2024. november 7. csütörtök

nov. 7
10:06
Varga Judit visszatér? Német diplomatákkal fotózták le a volt igazságügyi minisztert (SzMo)
A Mathias Corvinus Collegium által létrehozott Magyar–Német Intézet ismét összehozta a hazai és külföldi politikai elit néhány tagját a VIII. Magyar-Német Hálózati találkozón. Az eseményen feltűnt a volt igazságügyi miniszter is.
nov. 7
10:21
Varga Judit visszatért, és részt vett egy MCC-s konferencián Olaszországban (444.hu)
A volt igazságügyi miniszter Cadenabbiában találkozott német és osztrák diplomatákkal.
nov. 7
10:30
Nagy Feró: Reméljük, hogy Trump nem felejti el nekünk, hogy mi neki drukkoltunk (Telex)
Szikora Róbert is örül a beteges gondolkodás végének, Mága Zoltán szerint pedig a siker jelszava: MAGA, MEGA, MÁGA.
nov. 7
10:36
Így köszönti Orbán Viktor a külföldi vezetőket, érkeznek a delegációk (Metropol)
A nyugati világ vezetői a békét keresve érkeznek Magyarországra.
nov. 7
10:42
Íme: így nem lesz teher a Babaváró kölcsön (Most Hír)
A Babaváró hitel komoly támogatást nyújthat a családalapítást tervező fiatal párok számára. Az viszont nagyon fontos, hogy vissza is tudjuk fizetni a felvett pénzt. Íme néhány tipp arra, hogy ne legyen teher a segítség.
nov. 7
10:48
Azonnali riasztást adott ki a hivatal: Tilos inni ezekből az üdítőkből (Most Hír)
A Nébih azonnali riasztást tett közzé, miután az osztrák hatóság az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (Rasff) keresztül tájékoztatta a tagállamokat potenciális veszélyt jelentő Coca-Cola termékekről.
nov. 7
10:54
Megérkezett a Puskás Arénába Zelenszkij, Macron, Erdoğan, Von der Leyen, a lelátóra épített ülésteremben elkezdődött az európai csúcs (Telex)
Orbán Viktor egyenként fogadta az érkező állam- és kormányfőket. A kormányválsággal küzdő Olaf Scholz német kancellár az Európai Politikai Közösség nagy, de inkább szimbolikus csütörtöki találkozójára nem jött el. Pénteken az Európai Tanács informális ülésének lesz a házigazdája a magyar kormány.
nov. 7
10:57
A georgiai miniszterelnök is megérkezett a Puskásba, az EPC csúcsra (ATV)
Kisebb felzúdulást okozott Brüsszelben, hogy Orbán Viktor a georgiai választás után azonnal elutazott Tbiliszibe. A svéd miniszterelnök akkori nyilatkozata miatt Szijjártó Péter be is kérette a svéd nagykövetet.
nov. 7
11:03
"Egész Európa a pályán van" – üzente a budapesti diplomáciai csúcs előtt Orbán Viktor (BorsOnline)
Videóban üzent a miniszterelnök.
nov. 7
11:06
Érkeznek a delegációk a Puskás Arénába az EPC-csúcsra (Infostart)
Folyamatosan érkeznek a meghívottak csütörtökön délelőtt a Puskás Arénába, az Európai Politikai Közösség budapesti találkozójára.
nov. 7
11:06
Orbán Viktor: "Hajrá, magyarok!" (Metropol)
Fontos bejelentést tett a kormányfő.
nov. 7
11:06
Szijjártó Péter: hat magyar konzul is jelen lesz a futballmeccs helyszínén (Demokrata)
A konzulok szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak.
nov. 7
11:06
Péntek esti bajnoki - az Mtk érkezik Nyíregyházára (Nyíregyháza)
Újabb fordulót rendeznek az Otp Bank Ligában.
nov. 7
11:06
Mi történt? Zelenszkij máris megállapodott egy fontos dologban Donald Trumppal (Most Hír)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elárulta, hogy nagyszerű telefonbeszélgetést folytattam Trumppal.
nov. 7
11:09
Egy amerikai szankciós lista újabb magyar állampolgárokat fed fel, akik részt vettek a katonai rádiók Oroszországba csempészésében (444.hu)
Megnevezték Horváthék érdekeltségeit és felszólítják az érintett országokat, hogy "tegyenek hasonló lépéseket Oroszország hadiiparának támogatóival szemben".
nov. 7
11:12
Érkeznek a delegációk a Puskás Arénába (Demokrata)
A csúcstalálkozóra 47 állam- és kormányfő és jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást.
nov. 7
11:21
Zelenszkij már a Puskásban - Orbán Viktor így fogadta (ATV)
Mosolyogva fogott kezet Orbán Viktor az ukrán elnökkel - aki tegnapi nyilatkozata szerint "hálás a meghívásért az EPC-csúcsra" - és röviden beszéltek is a fotózásnál.
nov. 7
11:21
Itt követheted élőben hazánk legnagyobb diplomáciai eseményét! (BorsOnline)
Folyamatosan érkeznek Európa vezetői a Puskás Arénába. Az eseményt élőben lehet követni Orbán Viktor Facebook-oldalán.
nov. 7
11:24
Extraigények miatt 20 milliárddal többet fizet az állam a részben Tiborcz Istvánhoz köthető Dürer Park irodaházért (SzMo)
100 helyett 119,4 milliárd forint lesz az átadás előtt álló zuglói ingatlan végleges vételára.
nov. 7
11:26
"Megbukott" - keményen beleszálltak Magyarország uniós biztosjelöltjébe (SzMo)
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője viszont úgy látja, hogy az Európai Néppárt összefogott a baloldali frakciókkal, és politikai szándék húzódik a további meghallgatás mögött. Szerinte ez politikai nyomásgyakorlás.
nov. 7
11:33
Megérkezett Ulf Kristersson, pár elmélyült mondatot váltottak Orbán Viktorral (ATV)
Kisebb felzúdulást okozott Brüsszelben, hogy Orbán Viktor a georgiai választás után azonnal elutazott Tbiliszibe. A svéd miniszterelnök akkori nyilatkozatát a miniszterelnök szomorúnak nevezte,  Szijjártó Péter pedig be is kérette a svéd nagykövetet.
nov. 7
11:36
Orbán a Puskás Aréna előtt: Ebben a stadionban most mi játszunk, egész Európa a pályán van (Telex)
A miniszterelnök a Budapestre látogató Volodimir Zelenszkijt is fogadta az EPK-csúcs előtt.
nov. 7
11:42
Charles Michel: egy erős és szuverén Európa létrehozásán kell fáradozni (Infostart)
Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolat alapvető fontosságú, az Európai Unió kész annak elmélyítésére, a stratégiai menetrend prioritásait teljesítve azonban aktívan kell dolgozni egy erős és szuverén Európa létrehozásán - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, a budapesti nem hivatalos uniós csúcstalálkozóra szóló meghívóleve
nov. 7
11:51
Trump és a forintgyengülés: Mikor nyugszik meg a magyar valuta? (ATV)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő portfóliókezelője értékelte a forint gyengülésének okait. A beszélgetés középpontjában az amerikai elnökválasztás eredményének hatása állt, amely brutális gyengülést idézett elő a forint piacán.
nov. 7
11:54
Ön szerint jól tették Orbánék, hogy meghívták Zelenszkijt is az európai vezetők csúcstalálkozójára? (Blikk)
Csütörtök délelőtt kezdetét vette a Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményeként beharangozott Európai Politikai közösség találkozója. Az előzetes tervek szerint 47 európai állam- és kormányfő érkezik Budapestre, köztük az uniós vezetők, a török elnök, a brit miniszterelnök és több balkáni ország első embere is. Meghívták Volodimir
nov. 7
11:54
Több településen is egészségtelenné, veszélyessé vált a levegő (Infostart)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtöki jelentése szerint a szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége.
nov. 7
11:54
Videó: Rengeteg rendőr, helikopterek és tucatnyi grúz tüntető - így várják Európa vezető politikusait a Puskás Arénánál (SzMo)
Sorba futnak be a delegációk a csúcs helyszínére. Budapesten van Zelenszkij is.
nov. 7
12:06
Megérkezett a Puskás Arénába Zelenszkij, Fico, Michel és Ursula von der Leyen is (SzMo)
Belarusz és Oroszország meghívása szóba sem került az ukrajnai háború miatt. A budapesti csúcstalálkozó a szervezet ötödik ülése, amelyet most különleges helyszínen, a Puskás Aréna lelátójára felhúzott ideiglenes ülésteremben tartanak.
nov. 7
12:12
Charles Michel: Egy erős és szuverén Európa létrehozásán kell fáradozni (Demokrata)
Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolat alapvető fontosságú, mondta az Európai Tanács elnöke.
nov. 7
12:15
Tovább drágul a Pénzügyminisztérium épülete, de alapítványi egyetemeknek és a szalámigyárnak is jutott egy kis közpénz (444.hu)
Repkednek a milliárdok a rendkívüli kormányzati intézkedésekre félretett pénzekből.
nov. 7
12:24
Már telepítik a nagykörúti bringás pollereket (Infostart)
Csütörtökön kezdték az átalakítást és várhatóan jövő keddig elkészül az újfajta kerékpársáv a Nagykörúton.
nov. 7
12:24
A hit gyógyító ereje - hittel élő gyógyítók (Nyíregyháza)
A Keresztény Értelmiségiek Nyíregyházi Csoportja előadást szervez. Az előadás témája: A hit gyógyító ereje - hittel élő gyógyítók.
nov. 7
12:30
Gigantikus csúcsot lát ma vendégül Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
A magyar fővárosban gyűlnek össze ma az európai országok vezetői az Európai Politikai Közösség (EPK) ülésén.
nov. 7
12:30
Dömötör Csaba: politikai cirkusszá tették Várhelyi Olivér meghallgatását (Demokrata)
Az Európai Parlament baloldali többsége politikai cirkusszá tette Várhelyi Olivér biztosjelölt meghallgatását – szögezte le.
nov. 7
12:33
Orbán: a válaszok, amelyeket most fogunk adni, évtizedekre meghatározhatják Európa jövőjét (ATV)
Budapesten, a Puskás Arénában tartotta nyitóbeszédét Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Politikai Közösség történelmi csúcstalálkozóján. A rendezvény, amelyen 42 állam- és kormányfő vesz részt, Európa biztonságpolitikai és gazdasági kihívásaira keres közös megoldásokat. Orbán hangsúlyozta, hogy a mostani döntések évtizedekre meghatározhatják a
nov. 7
12:35
Scholz csak este, a vacsorára érkezik Budapestre, ezért nincs most itt (ATV)
A német kancellár nem vesz részt a mai EPC-csúcson, az előzetes program szerint csak estére, a közös vacsorára érkezik meg Budapestre - tudtuk meg a rendezvény helyszínén.
nov. 7
12:36
Az agrárszakképzést népszerűsítette a NAK (Infostart)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csaknem négyezer általános iskolásnak mutatta be az agrárszakmákban rejlő munka- és továbbtanulási lehetőségeket, szeptember 18. és november 5. között országosan 52 alkalommal általános iskolai tanulók, szülők, pedagógusok kaptak betekintést 52 agrárszakképző intézmény és 50 gazdálkodó életébe - tájékoztatott a
nov. 7
12:42
Zelenszkij a MÁV-val érkezett Budapestre (Telex)
Az ukrán elnök az Európai Poltikai Közösség csúcstalálkozójára jött vonattal.
nov. 7
12:48
Az alapvető döntéseket meghozom – a börtönből üzent Óbuda polgármestere (Telex)
A helyi Fidesz fegyelmi eljárást indított volna Kiss László ellen, mert az előzetes letartóztatásban is felveszi tiszteletdíját és költségtérítését.
nov. 7
12:51
A fogdából küldött levélben számolt be Kiss László óbudai polgármester arról, milyen munkát végzett két testületi ülés között (444.hu)
Kiss mellett decemberig biztosan börtönben marad a napokban képviselői mandátumáról is lemondó egykori alpolgármester, Czeglédy Gergő is. Az emiatti időközi választást várhatóan januárra időzítik.
nov. 7
13:00
Spanyolországi áradások: így kaphatják vissza a befizetett pénzt a pórul járt magyar turisták (Infostart)
Ismét természeti katasztrófák sújtják Spanyolországot. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége senkinek sem ajánlja, hogy ezekben a napokban Barcelonába utazzon.
nov. 7
13:03
Miután Orbán átadta a szót Zelenszkijnek, a köztévé gyorsan visszakapcsolt a stúdióba (444.hu)
Zelenszkij az EPC budapesti csúcstalálkozóján megtartott beszéde helyett Zsigmond Barna Pált lehetett meghallgatni.
nov. 7
13:09
Macron: vigyázni kell, mert "a húsevők felfalják a növényevőket" (ATV)
El kell kerülni a "naiv transzatlantiság" csapdáját - Orbán Viktor a Puskás Arénában rendezett EPC-csúcson Macron francia elnök beszédéből ezt idézte első helyen.
nov. 7
13:18
Semjén Zsolt: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték (Demokrata)
Olyan értékgazdagság, amelyet csak és kizárólag az adott nemzet, nemzetiség adhat az egyetemes emberiségnek – jelentette ki Semjén Zsolt.
nov. 7
13:27
Ezt csúnyán megérzi a zsebén a magyar lakosság: tényleg nincs orvosság a kegyetlen recesszióra? (Pénzcentrum)
Leginkább a munkabér-emelkedések lassuló ütemén, vagy egyenesen a béremelés elmaradásán érezhetjük meg, ha az ország gazdasága technikai recesszióba kerül - ebben teljes az egyetértés azon makroelemzők között, akiket a Pénzcentrum arról kérdezett, hogy a magyarok hol érezhetik meg a múlt héten kihirdetett technikai recessziót. Elmondták ugyanakkor
nov. 7
13:27
Ezt árulta el Orbán Viktor Trump hívásáról (BorsOnline)
Rövid videóban számolt be róla a miniszterelnök, hogy is zajlott a beszélgetésük.
nov. 7
13:30
Volodimir Zelenszkij különvonattal érkezett az európai csúcsra: a Máv négy mozdonyt is bevetett az utazáshoz (Blikk)
Régóta nem fordult elő, hogy magas rangú vezető, vonaton érkezzen Budapestre. A MÁV ma különleges utast szállított, Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke személyében. A magyar vasúttársaság különjárattal érkezett Budapestre, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára. Videón osztották meg, hogy fogadták a peronon.
nov. 7
13:30
Magyar Péter is tárgyal a Budapestre érkezett európai vezetőkkel, de csak később derül ki, kikkel (Telex)
A Tisza Párt utólag közöl majd részleteket a találkozókról.
nov. 7
13:33
Hol készült ez a fotó Zelenszkijről, a háború sújtotta Kijevben vagy az Európát vendégül látó Magyarország egyik főpályaudvarán? (444.hu)
Keleti fotó.
nov. 7
13:36
Zelenszkij még mindig nem a köztévé kedvence (Menedzsment Fórum)
Miután Orbán átadta a szót Zelenszkijnek, a köztévé gyorsan visszakapcsolt a stúdióba.

Keresés