A szelídgesztenye télen az egyik legnépszerűbb ropogtatni való, faszénen sült illata betölti az egész utcát. Leletek azt bizonyítják, hogy már ősidők óta az emberek egyik fő tápláléka volt. A rómaiak nagy rajongói voltak, a legionáriusok hosszú útjukra ezt vitték magukkal. Állítólag a magyarok Károly Róbert királynak köszönhetik az itthoni honosítá
Oroszország pénteken ideiglenes korlátozásokat vezetett be a dúsított urán Egyesült Államokba irányuló exportjára, most pedig az Ausztriába irányuló földgázszállítást állították le. Szombat reggeltől megszűnt az orosz földgázszállítás Ausztriába – erősítette meg a német dpa hírügynökségnek az osztrák OMV energetikai és vegyipari csoport szóvivője,
A végső határidő előtt sikerült megállapodásra jutni az Európai Parlamenttel az Európai Unió 2025-ös költségvetéséről. Az új költségvetés összesen 199,4 milliárd eurós kötelezettségvállalást és 155,2 milliárd eurós kifizetést tartalmaz, jelentette be Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára Brüsszelben, szombat
A házba besurranó tolvaj Csongrádi László aranyérmét is ellopta. Olimpikonunk az 1988-as szöuli olimpián, a magyar kardcsapat tagjaként állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek a vízügyi terület dolgozói jövő év január elsejével – mondta az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán közétett videójában szombaton.
A HU-rizont programban 12 milliárd forintból 30 pályázat valósul meg – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Debrecenben újságíróknak.
Ebben az esztendőben a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi adománygyűjtő kampányához a Lidl Magyarország csatlakozott. A kezdeményezés részeként november 24-ig lehet élelmiszeradomány-utalványokat vásárolni az áruházlánc üzleteiben – közölte szerkesztőségünkkel a szeretetszolgálat. A vásárlók a kasszazónákban található, különböző értékű élelmisze
Az építési és közlekedési miniszter támogatja a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjének kezdeményezését, hogy ingyen lehessen kutyát és biciklit szállítani a MÁV és a Volán járatain is.
A közmédia jótékonysági műsora idén a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Házat és egy új hospice-ház építését támogatja.
A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az alacsony nyugdíjjal rendelkező idősek számára lehetőség van egyszeri, méltányossági alapú nyugdíjemelés igénylésére. Ezt válaszolták arra a kérdésre, hogy a legkisebb ellátásból élő nyugdíjasok kaphatnak-e egyszeri, 40 ezer forintos juttatást az év végén.
Gyorsbeavatkozó egységekkel, a segélyhívás során létesíthető videókapcsolattal és edukációs kampánnyal tovább erősítik a mentőellátást Budapesten – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szombaton az MTI-vel.
A szervezetünk egészséges működéséért minden életkorban tennünk kell, de különösen igaz ez az idősebbek esetében! Az Aquarius Élményfürdő gyógyvize kiváló élettani hatásokkal bír, éppen ezért a nyugdíjas vendégek egészségmegőrzését és a tartalmas kikapcsolódást szem előtt tartva a szezonon kívüli időszakban hetente kétszer, hétfői és csütörtöki nap
Mintegy 280 ezer szabad járóbeteg időpontból lehet választani novemberre és decemberre az EgészségAblak alkalmazásban – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton.
75 éves lett a gyulai Nicolae Balcescu Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, az egyetlen magyarországi román profilú oktatási intézmény. Szombaton az alma materban ünnepelte az évfordulót a román nemzetiségi oktatás egykori és jelenlegi közössége.
Az Útinform legfrissebb tájékoztatása szerint az M1-es autópályán és az M7-esen is hosszú kilométereken kell torlódásra számítani. Mindemellett több főúton is baleset történt.
Itt vannak köztünk Brüsszel régi és új politikusai, a régi DK-s és MSZP-s vonal, valamint a Tisza Párt és Magyar Péter mint Brüsszel legújabb elképzeléseinek a véghezvivői. Elmondták, ők végrehajtanák azt, amit Brüsszel akar, akár a rezsicsökkentéssel szemben, akár a migráció, akár a háború és a fegyverszállítások kérdésében – fogalmazott a közössé
A MÁV a legkorszerűbb műszaki megoldásokat is igénybe veszi, ezért várhatóan a december 4-i határidőre elkészül a miskolci fővonal felújított szakasza – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága a vasúttársaság honlapján szombaton.
A magyar munkavállalók a globális átlagnál ritkábban használják a mesterséges intelligenciát munkahelyi vagy magáncélokra. A leggyakrabban tények felkutatásában, fordításban és készségfejlesztésben támaszkodnak ezen a technológián alapuló szoftverekre.
Mintegy 280 ezer szabad járóbeteg időpontból lehet választani novemberre és decemberre az EgészségAblak alkalmazásban – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.
A sokéves, tehetségnapi jó gyakorlatunkat folytatva rendeztük meg idén is Nyíregyházán, a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban a Srabble csapatvetélkedőt 2024. november 5-én. A hagyományt megújítottuk: az eddigi angol és német nyelvű játék mellett most anyanyelvi szókirakóra is jelentkezhettek a 7-8. osztályos tanulók a város és a vármegye általános i
Mint azt szombat délelőtt már megírtuk, ma (november 16.) reggeltől megszűnt az orosz földgázszállítás Ausztriába. Az osztrák E-Control állami energiafelügyelet közgazdásza azt nyilatkozta, hogy az orosz gázszállítások leállítása csak az OMV-t érinti A gázszállítás leállítása mögött az OMV és a Gazprom között kialakult jogvita áll. Ausztria más bes
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a minisztérium a család- és otthonteremtés egyszerűsítéséről szóló kormányrendeletet - mondta el a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára pénteken az M1 tévében.
Néhány éve azt mondták neki, hogy számára lőttek a versenysportnak. Egy véletlen targoncabaleset következtében komoly műtétre szorult és még az is kétséges volt, hogy maradandó sérülések nélkül megússza a durva kalandot. Vitkai Elemér azonban nem adta fel! A sokszoros Spartan-bajnok a rehabilitációs kezeléseken is úgy küzdött, mint egy nemzetközi v
A HU-rizont programban 12 milliárd forintból 30 pályázat valósul meg – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Debrecenben újságíróknak. Hankó Balázs kiemelte: mivel Brüsszel kizárta a magyar kutatókat, egyetemeket a Horizont és Erasmus programokból, ezért indult el a Horizont programmal szemben a HU-rizont, amelynek támogat
Az egyetemek védőbástyái annak, ami Európában elveszett, vagyis az identitásnak, ami két pilléren áll, ezek a nemzeti identitás és a keresztény értékeink – hangsúlyozta Hankó Balázs.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy mind a főváros közigazgatási határain belül, mind az agglomerációban fontos szerepet betöltő HÉV-eknél nem fogadható el egy esetleges ritkítás, kapacitáscsökkentés.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Párizsban részt vesz a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a francia fővárosból. A tanácskozáson elfogadják a kontinens szuverenista erőit tömörítő pártcsalád statútumát, és megválasztják tisztségviselőit. A Patrióták európa
A korábbi főpolgármester-jelölt a Telexnek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy a Fidesz főpolgármesteri kampánya alatt nem támogatta őt, Lázár János pedig szándékosan próbálta őt lejáratni.
"Az a sajátos nyomorúság, amelyet minden józan és realista ember felfedezhet magában, nem akadálya a szentségnek" – írta közösségi oldalán Barsi Balázs ferences szerzetes szombaton. Barsi Balázs Krisztus békéje – Egy ferences novíciusmester naplójából című könyvből származó idézet így folytatódik: "Eljön az idő, amikor az ember hálát ad azért a saj
Nagy átalakítást jelentett be az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán. Új egységekkel, új szolgálatirányítással és tájékoztató kampánnyal készülnek. Emellett továbbképzik a telefonos hívásfogadókat, valamint arról is beszámoltak, hogy egy hónap alatt több tízezer mentési feladatot láttak el.
A Budapesti Közlekedési Központ álláspontja szerint a HÉV agglomerációs és budapesti közösségi közlekedési kapacitásának, illetve minimális szolgáltatási színvonalának fenntartása nemcsak közlekedéspolitikai kérdés, hanem stratégiai jelentőségű ügy. A témában szakmai és civil partnerek egyeztettek a BKK Mobilitási Témacsoportjának ülésén, amelyről
"Napjainkban nagyon kétarcú világban élünk, ahol egymás mellett él a nagyfokú elvilágiasodás, ugyanakkor nagyon sok a kereső ember, akik keresnek valakit vagy valamit, ami túlmutat saját magukon" – fogalmazott portálunknak adott interjújában Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nemrégiben indult vallásturiszt
A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület azt javasolta, kapjanak egyszeri, 40 ezer forintos karácsonyi juttatást, amire a Pénzügyminisztérium annyit válaszolt: lehet kérni nyugdíjemelést méltányossági alapon.
Komjáthi Imre azt mondta, pártja számára nagyon fontos, hogy egy szociálisan érzékeny, helyi gyökerekkel rendelkező ember vállalja a megmérettetést, és legyen majd a helyiek képviselője.
A Telex megkérdezte a Tisza Párt EP-képviselőit Magyar Péter, a párt elnöke legújabb, a politikusokat "agyhalottnak" és "tehetségtelennek" nevező hangfelvételeiről, valamint arról, hogy hogyan érintették őket a történtek, és hogy befolyásolja-e ez a jövőbeni közös munkájukat.
A Patrióták pártszövetség első közgyűlését tartotta ma Párizsban, ahol a párt alelnökévé választottak – jelentette be közösségi oldalán szombaton Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke is részt vett a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén. Orbán