A Republikon Intézet decemberi pártpreferencia-kutatása szerint a Tisza Párt 27%-os támogatottsággal átvette a vezetést a teljes népesség körében. A kutatás egyúttal az ellenzéki pártok "királycsináló" szerepét is vizsgálja, miközben rámutat a politikai erőtér átrendeződésére, amely a Fidesz-KDNP szavazói aktivitásának csökkenésével is összefügg.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn ismételten felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna nem hosszabbítja meg az orosz gáztranzitról szóló, december 31-én lejáró megállapodást. Smihal a Telegram-üzenetküldő oldalán tett erre vonatkozó bejegyzést, miután a nap folyamán Robert Fico szlovák miniszterelnökkel beszélt. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna hajlandó
Hétfőn kiderült, január elsejével megszűnik a Pénzügyminisztérium, az intézmény ugyanis már az év első napjától beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba. Az országgyűlés ma tovább tárgyalta a 2025-ös költségvetést, melyet az ellenzéki képviselők élesen bíráltak. Magyar Péter híradónknak azt mondta, nem javasolja az embereknek, hogy elhiggyék a mini
Búcsúfogadást tarott a különösebben nem tartóztatott David Pressman, ahová csak függetlennek csúfolt propagandistáit és álcivil szervezetek képviselőit engedte be. Így szűk körben, akolmelegben adhatta elő szokásos dühös kirohanásait Magyarországgal szemben, arról egy szót sem említve, hogy ittléte alatt diplomáciai értelemben elégtelenre vizsgázot
Hétfőn kiderült, január elsejével megszűnik a Pénzügyminisztérium, az intézmény ugyanis már az év első napjától beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba. Az országgyűlés ma tovább tárgyalta a 2025-ös költségvetést, melyet az ellenzéki képviselők élesen bíráltak. Magyar Péter híradónknak azt mondta, nem javasolja az embereknek, hogy elhiggyék a mini
Hónapok óta jogszabályellenesen működik a Fővárosi Önkormányzat, a kormányhivatal felszólítására sem választottak főpolgármester-helyettest, ezért bírósághoz fordul a kormányhivatal – közölte Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője kedden a Facebook-oldalán. Sára Botond a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta:
Nincs karácsony Megyeri híd nélkül, avagy idén is folytatódik a már hagyománnyá váló közutas karácsonyi attrakció: immár negyedszerre változtatja az ország legnagyobb, 35 emeletnyi, 100 méter magas karácsonyfájává a Megyeri hidat a Magyar Közút. Idén december 20-26. között esténként láthatják az ország legnagyobb ünnepi attrakcióját, akik a Pest vá
A magyar példát is idézve a politikai harc folyamatosságának fontosságára hívta fel a figyelmet Steve Bannon, Donald Trump korábbi fehér házi főtanácsadója vasárnap este New Yorkban a hagyományos republikánus évzáró gálán. A jobboldali médiaszemélyiség és politikai stratéga a New York-i Fiatal Republikánus Klub 112. évzáró eseményének díszvendégeké
A leendő amerikai elnök felszólította Joe Biden hivatalban lévő elnököt, hogy állítsa meg az amerikai határkerítés fel nem használt darabjainak értékesítését – a megválasztott elnök erről Floridában tartott sajtótájékoztatóján beszélt hétfőn. Donald Trump jogi eljárást helyezett kilátásba az első elnöki időszakában megvásárolt acélelemek eladása mi
A közlekedési szakjogász úgy látja, az érvényben lévő büntetési tételek emelése, valamint az eltiltások szigorítása lenne a célravezetőbb. Borbély Zoltán az InfoRádióban elmondta: az egyik lehetséges megoldás lehetne, hogy a pénzbírsági tarifákhoz hasonlóan eltiltási tarifákat vezetnek be. Arról is beszélt, hogy több külföldi országban sokkal inkáb
Hónapok óta jogszabályellenesen működik a Fővárosi Önkormányzat, a kormányhivatal felszólítására sem választottak főpolgármester-helyettest, ezért bírósághoz fordul a kormányhivatal - közölte Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője.
A karácsony egy kész környezeti katasztrófa, ilyenkor az egész éves ökológiai lábnyomunk 5,5 százalékát, vagyis három hétnek megfelelő fogyasztást és szemetet produkálunk, miközben szorongunk, stresszelünk és széthajtjuk magunkat. De nem kell ennek így lennie, úgyhogy adunk néhány tippet arra, hogyan úszhatjuk meg, hogy a plázákban tobzódva mi is a
Fokozott rendőri és ellenőri jelenléttel folytatódott a fővárosi járatellenőrzés. A Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai a rendészekkel együttműködve december 14-én, szombaton az M1-es metró utasait, állomásait, valamint azok környezetét ellenőrizték, tekintettel a megnövekedett turista- és utasforgalomra a karácsonyi
Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja a magyar fiatalokat – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter az M1 aktuális csatornán kedden. Hankó Balázs azzal összefüggésben nyilatkozott, hogy sajtóhírek szerint az Európai Bizottság 4
Több országon át, Londonból érkezik a Coca-Cola karácsonyi kamionja Magyarországra. A karácsonyi fényekkel feldíszített karaván már 6 éve nem járt Magyarországon, most azonban a kihagyott évek után ismét visszatérnek. A márka ikonikus karácsonyi szimbóluma idén is a másokkal való törődésre igyekszik felhívni az emberek figyelmét.
Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja a magyar fiatalokat – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden.
Különleges kihívás elé állította Orbán Viktort Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke Facebookon közölte, hogy azt szeretné, hogy amíg a kormányfő nem hozza nyilvánosságra a családtagjai vagyonnyilatkozatát, addig egyikőjük se vágassa le a haját. Magyar egy igencsak furcsa képet is megosztott ebben a bejegyzésében.
A katolikus egyházfő – Jorge Mario Bergoglio – 1936. december 17-én látta meg a napvilágot Buenos Airesben. Az olasz származású argentin teológus-pap 2013 márciusától a katolikus egyház 266. pápája. A mai a tizenkettedik születésnapja, melyet pápaként ünnepel. Ferenc pápa apja, Mario José Bergoglio 22 évesen érkezett szüleivel Olaszországból Argent
Az őszi felmérésből az is kiderül, hogy a magyar felnőtt népesség közel fele, 3,5 millió ember néz rendszeresen focimeccseket, túlnyomó többségük követi a magyar focit is.
A magyarok 77 százaléka úgy véli, hogy valós esélye van annak, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök 2025-ben lezárja a fegyveres konfliktust Oroszország és Ukrajna között.
Hónapok óta jogszabályellenesen működik a Fővárosi Önkormányzat, a kormányhivatal felszólítására sem választottak főpolgármester-helyettest, ezért bírósághoz fordul a kormányhivatal - közölte Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője kedden a Facebook-oldalán.
Távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) éléről Sipos-Tompa Levente, aki 2024. december 31-i hatállyal új szakmai kihívások miatt, elnök-vezérigazgatói megbízatását közös megegyezéssel adja vissza - jelentette be az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Tényleg a mama kocsonyája a legjobb? Vagy vannak szabályok? Milyen hús kerüljön bele, elfér-e benne a fokhagyma, vagy tilos? És egyáltalán: miért éppen karácsonykor esszük? Kevés olyan étel létezik, amelynek annyiféle receptje lenne, mint a kocsonyának. Van, aki az elején fokhagymáz, más a végén. Egyesek csontozott húst tesznek bele, míg mások ezt
Kedd délelőtt ismét látványos felújítási munkálatok zajlottak az eleki Sarlós Boldogasszony templomon. Ez alkalommal az óralapot cserélték ki. Az idő annyira tönkre tette az óra számlapját, hogy szükségessé vált a csere. A toronysüveg korszerűsítését követően elengedhetetlen volt az óra megújítása. Ez modernebb technológiával, két milliméter vast
Elárasztották a TikTokot a politikusok. De van ennek bármi eredménye? Mitől függ, hogy egy politikus szereplése sikeres vagy csak kellemetlen az ifjabbik generáció számára? Trendi vagy csak kínos próbálkozás? Jegesy András riportja a Heti Naplóban.
A Gál Ferenc Egyetem Békési Technikumában a téli szünet előtti, karácsonyi projektnapon bizonyathatták rátermettségüket a turizmus-vendéglátást tanuló diákok. A napokban tartott ünnepi eseményen a tizedikesek látták vendégül tanáraikat. Rutinos mozdulatokkal készítették elő a turizmus-vendéglátás szakirányon tanulók az üdvözlő italokat a Gál Fere