2024. december 5. csütörtök

dec. 5
9:39
Korszerűsíti a gyulai iskolákat a tankerület (Gyulatelevízió)
Elkezdődött a munka a Bay Zoltán Általános Iskola udvarán – közel 800 m2-en cserélik térkőburkolatra az aszfaltot, emellett az iskola bejáratánál felújítják az előtetőket is – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester. A 39 millió forintos fejlesztés mellett a Gyulai Tankerületi Központ több beruházást is elvégez részben már ez év végéig, r
dec. 5
9:51
Révész Máriusz: A költségvetés nyertese az aktív, egészséges életmód (Demokrata)
A 2025-ös költségvetés legnagyobb nyertese az aktív, egészséges életmód.
dec. 5
9:51
Puszi dobás miatt kapott halálos ütést a 80 éves férfi a somogyi cukrászdában (Most Hír)
A Somogy vármegyei Böhönyén található az a cukrászda, ahol halállal végződött verekedés tört ki egy puszi miatt, amit egy 80 éves férfi dobott egy 15 éves lánynak.
dec. 5
9:57
A költségvetés nyertese az aktív, egészséges életmód (hirado.hu)
Lényegesen több a forrás, valamint a SZÉP-kártya aktív magyarok zsebébe a munkáltatók havi tízezer forintot adhatnak – mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
dec. 5
9:57
Volt honvédelmi miniszter: "nagy baj van", ez nem egy sima ügy (ATV)
A napokban újabb hullámokat vetett a Védelmi Beszerzési Ügynökséget ért hackertámadás ügye, amelyről Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az ügy kapcsán számos kérdés merült fel, különösen azzal kapcsolatban, hogy miért titkosították az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának üléséről készült jegyzőkön
dec. 5
9:57
Jövő évtől átlagosan 21,2 százalékkal nő a tanárok és az óvónők fizetése (SzMo)
A béremelésre a kormány 339 milliárd forintot biztosít céltartalékban, ezen felül a 2024. évi béremelés fedezetének bázisba építésére a költségvetés tervezete 323,5 milliárd forintot határoz meg 2025-ben. A költségvetés tervezete már a 2026. évi pedagógus bérfejlesztésre is elkülönít 190 milliárd forintot.
dec. 5
10:09
Elismerték a turizmusban kiemelkedő teljesítményeket (Infostart)
Átadták a Kőrösi Csoma Sándor-díjakat.
dec. 5
10:09
Egy kisvárosnyi ember hal meg évente diabétesz miatt – Tippek a betegség súlyos szövődményeinek megelőzéséhez (Blikk)
A cukorbetegség az elmúlt évtizedekben valódi népegészségügyi problémává vált. Magyarországon is egyre gyakoribb: több mint 1,1 millió diagnosztizált cukorbeteg él hazánkban. Mivel a 2-es típusú diabétesz egyre fiatalabb korban jelentkezik, a megelőzés és a tudatos életmód jelentősége nagyobb, mint valaha.
dec. 5
10:09
Óriási veszélyben Magyarország legnagyobb kincsei: a kegyetlen időjárás mindent megváltoztat (Pénzcentrum)
A hosszú távú sikeresség érdekében olyan döntések szükségesek, amelyek lehetővé teszik a gazdák számára, hogy sikeresen alkalmazkodjanak a klímaváltozás okozta szélsőségekhez. Ennek egyik módja a diverzifikáció lehet, amely a növénytermesztési és az állattenyésztési ágazatban egyaránt elhozhatja az áttörést hangzott el a Portfolio Agrárszektor 2024
dec. 5
10:21
Óriási eladósodási lázban ég az ország: mitől félnek ennyire a lakásvásárló magyarok? (Pénzcentrum)
Októberben is növekedni tudott az újonnan kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege, amely így újra megközelítette a 120 milliárd forintot derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált adataiból. Érdekesség, hogy a támogatott lakáshitelekből októberben szinte pontosan annyi került kihelyezésre, mint szeptemberben, így a növekmény a piac
dec. 5
10:21
Elbuktunk, mégis győztünk (Demokrata)
2004. december 5. fájdalmas sebet ejtett a magyarságon, ám utat nyitott a nemzet közjogi egyesítéséhez, a baloldal pedig elindult a megérdemelt bukás felé.
dec. 5
10:21
Szigorítják az olaszok a migrációs családegyesítést és a civil szervezetek tengeri tevékenységét (vasárnap.hu)
A bevándorlók családegyesítéséhez legalább két évi legális olaszországi tartózkodás szükséges, a Földközi-tengeren mentést végző civil szervezeteknek pedig külön engedély kell légi járművek használatához a római felsőházban szerdán este elfogadott új migrációs törvénycsomag értelmében. A szenátus 99 igen, 65 nem szavazattal és egy tartózkodással el
dec. 5
10:27
Pintérnek üzent a Madách volt igazgatója: Nem rendőri nyelven úgy mondjuk, hogy kiállunk az értékrendünk mellett (444.hu)
Mészáros Csaba szerint "nem baj az, ha egy 76 éves ember nem lát át már mindent", mert "nem ez lenne a dolga".
dec. 5
10:33
"Tisztelt Pintér Sándor! Parancsát végrehajtották: kiiktattak" – üzente a Madách Imre Gimnázium volt igazgatója a belügyminiszternek (Telex)
Mészáros Csabát augusztus végén mentették fel, miután bejelentette, hogy nem fogják elvenni a diákoktól a telefonokat. Pintér becsüli az igazgatót, mert "karakánul kiállt", de ezt rendőri nyelven úgy mondják: lázadás.
dec. 5
10:51
Végrehajtást indít az Átlátszó a győri önkormányzat ellen (Telex)
Földvásárlási adatokhoz szerettek volna hozzájutni, de nem kapták meg azt úgy, ahogy a bíróság elrendelte. A polgármester azt írta, hogy ki fogják adni a releváns adatokat.
dec. 5
10:57
Szintet lépett a mesterséges intelligenciával való visszaélés (Infostart)
Életveszélyes hazugság terjed, megszólalt az érintett Semmelweis Egyetem.
dec. 5
10:57
Tragédiából is születhet csoda – Dióssy Klári kislánya elvesztéséről vallott (hirado.hu)
Dióssy Klári, a közmédia műsorvezetője személyes, megrendítően szép történetét osztotta meg a Duna Várva várt című adventi műsorában.
dec. 5
10:57
"Nem rendőri nyelven úgy mondjuk, hogy kiállunk az értékrendünk mellett" – keményen visszaszólt Pintér Sándornak a Madách Gimnázium kirúgott igazgatója (SzMo)
Mészáros Csaba szerint a Madáchban rend van, az iskola 6. helyezést ért el a középiskolák idei rangsorában "és az okos eszközöket sem vesszük el, ahogy erről augusztusban döntöttünk. Nem rendőri nyelven úgy mondjuk, hogy kiállunk az értékrendünk mellett. Hiszen ez egy iskola".
dec. 5
10:57
Balatoni Katalin: Átalakul a pedagógus-továbbképzési rendszer (Demokrata)
Az online rendszerben saját időbeosztás szerint, rugalmasan lesznek elvégezhetők a képzések.
dec. 5
11:03
Riasztás: Brutális hó robog felénk, itt csap le a legdurvábban hamarosan (Most Hír)
Időjárás: Az elmúlt teleken nem csak Magyarországon, de még a környező hegyvidékeken is a szokásosnál jóval kevesebb hó hullott. Az idei hűvös évszak azonban kedvezőbben indul, hiszen az Alpokban már december első hetének végén jókora havazás látszik az előrejelzésben. Olvassátok el Molnár László meteorológus cikkét. Mikor lesz hó Magyarországon? M
dec. 5
11:09
Illés Fanni: Azért vagyunk a Földön, hogy segítsünk (hirado.hu)
Illés Fanni paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok paraúszó jószolgálati nagykövetként segíti a közmédia idei Jónak lenni jó! karitatív akcióját.
dec. 5
11:09
Politico: Magyar Péter most előnyben van, de Orbán rendszere eddig mindent túlélt (ATV)
Magyarország elmúlt 18 éve során úgy tűnt, két dolog biztos: a halál és hogy Orbán Viktor Fidesze győzni fog – írja a brüsszeli lap.
dec. 5
11:11
Átalakul a pedagógus-továbbképzési rendszer (hirado.hu)
Nagyon sok képzés online elérhető lesz – közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1-en.
dec. 5
11:21
Megkérdezték Sulyok Tamást a Magyar Péter-féle Varga Judit-hangfelvételről (Telex)
A köztársasági elnök válaszolt is, meg nem is.
dec. 5
11:27
Magyar Péter: Mindenki számára világos, hogy Orbán Viktor pitbullja miért üvöltözött (SzMo)
Magyar szerint Orbán Viktor minden eszközzel megpróbálja elterelni a figyelmet az összeomló magyar államról és a csődöt mondó kormányzásról.
dec. 5
11:33
Pénteken indul a Mikulásbusz (hirado.hu)
A feldíszített jármű december 23-ig közlekedik a 105-ös, a 210-es, a 130-as, a 11-es, a 99-es és a 198-as autóbusz vonalán.
dec. 5
11:33
Újabb 18 milliárdot költöttek Lázárék a miskolci vasútvonal felújítására, a menetidő pedig tovább nőtt (SzMo)
Közleményt adott ki a MÁV. Befejeződött a miskolci vasúti fővonal felújítása, 20 kilométeren szűnnek meg a sebességkorlátozások, és kiszámíthatóbbá válik a menetrend. A vonal négy beruházására több százmilliárd forintot költött a magyar kormány.
dec. 5
11:33
Kövér László azt javasolja, hogy a nemzeti identitáshoz való jog is tartozzon az egyetemes emberi jogok közé (vasárnap.hu)
Az Egyesült Nemzetek Szervezete kezdeményezze az egyetemes emberi jogok legújabb generációjának sorába egy eddig fájóan hiányzó jog, a nemzeti identitáshoz való jog felvételét! – javasolta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, a kulturális örökségről és a nemzeti közösségek identitásáról tartott parlamentközi konferencián. Kövér László han
dec. 5
11:33
Eldőlt a Diáksport Vándorkupa sorsa (Gyulatelevízió)
Kedd este a sportban jeleskedő iskolákat ismerték el a Vigadóban tartott ünnepi eseményen. A 2023/24-es tanévben elért eredményei alapján a Diáksport Vándorkupát az 5. sz. általános iskola és az Erkel gimnázium érdemelte ki. Decemberben minden évben elismerik azokat a gyulai iskolai közösségeket, akik az előző tanévben a diákolimpiai sportágakban
dec. 5
11:39
Hová és mennyi vagyont rejt el a szemünk elől a NER-elit? (Menedzsment Fórum)
Hamarosan ezt is megtudhatjuk, de csak a 2026 tavaszi országgyűlési választások után, mert a kormány közbelépett.
dec. 5
11:45
Leül Orbán Viktor vitázni Magyar Péterrel? (Menedzsment Fórum)
A Tisza Párt vezetője megint kezdeményezett, ugyanaz lesz a válasz?
dec. 5
11:45
El kell halasztani az ügyfélkapu megszüntetését a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint (444.hu)
Az MKOE tapasztalatai szerint az állampolgárok még az authentikátor kifejezést se értik, a QR kódos regisztrációt pedig bonyolultnak, érthetetlennek tartják.
dec. 5
11:51
Ezek a magyarok kedvenc karácsonyi fogásai - a bejgli és a töltött káposzta nem maradt ki (Blikk)
Bár többé-kevésbé nyitottak az újdonságokra, egyértelműen ragaszkodnak a hagyományos karácsonyi étkekhez a hazai fogyasztók. Egy friss, országos kutatás szerint a legkedveltebb ünnepi főételek listáját így a töltött káposzta, a desszertekét a bejgli vezeti. Ha házi édes és sós süteményekről van szó, toronymagasan a margarin a leggyakrabban használt
dec. 5
11:57
48 milliárd forint vissza nem térítendő eszközbeszerzési támogatásra pályázhatnak a kkv-k (hirado.hu)
A vissza nem terítendő támogatást biztosító beruházásélénkítő programmal a kormány célja, hogy ezek a beruházások jól hasznosuljanak és támogassák a gazdaság növekedését.
dec. 5
11:57
Magyar Péter nyilvános vitára hívja Orbán Viktort (444.hu)
A Tisza párt elnöke megadta a lehetőséget Orbánnak, hogy a helyszínről, az időpontról és a levezető személyéről ő döntsön.
dec. 5
11:57
Magyar Péter kihívta nyilvános vitára Orbán Viktort: Miniszterelnök úr! Ne legyen gyáva, ne bújjon hölgyek szoknyája mögé (SzMo)
A helyszínről, az időpontról és a levezető személyéről a miniszterelnök dönthet Magyar Péter szerint. A politikus szerint "itt a lehetőség, hogy Orbán beszámoljon arról, hogy miért tette a szeretett hazánkat az Európai Unió legszegényebb és egyben legkorruptabb tagállamává."
dec. 5
12:09
Magyar Péter nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort (ATV)
A Tisza párt elnöke az ország állapotáról és az előttünk tornyosuló problémák megoldási javaslatokról vitatkozna a miniszterelnökkel.
dec. 5
12:09
Az áldozatsegítés az Igazságügyi Minisztérium egyik legfontosabb feladata (Demokrata)
A büntetőjog általában csak az elkövetővel foglalkozik, mondta Tuzson Bence.
dec. 5
12:15
Forgalomkorlátozásokra kell számítani futóverseny miatt a hétvégén Budapesten (hirado.hu)
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában vasárnap, várhatóan 6 és 18 óra között.
dec. 5
12:21
Megint vitára hívta Magyar Péter Orbán Viktort (Telex)
A helyszínről, időpontról is Orbán dönthetne.
dec. 5
12:21
Magyar Péter újabb sokkoló fotókat hozott nyilvánosságra az egyik gyermekotthonról, Menczer agyrohasztása után (Most Hír)
Az év szava lett az agyrohasztás az Oxford szótárnál, ami szinte pontosan leírja Menczer Tamás produkcióját Magyar Péterrel a pécsi gyermekotthon előtt.
dec. 5
12:27
Mi lesz ebből? Magyar Péter nyilvános vitára hívta Orbán Viktort (Blikk)
Magyar Péter csütörtök délelőtt nyilvános vitára hívta Orbán Viktort. A TISZA Párt elnöke több kérdésére szeretne közvetlen választ kapni a miniszterelnöktől. A helyszínt, az időpontot és a levezető személy kiválasztását a kormányfőre bízta az újdonsült politikus. Magyar a posztban többek közt azt üzente Orbánnak: ne legyen gyáva és ne bújjon hölgy
dec. 5
12:27
Jakab Péter a kettős állampolgárságról szóló népszavazás 20. évfordulóján kezdett kampányba a határon túli magyarok szavazati joga ellen (hirado.hu)
A Nép Pártján Mozgalom elnöke petíciót indított arról, hogy töröljék el a határon túl élő magyarok szavazati jogát.
dec. 5
12:27
Többmilliós bírságot szabott ki a Médiatanács a TV2-re a Tények Plusz egyik adása miatt (Telex)
A testület a Rádió1-gyel szemben is eljárást indított, mivel szerintük a Balázsék egyik augusztusi adása emberi méltóságot sérthetett.
dec. 5
12:33
Orbán minisztere szerint az adatok most rácáfoltak a huhogókra (ATV)
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az adatok ismét rácáfoltak a huhogókra, az előzetes kormányzati jelzéseknek megfelelően októberben újra dinamikusan, 4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
dec. 5
12:45
Nyitva lesznek a kormányablakok a szombati munkanapokon (Demokrata)
Szombaton országszerte 8-tól 14 óráig fogadják az érkezőket az ügyfélszolgálatok.
dec. 5
12:45
"Nem tudtam védekezni"… Migráns "gondozók" erőszakoltak meg idős, magatehetetlen embereket Svédországban (vasárnap.hu)
A fenti képen látható 84 éves, a svédországi Uppsalában élő Elza néni csaknem egy évnyi hallgatás után úgy döntött, hogy felfedi személyazonosságát és részletesen elmeséli a vele történteket az Upsala Nya Tidning (UNT) lapnak. Eddig semmi sem jelent meg róla a svéd sajtóban, csak annyi, hogy egy Vera fedőnevű idős asszonyt megerőszakoltak. Most, az
dec. 5
13:03
Nyitva lesznek a kormányablakok a szombati munkanapokon (hirado.hu)
A munkanapok áthelyezése miatt a december 7-ei és a 14-ei szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok.
dec. 5
13:03
Emberi hamvakat szórnak szét a látogatók a Disney parkjaiban, ezzel súlyos problémákat okoznak (SzMo)
Az emberi hamvak nem szerepelnek a Disney tiltott tárgyakat felsoroló listáján, de a park szabályai alapján a hamvak szétszórása így is szigorúan tilos.
dec. 5
13:09
Gondolta volna? Így ajándékozunk Mikuláskor mi magyarok – Ön hogy csinálja? Szavazzon! (Blikk)
A Mikulás minden házhoz másképpen érkezik, de egy biztos, a türelmetlen gyerekek már alig várják, hogy mi kerül a csizmába, cipőbe ezen az éjjelen. A várakozást tovább fokozza, hogy Miklós napján illetve annak közeledtével sorra tűnik fel a nagy szakállú, piros süveges, ember az óvodákban, iskolákban, bevásárlóközpontokban és művelődési házakban, d

Keresés