2024. november 5. kedd

nov. 5
13:00
Republikon Intézet: hibahatáron belül a Tisza támogatottsága a Fideszhez képest (SzMo)
A Tisza Párt épp a saját háttérszervezetén dolgozott, miközben Magyarország EU-elnökségével párhuzamosan a kormány kül- és gazdaságpolitikai manőverezésekkel igyekezett érvényesíteni érdekeit.
nov. 5
13:00
Tízezer gyorshajtót mértek be négy nap alatt a rendőrség új kamerái Budapesten (Telex)
Legalább 50 ezer forintos bírságra számíthatnak, akik nem tartották be az előírt sebességhatárt.
nov. 5
13:09
Járatritkításokra és mellékvonalak bezárására készülnek Lázárék a Közlekedő Tömeg szerint (444.hu)
"Párhuzamos járat megszüntetése esetén akár 50 százalékos (!!!) menetidő-növekedést is tolerálna a javaslat az utasok oldalán, ami lényegében bármilyen brutális járatritkításhoz jogalapot adhat".
nov. 5
13:21
Folytatódik a magyarok lakáshitel-őrülete: két kézzel hordják haza a pénzt a bankokból (Pénzcentrum)
Szeptemberben is bőven 100 milliárd forint felett alakult az újonnan kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált adataiból. Ez azt jelenti, hogy zsinórban hatodik hónapja sikerült meghaladni az említett bűvös összeget, ráadásul az új szerződések összege a valamivel gyengébb augusztusi eredmény
nov. 5
13:24
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Minden új harcjárművel erősödik Magyarország biztonsága (Demokrata)
A Gidránok Magyarországon kapják meg a fegyvereket, illetve a nem fegyver jellegű eszközöket.
nov. 5
13:33
Mostantól egyszerűbb lesz vonatozni a kutyákkal (444.hu)
A 20 kilósnál kisebb állatoknak elég lesz a póráz és a szájkosár is a helyjegyes vonatokon.
nov. 5
13:36
Sokkoló részletek: 35-ször szúrta meg Tamás az Rtl volt sajtófőnökét – Exe előtt akart végezni magával Révész Zsuzsa gyilkosa (Blikk)
Újabb döbbenetes részleteket tudtunk meg a tragikus sorsú Révész Zsuzsa, az RTL egykori kommunikációs vezetőjének haláláról. Az 51 éves asszonyt a fiatalkorú lányának volt barátja, a 18 esztendős Sz. Tamás végezte ki az autójában ülve szombat este. A gyilkosnak elrendelték a letartóztatását.
nov. 5
13:45
Németh Szilárd kijelentette, októberben is a magyar családok kapták Európa legolcsóbb háztartási villamos energiáját és földgázát (hirado.hu)
Amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, addig marad a rezsivédelem politikája – hangsúlyozta a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.
nov. 5
13:48
Hankó Balázs: Hiszünk abban, hogy a fiatalok sikere a nemzet sikere (Demokrata)
Az új gazdaságpolitikai akcióterv meghatározó eleme a munkáshitel – jelentette ki a politikus.
nov. 5
13:48
Kezdődik a tárgyalás a lefejezett francia tanár ügyében (vasárnap.hu)
Samuel Paty-t azért ölték meg a munkahelye előtt, mert az óráján bemutatott egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát. Párizsban nyolc embert vádolnak azzal, hogy négy évvel ezelőtt bátorították egy társukat, hogy fejezze le Samuel Patyt. A gyilkos a tanárral az iskolája előtt az utcán végzett  – számolt be róla a Magyar Nemzet a BBC nyomán. Az …
nov. 5
13:51
Csak egészség legyen! – a prosztataszűrés fontosságára hívták fel a figyelmet a Kossuth Rádióban (hirado.hu)
Csak egészség legyen! címmel indult rendszeres rovat a szűrések fontosságáról a Kossuth Rádió Délelőtt című magazinműsorában.
nov. 5
13:53
Fülöp Attila úgy véli, humán erőforrásra minden szakmának szüksége van (hirado.hu)
Az államtitkár elmondta, a képzés, az oktatás és az egyetem világában is meg kell tenni azokat a tartalmi lépéseket, amelyek vonzóbbá tudják tenni a területet.
nov. 5
13:54
Lex Liberty: Orbán Viktor hétfő esti rendelete még az éjjel életbe lépett (SzMo)
Az új szabályok szerint, ha egy vállalatnál a bíróság ideiglenes vagyonfelügyelőt rendel ki, akkor a vagyonfelügyelő a dolgozók bérének kifizetését kérheti a Bérgarancia Alapból, amennyiben a cég saját vagyonából ezt nem tudja megoldani.
nov. 5
13:54
Házassági leckék középhaladóknak – Olvasópróbán ismerhették meg a darabot a színészek (Nyíregyháza)
Megtartották a Házassági leckék középhaladóknak című darab olvasópróbáját kedden a Móricz Zsigmond Színházban, Nyíregyházán. Florian Zeller Az igazság című francia vígjátékát Baráthy György fordította, december 13-án pedig Guelmino Sándor rendezésében láthatja a közönség a Krúdy Kamarában.
nov. 5
14:00
Az Integritás Hatóság fogja ellenőrizni az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjainak vagyonnyilatkozatait (Telex)
Az új törvénymódosítás egy újabb lépés a kormány részéről az Erasmus-források visszaszerzése érdekében.
nov. 5
14:00
Az egész városban lomtalanítanak november 16-án (Gyulatelevízió)
Házhoz menő lomtalanítást tartanak november 16-án, szombaton a fürdővárosban – jelentette be a kedd délelőtt megtartott, városházi sajtótájékoztatón Görgényi Ernő gyulai polgármester. Ekkor, idén immár második alkalommal szállítják el a házaktól ingyen a nagyobb darab hulladékot. Korábban több nap alatt zajlott Gyulán a lomtalanítás, a város különb
nov. 5
14:03
Nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imre atyától (hirado.hu)
A budapesti Szent István-bazilikában november 15-én nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imrétől, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökétől, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi delegátusától – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kedden.
nov. 5
14:06
Fülöp Attila: Humán erőforrásra minden szakmának szüksége van (Demokrata)
"A képzés, az oktatás és az egyetem világában is meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyek vonzóbbá tudják tenni a területet."
nov. 5
14:09
Momentum: Szili Katalin autója tilosban parkolt (444.hu)
A zebrához közel állt meg a kocsija.
nov. 5
14:18
Németh Szilárd: Amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, addig marad a rezsivédelem politikája (Demokrata)
2024 októberében is a magyar családok kapták Európa legolcsóbb háztartási villamos energiáját és földgázát.
nov. 5
14:24
Tóth Ilonkára, Mansfeld Péterre és Brusznyai Árpádra emlékeztek a kereszténydemokraták a nemzeti gyásznapon (vasárnap.hu)
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, mártírjaira emlékezett hétfőn, a nemzeti gyásznapon. Tóth Ilonka, illetve Mansfeld Péter előtt a róluk elnevezett fővárosi köztereken hajtottak fejet, Brusznyai Árpád előtt pedig Veszprémben, az egykori középiskolai tanár emléktáblájánál. 1956 hőseinek áldozata tet
nov. 5
14:30
Kanyarodott, de nem vett észre, hogy előzik! (Nyíregyháza)
Két személygépjármű karambolozott a 38-as főúton, Nyírtelek belterületén kedd reggel.
nov. 5
14:33
Nem Romániába, hanem annál is távolabbra küldenék Orbánt - Megszólalt az exkormánypárt vezetője (ATV)
Mint arról beszámoltunk Orbán Viktor a Parlamentben és közösségi oldalán is keményen odaszúrt az ellenzéknek, mondván: azok, akik szerint a románok "elhúznak mellettünk", költözzenek oda. Az MSZP felajánlotta, hogy jegyet vesznek távolabbi országokba is, mert - idézzük - " úgyis szereti kiszolgálni a keleti diktátorokat, menjen oda és inkább a teas
nov. 5
14:36
Magyar Péter válaszolt Orbán Viktornak: Mi nem megyünk el innen, se Moszkvába, se Kínába, se Romániába (SzMo)
A miniszterelnök hétfőn a Parlamentben azt mondta: "Aki azt gondolja, és úgy hallom ön ezt gondolja, hogy a románok elhúznak mellettünk, annak azt javaslom, hogy költözzön oda".
nov. 5
14:36
A csapadékelvezető rendszeren dolgoznak (Nyíregyháza)
A csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukcióját kezdték meg a Budai Nagy Antal és az Áchim András utca kereszteződésében.
nov. 5
14:42
Ezért nem volt áram a Táncsics utcában (Nyíregyháza)
Megkezdte a hálózat felülvizsgálatát a szolgáltató a Táncsics Mihály utcában.
nov. 5
14:45
"Valami baromságot talál már ki megint?" Keményen beleszállt Orbán miniszterébe Mesterházy Attila (ATV)
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó törvényeket érintő kormányzati javaslatok tárgyalásával folytatta munkáját kedden az Országgyűlés.
nov. 5
14:48
Orbán Viktorék brüsszeli székhelyét felújító cég nyerte el a Tamási Gyógyfürdő felújítását (Menedzsment Fórum)
A két és fél éve kigyulladt Tamási Gyógyfürdő korszerűsítésére idén tavasszal már megtalálták az egyik kivitelezőt, most pedig a többi részleg felújítására szerződtek le két újabb céggel. Az egyik közülük épp az, amelyik a kormány Brüsszelben vásárolt méregdrága ingatlanját is felújítja.
nov. 5
14:48
10 ezer gyorshajtót kapcsoltak le pár nap alatt (Blikk)
Huszonhat új, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeztek üzembe a fővárosban október 30-tól. Megdöbbentők az első néhány nap eredményei. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Fővárosi Önkormányzattal már időben, az éles üzembe állítás előtt négy nappal közös sajtótájékoztatón hívta fel a közlekedők figyelmét arra, hol kell új sebességmérő
nov. 5
14:48
Még Panama is megelőzte Magyarországot a jogállamisági rangsorban (SzMo)
Hazánk a 73. helyen szerepel a World Justice Project idei rangsorában. 2015-ben még 36. helyen voltunk.
nov. 5
14:48
Kozma Imre atyától nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút (vasárnap.hu)
A budapesti Szent István-bazilikában november 15-én nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imrétől, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökétől, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi delegátusától – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Tájékoztatásuk szerint a temetés napján a bazilika délben bezár, majd 14 órakor újra kinyitja k
nov. 5
14:51
Négy nap alatt tízezer gyorshajtót fotóztak le a vadonatúj budapesti fix telepítésű traffipaxok (444.hu)
Pedig a rendőrség és a Fővárosi Önkormányzat szóltak előre.
nov. 5
14:54
Folytatódik a vadonatúj földkábel elhelyezése a Szarvas utcán (Nyíregyháza)
Az elektromos hálózat bővítésén dolgozik a szolgáltató.
nov. 5
14:56
Lezuhant a háztetőről - Súlyos sérülésekkel vitték kórházba (Nyíregyháza)
Egy ács valószínűleg munka közben megcsúszott, és az épület tetejéről egy födémre zuhant.
nov. 5
15:06
Szijjártó Péter: Magyarország és Kirgizisztán továbbfejleszti együttműködését (Demokrata)
"A magyar-kirgiz együttműködés kifejezetten széles területen mozog" – szögezte le a tárcavezető.
nov. 5
15:08
Orbán Viktor: Magyarország nagyra becsüli Kirgizisztán erőfeszítéseit (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök Biskekben beszélt arról, mennyire nagyra becsüli Kirgizisztán erőfeszítéseit a globális biztonság érdekében.
nov. 5
15:09
Ebből baj lesz, két éves mélypontra zuhant a forint (ATV)
2022 december elején volt annyira gyenge a magyar fizetőeszköz, mint ma délelőtt.
nov. 5
15:18
Egy migráns megkéselt egy kalauzt – az olasz vasutasok sztrájkba léptek (vasárnap.hu)
Járatokat töröltek, a közlekedő vonatok pedig több órát késnek az olasz vasutas szakszervezetek keddi nyolc órás országos sztrájkja miatt, amelyet az után hirdettek meg, hogy egy migráns késsel rátámadt és megsebesített egy kalauzt egy genovai járaton. A Termini római központi pályaudvaron az utasoknak három órás késéssel kell számolniuk, de a jára
nov. 5
15:18
Új történettel jelentkezett a Ládafia sorozat (Gyulatelevízió)
Ez alkalommal a hónap dokumentuma az 1928 és 1944 közötti időszakot tárja fel az érdeklődők számára. A “…talán most már mégis megalakul a zeneiskola” címet viselő dokumentum aktualitását két dátum, az október elsejei zene világnapja és november 7-e, Erkel Ferenc születésnapja adta. Czégé Petra Gabriella kiemelte, 1928-ban Gyulán újabb lendületet
nov. 5
15:21
Hihetetlen kép, így még biztosan nem látta a magyar rezsibiztost (ATV)
Németh Szilárd félreérthetetlenül üzent.
nov. 5
15:30
Orbán Viktor Budapesten fog tárgyalni Mark Rutte NATO-főtitkárral (Demokrata)
A NATO vezetője Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményén vesz részt.
nov. 5
15:33
Orbán Viktor csütörtökön a NATO-főtitkárral tárgyal (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten kétoldalú tárgyalást folytat Mark Ruttével, a NATO főtitkárával.
nov. 5
15:42
Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményén találkozik Orbán Viktor és a NATO főtitkár (Telex)
Mark Rutte is részt fog venni az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján.
nov. 5
15:45
Székely Dávid: A közmédia Sportkommentátor Programjának legjobbjai már kollégáink között vannak (hirado.hu)
Székely Dávid kiemelte a program utánpótlásnevelésben játszott szerepét és sikerét: mostanra többen a Nemzeti Sportrádió csapatát erősítik.
nov. 5
15:54
Kést rántott a bűnöző a Blaha Lujza téri Lidlben – A vásárlóknak menekülniük kellett (Blikk)
Egy neve elhallgatását kérő olvasónk információja szerint hétfő este a Blaha Lujza téri Lidl-üzletben vásárlóknak kellemetlen meglepetésben volt részük. Nem sokkal este fél kilenc után szúrós szagú gáz terjengett az üzletben. A vásárlóknak el kellett takarniuk az arcukat, volt, aki kiszaladt az üzletből, a személyzet pedig elvonult - az elmondások
nov. 5
15:54
Munkahelyteremtés környezeti monitoringgal (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Déli Ipari Park jelentős infrastrukturális fejlesztéseken megy keresztül, melynek célja, hogy a térség még vonzóbbá váljon a befektetők és a helyi vállalkozások számára. Dr. Podlovics Roland alpolgármester a projekttel kapcsolatos folyamatokról adott tájékoztatást, kiemelve a tervezés és engedélyeztetés összetettségét. Ami pedig minde
nov. 5
15:54
Tudomány és Parlament – konferenciát tartottak a mesterséges intelligencia társadalmi hatásairól (vasárnap.hu)
A mesterséges intelligencia alapú alkalmazások elterjedésének társadalmi hatásai, a tudomány és a politika felelőssége volt a témája idén a Tudomány és Parlament című tudományos ülésnek, amit a Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendeztek meg kedden Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke
nov. 5
15:57
A közmédia Jónak lenni jó! kampánya idén a Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatja (hirado.hu)
A közmédia tizenharmadik alkalommal meghirdetett, Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciója idén a Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatja.
nov. 5
16:03
Orbán Viktor csütörtökön a NATO-főtitkárral tárgyal (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten kétoldalú tárgyalást folytat Mark Ruttével, a NATO főtitkárával - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.
nov. 5
16:06
Végzős erdésztechnikus diákok ismerkedtek az alföldi erdőgazdálkodással (Nyíregyháza)
Kedden a Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai látogattak el Mátrafüredről Nyíregyházára, hogy testközelből tanulmányozzák az alföldi erdőgazdálkodást. A fiatalok többek között lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék az akácfa felhasználását és a fafeldolgozás folyamatát, valamint a Sóstói-erdő gazdálkodását. A Nyírerdő

Keresés