2024. december 3. kedd

dec. 3
11:33
Bűnösnek mondta ki a Kúria Varju Lászlót, Fekete-Győr András után a DK-s politikus is elveszíti parlamenti mandátumát (hirado.hu)
A bíró a tárgyaláson úgy fogalmazott: a képviselői jog gyakorlásának az erőszak nem megengedett eszköze.
dec. 3
11:33
Brutális jelentés szivárgott ki, állítólag itt ütik az őrizetbe vett embereket a tiszalöki börtönben (Most Hír)
Az Európa Tanács kínzásellenes bizottsága (CPT) kedden közzétett jelentése szerint továbbra is túlzsúfoltság jellemzi a magyar büntetés-végrehajtási intézeteket. A börtönökben a legtöbb fogvatartott nem, vagy csak korlátozottan fér hozzá a munkához, az oktatáshoz vagy más, zárkán kívüli tevékenységhez.
dec. 3
11:45
Tíz év után megnyitják a Szent Péter-bazilikában a szent kaput – megtartották a főpróbát (vasárnap.hu)
A vatikáni szertartásmesterek és műszaki szakértők főpróbát tartottak a Szent Péter-bazilika úgynevezett szent kapujánál, amelyet tíz év után először karácsonykor, a jubileumi szentév kezdetekor Ferenc pápa nyit ki – közölte a szentszéki sajtóközpont. A bazilika esti zárása után bíborosok, mérnökök és más szakértők végigjárták a szent kapu területé
dec. 3
11:45
Soha nem látott dologra készül a KFT dobosa, Márton András, mindjárt itt a nagy nap (Most Hír)
Első alkalommal ad szólókoncertet Márton András, a KFT együttes dobosa. A zenész Mindenki hozza magát című koncertjén, december 5-én az A38 hajón számos ismert előadó működik közre.
dec. 3
11:51
Harc a túlélésért és drogháborúk Pesten - Elkezdték bontani a Hős utcai gettót (ATV)
Nyomor és túlélés a város peremén. Elkezdték bontani a Hős utcai telep egyik háztömbjét. Harc a túlélésért, drogháborúk, mélyszegénység, kilátástalanság. Milyen volt a Hős utcában élni? A Heti Napló riportja.
dec. 3
11:57
Egyre népszerűbb az ovifoci (Gyulatelevízió)
Hétfőn rendezték a tanév első ovifoci tornáját a városi tornacsarnokban. Az MLSZ Bozsik Intézményi Program népszerűségét mutatja, hogy huszonkét óvodából, százharminc apróság érkezett a fesztiválra Gyuláról és a környező településekről. Három pályán, különböző játékos és ügyességi feladatok várták a gyerekeket a városi tornacsarnokban rendezett,
dec. 3
12:03
Zsigó Róbert: Valamennyi élethelyzetben igyekszünk a családok mellett állni (Demokrata)
"Mindent megteszünk azért is, hogy a generációk közötti együttműködés erős maradjon" – húzta alá az államtitkár.
dec. 3
12:09
Összejött a várva várt találkozó: a pécsi gyermekotthon előtt szájkaratézott Menczer Tamás és Magyar Péter (444.hu)
A kellemetlen találkozó alatt Menczer végig "kicsinek" szólította Magyart, aki elénekelte "A börtön ablakában" című dalt, és azt mondta, hogy Menczer szája büdös.
dec. 3
12:09
Török Gábor: Ilyen kocsmai szintű fellépést még soha nem produkált magyar politikus (Telex)
A politológus szerint politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter vitatkozása.
dec. 3
12:09
Trump súlyos következményekkel fenyegette a Hamászt, ha hivatalba lépéséig nem engedik el a túszokat (vasárnap.hu)
Súlyos következményeket helyezett kilátásba Donald Trump leendő amerikai elnök hétfőn arra az esetre, ha hivatalba lépése napjáig a Hamász palesztin terrorszervezet nem engedi szabadon a 2023. október 7. óta fogva tartott túszokat. A megválasztott elnök közösségi oldalán közzétett üzenetében azt írta: ha a túszok nem nyerik vissza szabadságukat 202
dec. 3
12:15
Menczer Tamás is megjelent a gyerekotthonnál, ahova Magyar Péter be akart jutni: Ezért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál (SzMo)
Izgalmas "vita" alakult ki, ahol szóba került a büdös száj, a férfiasság és Magyar Péter családja is. Tettlegességre éppen nem került sor.
dec. 3
12:15
Átvenné és gyakorlóiskolává alakítaná az Óbudai Árpád Gimnáziumot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Telex)
Ez még csak egy ajánlat, amit jeleztek a gimnáziumnak, a szülőknek és a fenntartónak is.
dec. 3
12:27
Beperelte a mentőket a férfi, akit elküldtek a kórházból, majd Szlovákiában életmentő műtéten esett át (Telex)
A műtét során kiderült, hogy a férfi bele egy 9,5 centis szakaszon begyulladt és befordult volt.
dec. 3
12:33
Elveszíti mandátumát Varju László, időközi választás jön Újpesten (ATV)
Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője jogerős ítélet alapján 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott.
dec. 3
12:45
Elítélték Varju Lászlót, időközi választás lesz az újpesti körzetben (SzMo)
Mivel Varju László egyéni választókerületben (Újpest-Angyalföld) jutott mandátumhoz, így időközi választás lesz ebben a körzetben jövő év elején.
dec. 3
12:45
Magyar szerint mindenki láthatta az Orbán-kormány valódi arcát, Menczer szerint Magyar nem bírt magával (Telex)
A Tisza Párt elnöke és a kormánypárt kommunikációs igazgatója a Facebookon reagált a pécsi történésekre.
dec. 3
12:51
Az ET nincs kibékülve a magyar börtönökkel (Infostart)
Az Európa Tanács kínzásellenes bizottsága (CPT) kedden közzétett jelentése szerint továbbra is túlzsúfoltság jellemzi a magyar büntetés-végrehajtási intézeteket, a legtöbb fogvatartott nem, vagy csak korlátozottan fér hozzá a munkához, az oktatáshoz vagy más, zárkán kívüli tevékenységhez.
dec. 3
12:51
Hankó Balázs kijelentette, a magyar EU-elnökség felnyitotta Európa szemét az oktatás, a kutatás és a családügyek területén (hirado.hu)
A kultúráért és innovációért felelős miniszter azt mondta, erős nemzetek erős Európájára van szükség.
dec. 3
12:51
Nagy Márton bejelentése - a katásoknál vizsgálják az áfamentesség határát (ATV)
"A katánál az áfamentesség növelése erősen megfontolandó - mondta Nagy Márton az NGM és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közötti együttműködési megállapodás mai aláírásán.
dec. 3
12:51
Soltész Miklós: A magyar családpolitikának mindig sokrétűnek kell lennie – kétnyelvű bölcsődét avattak Kópházán (vasárnap.hu)
A családok, a települések és a döntéshozók összefogásával megvalósuló magyar családpolitikának sokrétűnek kell lennie, ennek fontos részei az intézmények, ezért is van szükség a fejlesztésekre – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kópházán. Soltész Miklós
dec. 3
12:53
Elindul a Demján Sándor Program (hirado.hu)
Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor-program, amelyet a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hajt végre.
dec. 3
12:57
Hallgassa vissza – Ternyák Csaba Napi jegyzete (hirado.hu)
Ebben a részben Ternyák Csaba egri érsek osztja meg gondolatait.
dec. 3
13:03
Török Gábor: Politikatörténeti pillanat, ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus (444.hu)
"Ráadásul nem is akárki és nem is akárkivel: a Fidesz kommunikációs igazgatója a legerősebb ellenzéki párt vezetőjével."
dec. 3
13:09
Petőfi Sanyival és Széchenyi Pistivel is játszhatnak a reformkor iránt érdeklődő alsó tagozatosok (Telex)
A 7800 fröccsöntött bábut a Petőfi Kulturális Ügynökség megbízásából készítik.
dec. 3
13:15
Magyar azt írja, Menczer "láthatóan ittas állapotban" volt, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza vezetője egy "utolsó suttyó" (444.hu)
Mindketten értékelték a keddi találkozót.
dec. 3
13:15
Török Gábor Menczer Tamásról: Ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus (SzMo)
A politológus szerint fontos, hogy a kormány és az ellenzék fontos politikusai között zajlott le a komoly szócsata. Öngólnak és alulmúlásnak is tartja a Fidesz politikai igazgatójának fellépését.
dec. 3
13:21
Újabb fél évig védi a családokat a kamatstoppal a kormány (hirado.hu)
A Magyar Közlönyben megjelent a kamatstop meghosszabbításáról szóló jogszabály.
dec. 3
13:21
Titkolózik az agrárminiszter Mészáros Lőrinc zebráiról (444.hu)
Nagy István csak annyit árult a csíkosokról, hogy hányan érkeztek Magyarországra.
dec. 3
13:27
Koncz Zsófia szerint a jövő nemzedékek sikerességének záloga a boldog gyermekkor (hirado.hu)
A jövő nemzedékek sikerességének záloga a boldog gyermekkor, ehhez kíván hozzájárulni az Erzsébet-karácsony programsorozat a Zánkai Erzsébet-táborban.
dec. 3
13:33
Orbán Balázs: Hivatkoztam, csak nem ott, ahol Rácz András kereste (SzMo)
Kedd délelőtt kezdődött az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi karán Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának a doktori védése, amely nagy vitát váltott ki az elmúlt hetekben.
dec. 3
13:33
Bábelőadással kezdődött a gyermekkönyvtári hét (Gyulatelevízió)
A december 3-án kezdődött gyermekkönyvtári hét első előadása a “Holle anyó” és “A fenyőfa” című meséket dolgozta fel. Japport Ferencné, a bábcsoport vezetője kiemelte, a nyugdíjas óvodapedagógusok előadása az ünnepi hangulatra készítik fel a fiatalokat. Olyan nagy az érdeklődés az esemény iránt, hogy a könyvtár továbbra is decemberben rendezte me
dec. 3
13:33
Elkezdődött a Katolikus Karitász új, menekülteket segítő programja (vasárnap.hu)
A több mint 1000 napja tartó ukrajnai háborús helyzet következtében milliók kényszerültek elhagyni otthonukat.  A kezdeti időszakban kialakított Segítő Pontokon nyújtott gyorssegélyezés, valamint sok más szolgáltatás és akció mellett a Katolikus Karitász Integrációs Központja 2022 júniusa óta biztosít fejlesztő programokat, támogatást mindazoknak,
dec. 3
14:03
Orbán Viktor: Kitüntetést érdemlünk, nem pedig büntetést (Demokrata)
Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – jelentette ki a magyar miniszterelnök.
dec. 3
14:03
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke a kormánnyal kötött alku után (Telex)
Szabó Péter egy kiszivárgott beszélgetésben azt mondta, ha nem engednek a minisztériumnak az igazságügyi reformnál, nem lett volna fizetésemelés.
dec. 3
14:15
A Fidesz kommunikációs igazgatója már messziről üvöltözve közelítette meg Magyar Pétert Pécsen (Telex)
Akár érdemi információcsere is kialakulhatott volna a gyermekvédelemről Magyar Péter és az illetékesek között Pécsen, de nem így történt.
dec. 3
14:21
Orbán Viktor: mi vagyunk az ellenzék (Infostart)
A migrációpárti Brüsszel ellenzékének nevezte a kormányoldalt Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-videójában.
dec. 3
14:21
Egymilliós fizetéssel csábítják a kürtőskalácssütőket a karácsonyi vásárba (SzMo)
Az állást meghirdető cég azt ígéri, jelentős vállalás mellett, akár nettó egymillió Ft is megkereshető. Kevesebb munkával kevesebb.
dec. 3
14:21
Elég az életvezetési hóbortokból, jöjjenek a tények! (Demokrata)
A talajélet fenntartásához nélkülözhetetlen az állattartás.
dec. 3
14:21
Bevezetés az onkodiabetológiába – bemutatták Bánhegyi Róbert János könyvét (Gyulatelevízió)
Hétfő este Bánhegyi Róbert János ősszel megjelent könyvét mutatták be a városi könyvtárban. A Bevezetés az onkodiabetológiába című kötet több évtized kutatási anyagának összefoglalója. Gyula egy könyves város, ahol az irodalom iránti érdeklődés változatlan, fogalmazott Görgényi Ernő polgármester hétfő este, a városi könyvtárban. Ezt mutatja az is
dec. 3
14:27
A jövő nemzedékek sikerességének záloga a boldog gyermekkor (Demokrata)
Az Erzsébet-téli tábor november 18-ától december 13-ig várja az általános iskolásokat.
dec. 3
14:33
Menczer Tamás Magyar Péterről: Egy önző hazug ember, egy utolsó suttyó (SzMo)
A Fidesz kommunikációs igazgatója is bemutatta a saját szemszögéből a délelőtti eseményeket, amikor egy pécsi gyerekotthon előtt szólogatott be a TISZA Párt elnökének.
dec. 3
14:33
Elítélték a DK-s Varjút, búcsúzhat a Parlamenttől (vasárnap.hu)
A Kúria helyben hagyta a másodfokú döntést, amely szerint a Demokratikus Koalíció alelnöke bűnös garázdaságban, testi sértésben és választás rendje elleni bűntettben. A törvény szerint Varju most már elköszönhet parlamenti mandátumától – számolt be róla a Mandiner. Kedden délelőtt mondott ítéletet a választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi s
dec. 3
14:51
Ünnepi hangulat mindennap – Györgyi Anna és Csőre Gábor versekkel teszik meghitté az adventet (hirado.hu)
December elsejétől, advent első vasárnapjától minden délelőtt adventi meglepetés várja a Duna nézőit.
dec. 3
14:57
A közösségi közlekedést érintőt bejelentést tett Karácsony Gergely (Infostart)
Jövő év végéig a fővárosi közösségi közlekedés összes buszán működik majd a látássérültek tájékozódását, közlekedését segítő távirányító – jelentette be a főpolgármester egy keddi budapesti sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott, hogy a fejlesztésnek köszönhetően már most minden trolin használható az eszköz.
dec. 3
15:03
Otthagyta a másodállását a Kutyapárt hegyvidéki képviselője, hogy megfelelően tölthesse ki a vagyonnyilatkozatát (SzMo)
Megszüntette privát munkaviszonyát Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) XII. kerületi önkormányzati képviselője, Sasi-Szabó Tamás. A vagyonnyilatkozatát is frissítette.
dec. 3
15:09
Az Európa Tanács jelentése szerint a tiszalöki börtönben rendszeresen verik a rabokat (Telex)
Előfordulnak gumibotos ütlegelések is.
dec. 3
15:15
Döntött a Fővárosi Törvényszék: Nem jár női nyugdíj a transz nőnek (444.hu)
Nem az ügy elvi alapjairól született döntés, a támadott közigazgatási eljárás volt rendben a bíróság szerint.
dec. 3
15:21
Idén is meghirdette sikerkampányát az MBH és a Mastercard (Infostart)
Ismét elindította karitatív kampányát az MBH Bank és a Mastercard, amelynek keretében a pénzintézet adományozásra hívja mindazokat, akik MBH Mastercard bankkártyával fizetnek az ünnepi időszak alatt. A karácsonyi kampány célja, hogy a bank felhívja az emberek figyelmét a rászorulók támogatásának fontosságára - mondta Kutas István, az MBH Bank kommu
dec. 3
15:27
Hatott a bírák felháborodása: Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke (SzMo)
Szabó Péter azelőtt hozta meg a döntést, hogy a tagok szavaztak volna a kérdésben.
dec. 3
15:33
"Csak gyenge kormányok gyenge vezetői engednek be migránsokat" - mondta új videójában Orbán, majd Magyarról vágtak be képeket (444.hu)
A 2026-ban életbe lépő új menekültügyi és migrációs paktum alól a holland és a magyar kormány is mentességet kért.

Keresés