2024. december 7. szombat

dec. 7
9:03
Orbán Viktorék kaptak egy piros pontot (Menedzsment Fórum)
A Fitch Rating stabilnak értékeli a magyar strukturális mutatókat a többi "BBB" besorolású országhoz képest, de a következő évekre kevésbé optimista, mint a magyar kormány. Ezért a hitelminősítő a besoroláson nem változtatott, de a kilátást stabilra javította.
dec. 7
9:21
Semjén Zsolt a világ egyik legexkluzívabb kitüntetését kapta meg a Habsburgoktól Ungváry Krisztián szerint (SzMo)
A miniszterelnök-helyettes az Aranygyapjas-rend tagja. A történész azt is kikövetkeztette, hogy miért kaphatta meg a politikus ezt a kitüntetést az uralkodócsaládtól.
dec. 7
9:24
Lázárék szerint tévhír, amit a terézvárosi önkormányzat állít, a Nyugati környékére tervezett park nincs veszélyben (Telex)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint félreértésen alapul az a hír, amit a terézvárosi önkormányzat állít. Állítják, nincs veszélyben a Nyugati pályaudvar környékére álmodott park.
dec. 7
9:27
Jó hírt közölt az NGM, ennek örülhet Varga Mihály (ATV)
A Fitch Ratings pénteki minősítésében változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat, a kilátást pedig stabilra javította, azaz Magyarország pozitív visszaigazolást kapott a hitelminősítőtől.
dec. 7
9:45
Csaknem 180 milliárd forinttal játszott az éjszaka Orbán Viktor, jutott gyermekvédelemre és Rogán Antalnak is (Menedzsment Fórum)
A Rezsivédelmi Alapból már nem csak rezsiszámlát fizetnek.
dec. 7
9:57
Emberpiacnak hívták a Moszkva teret: a maszekok válogathattak a feketemunkások közül (Blikk)
A kalefosok bulizóhelye volt, a titkosszolgálat is felfigyelt rájuk.
dec. 7
10:15
Magyar Péter újabb gyermekotthonból közölt képeket: "Vizes, koszos falak, omló vakolat" (SzMo)
A politikus ezúttal egy soproni intézményről osztott meg fotókat, miután kiderült, hogy a kormány hirtelen 3 milliárd forintot csoportosított át a gyermekvédelemre.
dec. 7
10:15
Már látszanak az iskolai mobiltiltás előnyei (Demokrata)
A spontán beszélgetések örömére újra rácsodálkozik sok tinédzser, akik azelőtt csak a telefonjukat nyomogatták. Uzsalyné Pécsi Ritát kérdeztük.
dec. 7
10:21
"Még a legerősebbek is elgyengülnek" – fotókon, ahogy beteg gyerekeket látogat meg a tűzoltó-mikulás (SzMo)
A különleges Mikulás az ablakon át érkezett a gyerekekhez. Megható fotókon és videón a látogatás.
dec. 7
10:33
Jogfosztottak lettek a magyar orvosok? (ATV)
Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével szigorítottak a másodállás végzésén. Azóta a munkáltatónak az engedélye kell ahhoz, hogy a dolgozó másodállásban dolgozhasson, és most ennek az egészségügyi tevékenység végzéséről szóló törvénynek a kritériumai alapján a kerete az hathavi átlagban heti 60 óra, mondta Dr. Srádi Péterrel, a Magyar O
dec. 7
10:33
Ellehetetlenítené a kormány, hogy a Nyugati környékén park legyen, állítja a terézvárosi önkormányzat (444.hu)
A hasznosítási pályázatban nincs említés a zöldfelületi arányról, így akár az egész területet beépítheti majd a nyertes cég.
dec. 7
10:33
Brutális parkolódíj-emelést hozott a Mikulás a 13. kerületben (SzMo)
A kerületben mostantól az első és a második parkolási engedély éves díja is a parkolási óradíj alapján lesz kiszámítva.
dec. 7
10:39
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia Jónak lenni jó! kampányához (Demokrata)
A világhírű amerikai filmsztár, Chuck Norris és felesége videóüzenetben buzdít adakozásra.
dec. 7
11:09
Döbbenetes, milyen emberek vannak! Méreggel ölték meg az egri Cicuskám Cat Caffe egyik macskáját (Blikk)
Ötszázezer forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek, aki segít kideríteni, ki okozta az egri Cicuskám Cat Caffe egyik négylábújának halálát. A szerencsétlen állatot, aki elvileg sosem hagyja el a kávézó épületét, vélhetően patkányméreggel ölték meg. Az ügyben már rendőrségi nyomozás is indult.
dec. 7
11:21
Megvan a sorrend a jelzésértékű időközi választásra (Infostart)
Hat jelöltet vett nyilvántartásba a választási bizottság a jelöltbejelentés péntek délután négy órai határidejéig a január 12-i, dombóvári időközi országgyűlésiképviselő-választásra. A bizottság kisorsolta a jelöltek sorrendjét.
dec. 7
11:30
Garázdaság miatt jelentették fel Menczer Tamást a Magyar Péterrel való balhéja miatt, a fideszes politikus szerint csak a gyáva ember menekül a bíróságra (Telex)
A Fidesz kommunikációs igazgatóját valaki feljelentette, Menczer pedig a közösségi oldalán nevezte gyávának a Tisza Párt elnökét.
dec. 7
11:33
Példát vehetünk róla: Mazsi, a 15 éves karácsonyi jótündér idén is meglepi a rászorulókat (Blikk)
A szeretet csodákra képes: ezt évről évre bizonyítja Szijártó Etelka, vagy ahogy mindenki hívja, Mazsi. A 15 éves kunszállási lány ugyanis mindig készül valamilyen aprósággal, hogy meglepje a rászorulókat, méghozzá nem is akárhogy! Az év végi akcióra külön malacperselybe gyűjti a zsebpénzét.
dec. 7
11:51
Reagált Menczer Tamás az ellene tett feljelentésre (SzMo)
A Fidesz politikai kommunikációs igazgatóját a december 3-án a pécsi Szikla Befogadó Gyermekotthon előtt történt incidens miatt jelentették fel.
dec. 7
11:57
Átnevezik a Fudan Alapítványt, feladata innentől a Diákváros megvalósítása (Demokrata)
A kormány konstruktív tárgyalásokat folytatott a fővárossal és Baranyi Krisztina polgármesterrel a 12 ezer új kollégiumi férőhelyről.
dec. 7
12:03
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat: Rúzsa Magdit és Rudolf Pétert is elismerték (Blikk)
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten - írja az MTI. Nagyon fontos ezen díjak erkölcsi értéke, de ugyanolyan fontos az is, hogy a díjak anyagi értéke reálértékben ne csökkenjen. Ezért az idei évtől a Prima Prim
dec. 7
12:24
Idén már nem várható, hogy orvosolják az ADHD-s gyógyszer miatt felmerülő készlethiányt (Telex)
A gyógyszer egyik kiszerelése kisebb mennyiségben továbbra is elérhető a nagykereskedőknél.
dec. 7
13:15
Alaposan átalakítja a kormány a Fudan Alapítványt (444.hu)
A jövőben az alapítvány a Diákváros megvalósulásán fog dolgozni, ha már a Fudan Egyetem nem jött össze.
dec. 7
13:33
Egy külföldi lap szerint nagymúltú európai focicsapat után érdeklődik Mészáros Lőrinc (ATV)
Mészáros Lőrinc, Magyarország leggazdagabb embere és Orbán Viktor miniszterelnök közeli barátja, az osztrák Austria Wien futballklub iránt mutatott érdeklődést – számolt be róla a helyi sajtó. A nagymúltú csapat jelenleg komoly anyagi nehézségekkel küzd, ami vonzóvá teheti egy külföldi befektető számára – írja a Kurier.at.
dec. 7
14:00
Túlterheltség, pénztelenség, lepusztultság – a gyermekotthonokról beszélt egy volt vezető (Telex)
Az sem ritka, hogy a pszichológus áll be fürdetni, pelenkázni, leckét írni. Sok helyen már vezető sincs – mondta az Esze Tamás nevelőotthon korábbi szakmai vezetője.
dec. 7
14:24
Visszahívtak egy Lidlben kapható Adventi csokikalendáriumot (Telex)
"Érzékszervi probléma" miatt hívták vissza a terméket.
dec. 7
14:33
"Nem tudtuk, hogy túléljük-e" - orvos forgatott a covidról (ATV)
Befejeződött a Fulladás című játékfilm forgatása. A rendező, aki egyben orvos is, Vámos Zoltán nyilatkozott a Spirit FM Kult-ÓRA című műsorában.
dec. 7
15:09
Továbbra is hiány van egy fontos gyógyszerből és idén már nem is várható megoldás (SzMo)
A Bitinexet ADHD kezelésére írják fel. Kisebb mennyiségben még kapható, de ellátási problémákra lehet számítani december 31-ig.
dec. 7
15:33
"A magyar zsidóság nem felejt" – irgalmatlan botrány készül, túl messzire mentek a Csurka-szoborral? (ATV)
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) általános érvényű álláspontja, hogy a teljes életművet tekintve a Csurka-szobornak nincs helye a lakiteleki Nemzeti Pantheonban, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós mellett - közölte a Mazsihisz.
dec. 7
15:39
Hidvéghi Balázs: több mint 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt (Demokrata)
Eddig már több mint 700 ezren mondtak véleményt – közölte.
dec. 7
16:00
Már gyanúsított is van a Telex munkáját kamera-ellenőrzéssel akadályozó rendőri intézkedés ügyében (Telex)
A nyomozó ügyészség hivatali visszaélés miatt folytat büntetőeljárást, miután kollégáinkra rendőrt küldött a TEK, hogy ne tudják kérdezni Szijjártót.
dec. 7
16:33
Varga-Bajusz Veronika: a fiatalok sikere a nemzet sikere (Demokrata)
Szeretnénk, ha Kárpát-medence-szerte olyan oktatási-képzési lehetőségek várnák a magyar fiatalokat, amelyek a saját karrierjük erősítését szolgálják – mondta.
dec. 7
17:09
Csurka István, a hiányzó ember (Demokrata)
Csurka István idén lenne kilencvenéves. Politikailag kényes pillanatban, nem sokkal az első Békemenet után hagyott itt bennünket.
dec. 7
17:11
Raffay Ernő: Mert ezek ugyanazok (Demokrata)
A kívülről pénzelt belső ellenség ma is a külső ellenséget segíti a magyar nemzeti érdekek ellenében, mondta a Demokratának Raffay Ernő történész.
dec. 7
17:21
Már látni, mikor csap le az újabb havazás: hamarosan az egész táj fehérbe borulhat (Pénzcentrum)
Az ország északi és középső részén szombatra sokfelé kifehéredett a táj, a hegyekben most is csodaszép látvány fogadja a kirándulókat. Ezt követően sem kell sokáig várni az újabb havazásra, legalábbis a Dunántúl nagy részén írja az Időkép.
dec. 7
18:27
Visszahívták a Lidl adventi kalendáriumát (SzMo)
A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy ezt a terméket, minőségmegőrzési dátumtól függetlenül ne fogyasszák el.
dec. 7
19:03
Túlterheltség, pénztelenség, lepusztultság – a gyermekotthonokról beszélt egy volt vezető (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 7
19:51
Órákra pincébe zártak egy kislányt étlen-szomjan az egyik gyermekotthonban – erről beszélt az Rtl Híradónak egy 17 éves állami gondozott (SzMo)
Ádám kilenc éve állami gondozott. Megrázó történeteket mesélt a gyermekotthonokból.
dec. 7
19:57
Dömötör Csaba: hangos ellenzéke leszünk a változatlanság politikájának (Demokrata)
Szeretnénk megőrizni Európa versenyképességét, kultúráját, biztonságát olyannak, amilyennek megismertük – emelte ki.
dec. 7
20:06
"A korát megelőző látnok volt" – felavatták Csurka István szobrát Lakiteleken (Telex)
A héten a Mazsihisz állásfoglalást adott ki a Csurka-szoborról, a szervezet emlékeztetett, hogy a szoborállítással egy olyan ember életműve előtt tisztelegnek, akivel a magyar parlamenti pártok az antiszemita megnyilvánulásai miatt nem vállaltak közösséget.
dec. 7
21:03
Schmidt Mária szerint Csurkát a zsidó származású kommunisták érdekében azonosították antiszemitaként (444.hu)
Nem számított a Mazsihisz tiltakozása, felavatták Csurka István szobrát
dec. 7
21:09
Magyar Péter egészen szürreális fotókat osztott meg a Facebookon (SzMo)
"Köszi Tóni az újabb szuper képeket" – írta a TISZA Párt elnöke a fotókhoz.
dec. 7
21:42
Több mint 700 ezren töltötték ki eddig a nemzeti konzultációt (Telex)
Tegnap befejeződött a gazdasági semlegességről szóló nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, megkezdődött a válaszok feldolgozása is.
dec. 7
22:03
Szájer József: Erőt csak erővel lehet legyőzni (Demokrata)
Mi vagyunk a legalkalmasabbak arra, hogy rámutassunk az európai intézmények problémáira, mondta Szájer József, a Szabad Európa Intézet vezetője a Demokratának.

2024. december 8. vasárnap

dec. 8
0:15
"Még nem tudom felfogni" – Valóra válik Orbán Rudolf álma: a példaképével duettezhet a Megasztár döntőjében (Blikk)
Vasárnap este kiderül, ki lesz az idei Megasztár győztese, de Orbán Rudolf már most annak érzi magát. A fiatal énekes, aki kiesett a középdöntőben, majd a közönség szavazatainak hála lehetőséget kapott arra, hogy a másik 12 döntős mellett ő is bizonyíthasson az élő show-kban, hatalmas izgalommal vág neki a finálénak. Többek között azért is, mert az
dec. 8
0:15
Ha ilyen édességet vásárolt, ne egye meg! (Infostart)
A Lidl Magyarország visszahívta és kivonta a forgalomból a 75 grammos kiszerelésű Adventi kalendáriumát (csokoládé) érzékszervi probléma miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
dec. 8
0:19
Elképesztő összefogás: szombat estig több mint 10 tonna adomány érkezett a Mikulásgyárba (Blikk)
A nyugdíjasok a legaktívabbak. Ők azok, akik tudják, hogy mire van szükségük a nélkülözőknek. A Mikulásgyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat, édességet vár adományként. A jótékonysági esemény december 21-ig tart.
dec. 8
0:19
Jelentősen emelkedhet Paks II ára, de ehhez újra kell nyitni a szerződéseket (Infostart)
Az infláció, az ellátási láncok sérülése, megszakadása, az építőanyag-költségek emelkedése és még sok más tényező befolyásolhatja a paksi atomerőmű bővítésének árát – mondta a Portfoliónak az orosz fővállalkozó Roszatom leányvállalatának szenior alelnöke; Alexandr Merten arról is beszélt a portálnak, hogy annak érdekében, hogy a Paks II projekt ne
dec. 8
0:23
Megmérgezték Eger legkedveltebb macskáját, Némót: borzalmas részletek derültek ki (Blikk)
Eger egyik legkedveltebb macskája, Némó tragikus körülmények között pusztult el, mélyen megrázva a várost és a Cicuskám Cat Caffe törzsvendégeit. A mindig barátságos, hároméves kandúr patkányméreg áldozata lett, amit valószínűleg valaki a kávézóban adott neki. A tulajdonosok elkötelezettek az igazság kiderítése mellett: feljelentést tettek, és félm
dec. 8
0:23
Nevet és szerepet vált a Fudan Alapítvány (Infostart)
Megváltozik a Fudan Alapítvány neve és szerepe, amely a benyújtott törvényjavaslat szerint Tudás-Tér Alapítvány néven működik majd tovább – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
dec. 8
0:24
2024.12.08. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Tanuljuk meg az igazi ünneplést az adventi időszakban!

Keresés