtti, városházi sajtótájékoztatón Kónya István. Gyula alpolgármestere a jövő keddi, I. Kerecsényi László Középiskolai Lövészverseny megszületésének körülményeit elevenítette fel. A gyulai lőtér egy olyan érték, melyet érdemes volna jobban kihasználni. Ehhez elő kell teremteni a forrásokat, és me
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese levelet küld Ferenc pápának, amelyben javaslatokat tesz arra, miről kellene beszélgetnie a magyar miniszterelnökkel.
A miniszter arról beszélt, az egyetem lehet az akadálya annak, hogy a városban felépítsék az új hidat. A kancellár szerint azonban ők sosem gátolták ezt.
Szuperhősként szelte keresztül az országot Nádudvari Péter, egy másik kis hősért, Szofiért. A háromgyermekes ultrafutó pár héttel arról mesélt a Blikknek, hogy a budapesti Hősök teréről egészen a nyíregyházi Hősök teréig fog futni, hogy felhívja a figyelmet a 10 éves, agydaganattal küzdő kislány köré szerveződő gyűjtésre. A nagyszabású akció egésze
A növekedésben nagy szerepet játszott az autóipar stabilizálódása, a bővülő modellkínálat és a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek – mondta Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brandmenedzsere.
Lesz-e Orbán-Trump találkozó, miután szombaton Donald Trump Párizsban lesz? - kérdeztük Gulyás Gergelyt, aki erre azt mondta: "nincs erről tudomásom". De szerinte lesz hivatalos amerikai elnöki látogatás Budapesten az elkövetkező négy évben, és az atv.hunak a miniszter azt is valószínűnek nevezte, hogy Orbán Viktor kap majd meghívást a Fehér Házba.
Az MKPK közleményében azt írja, szeretnék eloszlatni a "békétlenséget és csalódottságot", amelyet a bántalmazásokról szóló hírek váltottak ki sokakból.
Szerda kora délután komoly probléma adódott a vonatközlekedésben a szegedi vonalon. A jelentések szerint áramellátási probléma okozta biztosítóberendezési hiba miatt 10 vonat is átlagosan legalább félórás késéssel indult el a helyszínről. Az érintett járatok Kiskunfélegyháza–Szeged, valamint Rókus állomás és Hódmezővásárhely között vesztegeltek.
A közgazdász az általános jobbratolódásból vezette le elméletét, amibe szerint az is belefér, hogy Magyarországon már túl vagyunk ezen, hiszen a kormánypárt és fő kihívója is jobboldali.
A Demokrata főmunkatársa szerint kedden Menczer Tamás és Magyar Péter is hibátlanul kiszolgálta a maga közönségét. Bencsik azonban úgy látja: a választást azonban a bizonytalan szavazók fogják eldönteni.
Új egyeztetésre került sor a Belügyminisztérium és a pedagógusok között: a minisztérium bejelentése szerint akár húsz százalékos béremelés is lehet számítani a szektorban.
Orbán Viktor – és delegációja – szerdán délelőtt a Vatikánban találkozott Ferenc pápával, ahol a nyilvános audiencia előtt egy privát beszélgetésen is részt vettek a felek, majd meg is ajándékozták egymást.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta: ha egy pszichopata megtámadja a közösségét, akkor a szóvivő dolga, hogy a közösséget megvédje. Azt ígérte, hogy a jövőben sem fog finnyáskodni.
Sajtóértesülések szerint a Mol Nyrt. októberi olajszivárgása Gárdony zártkerti részén komoly környezeti kihívásokat hozott felszínre. A vállalat gyorsan reagált a helyzetre, ugyanis két napon belül kijavították az alig 10 centiméteres repedést, de a szennyezés hatásai még mindig érezhetők. A szivárgás a Százhalombatta és Pécs közötti üzemanyag-szál
Ismét technikai recesszióba került a magyar gazdaság, miután két egymást követő negyedévben is csökkent a GDP. Az egyik nagy hitelminősítő lerontotta a kilátásokat, a forint/euró árfolyam átlépte a 415-ös szintet, miközben a 2025-ös költségvetést 397,5-es árfolyammal tervezte a kormány. A gyenge GDP adat egyik fő oka az ipar és azon belül a gépjárm
A közgazdász szerint egy esetleges kaotikus helyzetre hivatkozva ez is lehetséges. A politikai döntés kockázatairól és Magyarország jobboldali kétpártrendszerének kialakulásáról is beszélt.
Az köztudott, hogy a tanulás magasabb keresethez vezet, de mégis mennyire? A Bankmonitor kielemezte, hogyan alakulnak a keresetek a végzettség függvényében.
Giorgia Meloni olasz kormányfő a hivatalában fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt szerda délután – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár Rómából. A két kormányfő megállapodott abban, hogy intenzívebbé teszik a politikai párbeszédet. Mindketten megállapították, hogy az uniós és a nemzetk
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.