Meglepetésszerű havazás érte el a Mecseket, ahol a hét eleje óta tartó intenzív hóesés következtében több helyen 20-30 centiméteres hótakaró alakult ki, és a nap folyamán újabb havazás várható.
Nemzetközi misszióban szolgáló magyar katonák karácsonyi üzeneteit gyűjtötték össze az M1 HadERŐ – Hazámat szolgálom című magazinműsorának december 24-i adásában. Az M1 aktuális csatorna kedden sugárzott műsorában emlékeztettek: a Magyar Honvédség sok katonája tölti az ünnepeket családjától távol, különféle nemzetközi misszióban, a közmédia pedig f
A múlt héten csökkent a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden a honlapján.
A télen hétköznap óránként járó balatoni komp az ünnepek alatt, a téli szünet végéig hétköznap is fél óránként közlekedik Szántód felől 7.00 és 18. óra között, Tihany felől 7.15 és 18.15 között, kivéve december 24-ét, 31-ét és január 1-jét – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
"Nekünk sokkal több álarcunk van, mint nekik. Ők őszinték, odamondják azt is, hogy »hú, de rosszul nézel ma ki«, és azt is, hogy »annyira szeretlek«, »de csinos vagy, de szeretem rajtad ezt a ruhát«. Ők nem tanultak meg álarcokat felvenni" – mondta a Vasárnapnak Török Eszter, a Szent Kristóf Ház intézményvezetője arról, hogy milyen szuperképességei
A szegedi székhelyű ÁGOTA Közösség Békés vármegyében 440 gyermekről gondoskodik, akik többsége nevelőszülői családban él. Az adventi időszakban a jelenlegi 97 nevelőszülő egyikét, a gerendási Szabó Krisztina családját ismerhettük meg.
A hagyományokhoz híven szenteste kora délutánján Jeruzsálemből Betlehembe vonult kíséretével Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka, hogy ott később megtartsa az éjféli misét. Betlehemben idén szinte csak a szentföldi hívők fogadták, mert a Hamász és más terrorszervezetek ellen a Gázai övezetben már második éve tartó háború miatt szinte egyá
A szent kapu nem varázskapu, semmiféle csodát nem tesz, de a Krisztussal való találkozásra szólít – mondta az MTI-nek Törő András atya, a Rómában működő Pápai Magyar Intézet rektora, aki részt vesz a Szent Péter-bazilika szent kapuja megnyitásán kedd este. Törő András a Szent Péter-bazilikából követi a szertartást, amelyen Ferenc pápa megnyitja a b
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, novemberben bontási határozatot adtak ki Tordai Bence ellenzéki politikus családi házára. Budapest főispánja, Sára Botond akkori közlése szerint a fővárosi kormányhivatalnak nincs mérlegelési lehetősége, a független országgyűlési képviselő házépítési ügyében, a jogszabály világos: a szabálytalanul épített házat e
A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányának köszönhetően várhatóan 2026-ban átadják a Baptista Szeretetszolgálat új Tábitha Gyermekhospice Házát, amelynek megépítésére csaknem 520 millió forint gyűlt össze – mondta Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! cím
A Szentatya kerekesszékben ülve megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, és ezzel kezdetét vette a jubileumi szent év, amelynek legelső eseménye az ünnepi mise, amelyet az egyházfő a bazilikában vezet szenteste. Ferenc pápa az első zarándok, aki áthaladt a római katolikus egyház központi bazilikája szentkapuján. Bíborosok, püspökök és a pa
Elhunyt Szombathy Bálint vajdasági magyar költő, író, képzőművész, az Új Symposion című folyóirat egykori szerkesztője - közölte vajdasági publikálója, a Forum Könyvkiadó kedden.