Nem ritka, hogy egy szakellátásban élő gyerek feje fölött 40-50 szakember megy át onnantól, hogy bekerül a rendszerbe, addig, amikor kikerül, mondta az ATV Start című műsorban Gyurkó Szilvia.
Bizottsági meghallgatásán azt is bejelentette, hogy az ápolókat szociális tanulási képzésre küldik, hogy empatikusabbak legyenek a betegekkel. Szerinte nagyon hatékony évet zárt az egészségügy.
A Spirit FM Több-kevesebb című műsorában Dr. Srádi Péterrel, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnökével beszélgettek arról, hogy a Semmelweis Egyetem új irányelvekkel korlátozná az egészségügyi dolgozók másodállásait.
Szerdán a tél volt a témaköre a Karácsonyi gimnáziumban rendezett angol és német nyelvű játékos vetélkedőnek. A nyelvtudást próbára tevő megmérettetésre tizenkilenc csapat nevezett a térségből. Háromfős csapatokat vártak a 7-8. osztályos korosztályból a Karácsonyi gimnáziumba a szerdai angol és német nyelvű, játékos vetélkedőre. A környék iskoláibó
Jelentős források érkeznek a köznevelés területére, Gyulán ezekből valósíthatják meg a lila iskola rég várt fejlesztését több, mint 700 millió forintból – mondta Kónya István a 3Témában. A gyulai alpolgármester, vármegyei térségi tanácsnok a műsorban arról is beszélt, hogy egy határon átnyúló pályázatnak köszönhetően jelentős, közel 2 milliárdos be
Azt persze nem nagyon fejtette ki, hogy a szó kimondása milyen szövegkörnyezetben történt. A közmédia kulturális csatornáján a beszélgetőtársak között nem volt vita Csurka pozitív megítélésében.
"Büszkék rá" - mondta a felújított gyerekotthonokról Pintér Sándor belügyminiszter, aki a népjóléti parlamenti bizottsági meghallgatásán elismerte: valóban kevesebbet nyilatkozik, szólal meg, de "nagyon hatékony évet zártak".
Miért nyitottak vasárnaponként a Városliget éttermei már hajnali ötkor; mit tartalmazott a napi olcsó menü; miért menekültek a Király utca lakói a Liget fái közé; milyen további előnyökkel járt, amikor a hölgyek is korcsolyát köthettek a lábukra? – számtalan további, még ennél is érdekesebb kérdés kerül megválaszolásra a héten bemutatott "A Városli
A múlt héten enyhén emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a honlapján.
Az új gazdaságpolitikát érintő, nemzeti konzultációval kapcsolatos országjárása negyedik állomásaként, csütörtök este Gyulára érkezett Tuzson Bence igazságügyi miniszter. A lakossági fórumot megelőzően, sajtótájékoztatón ismertette a nemzeti konzultáció legfontosabb programelemeit Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester
Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök az egy hete tartó ellenzéki megmozdulások kapcsán csütörtökön kijelentette, hogy az országban felszámolják a "liberális fasizmust". "Minden szükségest megteszünk, hogy a liberális fasizmust teljességgel kiirtsuk Georgiában" – hangsúlyozta Kobahidze, hozzátéve, hogy ez a folyamat már megkezdődött. Az országba
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Klaus Mangold a magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítése és fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.
A lakossági hitelfelvétel továbbra is lendületesen növekszik, az idei évben számos területen rekordok dőlhetnek meg. A személyi kölcsönöknél már biztosra vehető a csúcsdöntés, de a lakáshitelpiacon is erős eredmények látszanak. A babaváró támogatás népszerűsége szintén emelkedett, részben a közelgő szigorítások miatt – derül ki a Bank360.hu elemzés
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz és vatikáni kollégájával is egyeztetett csütörtökön az Ebesz külügyminiszteri szintű tanácsülésének margóján Vallettában. A Külgazdasági lés Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalását követően, hogy folytat
Aszfaltozott szervizút készült el Debrecen határában a 2x2 sávosra bővített 471. számú főúttal párhuzamosan, a 364 méter hosszú, 4,5 méter széles útszakaszt csütörtök délután adták át a forgalomnak.
A Mikulástrolival a 72-es, a 75-ös, a 76-os, a 77-es, a 80-as és a 82-es trolibusz vonalán december 17-ig lehet utazni, azt követően január 5-ig, vasárnapig fénytroliként közlekedik.
"Mivel Budapesten mindenütt ‘Brüsszel’ van a középpontban, mindig hasznos megvitatni az európai uniós partnereinkkel a közös érdeklődésre és aggodalomra számot tartó kérdéseket" – jelentette ki David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete brüsszeli találkozója után. A találkozóról készült közleményben Pressman arról ír, december 3-4
A bíróhiánynál is súlyosabb probléma, hogy a bírók alól szépen lassan elfogytak a jegyzők. Ők nagyon rosszul keresnek, és minél kevesebben vannak, annál nagyobb rajtuk a teher.
A bukott pártvezér, egykori radikális politikus, mára a szegény ember Gyurcsány Ferencévé vedlett Jakab Péter a rosszemlékezetű december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulóját használta ki arra, hogy belerúgjon határon túli nemzettársainkba. Mint Jakab Péter prolihergelő posztjában fogalmazott, Orbán a határon túliakkal betono
Semmiféle találkozóról nem lehet szó Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között – jelentette ki csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője azzal összefüggésben, hogy mindkét politikus Máltán, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (Ebesz) külügyminiszteri érteke
Témák: A sport területén jeleskedő iskolákat ismerték el a Vigadóban tartott, ünnepi eseményen. A 2023/24-es tanévben elért eredményei alapján a Diáksport Vándorkupát az 5. sz. általános iskola és az Erkel gimnázium érdemelte ki. Ezekben a napokban zajlik a kormány nemzeti konzultációja az új gazdaságpolitikáról. Csütörtök délelőtt e témában tartot
Tízből kilenc magyar számára nincs karácsonyi menü hagyományos fogások nélkül, de többségük többé-kevésbé nyitott az újdonságokra is, és csak minden ötödik honfitársunk ragaszkodik kizárólagosan a megszokott ételekhez.
A versenyképesség javítása érdekében meg kell vizsgálni azokat az uniós intézményeket és döntéshozatali folyamatokat, amelyek sorozatosan nem reális és nem megvalósítható stratégiákat alkotnak – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben kedden. A brüsszeli Egmont Intézet és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány rendezvé
Emmanuel Macron csütörtök esti televíziós beszédében kijelentette, hogy kitölti francia elnöki megbizatását "annak 2027-ben esedékes végéig", miközben Michel Barnier kormányának előző napi parlamenti megbuktatását követően több vezető politikus is a köztársasági elnök lemondását szorgalmazta. "Az Önök által demokratikusan rámbízott mandátum öt évre
Kiemelte, hogy nagy hatással volt rá a magyar közigazgatásban működő egyablakos rendszer és az autóbuszon mozgó kormányablak, az autópálya-matrica- és útdíjrendszer működése, valamint a digitális ügyintézés gyorsasága.