2024. november 1. péntek

nov. 1
9:18
Vigyázzon! A tolvajok is készülnek a halottak napjára (Blikk)
A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a temetőkbe látogatók és a közlekedők biztonságára. A cél, hogy a megemlékezés időszaka békésen és zavartalanul teljen el. Az ünnepek alatt a temetőkben és a tömegközlekedési eszközökön is megnövekedett látogatói forgalom ad lehetőséget a bűnelkövetőknek.
nov. 1
9:30
Hadas Kriszta csodálatos dolgot tett nem sokkal halála előtt (SzMo)
A televíziós újságíró tettével még korai halála után is segíti hátrányos helyzetű fiatalok boldogulását.
nov. 1
9:33
Dráma a budapesti reptéren: a levegőben fokozódott a helyzet, aggódnak az utasok (BorsOnline)
Kényszerleszállást kellett végrehajtani a sűrű köd miatt.
nov. 1
9:48
Hankó Balázs: A kormány a családokat szeretné erősíteni (Demokrata)
Fontos, hogy mindezt nemzeti szinten erősítsék meg a nemzeti konzultációval.
nov. 1
9:51
Ceglédi Zoltán: Először gondolom, hogy ebből egy nagyobb összeomlás is lehet (ATV)
A politikai elemző az ATV ÖT című műsorában mondta el a véleményét az Orbán-kormány jelenlegi gazdaságpolitikájáról. Szerinte a magyar gazdaság most olyan, mint azok a családok, ahol a költségvetést minden hónapban azzal pótolják ki, hogy valamit bevisznek a zaciba.
nov. 1
9:54
Mutatjuk, melyik településeken zöldül a helyi autóbusz-állomány (Infostart)
A Volánbusz 20 elektromos meghajtású Ikarust állít üzembe.
nov. 1
10:06
ByeAlex kiborult az út felújítások miatt kialakuló torlódáson: "Ezt az M3 pályát tényleg csak így lehet csinálni?" (Blikk)
ByeAlex nem érti, hogy miért halad ilyen lassan az M3-as autópálya felújítása, amikor már évek óta csinálják. Elmondása szerint többször megfigyelte már, hogy szinte senki, vagy csak néhány munkás ül gépeken, amikor éppen nem támaszkodnak rajtuk. Szerinte már a MÁV-val is gyorsabban eljutna A-ból B-be.
nov. 1
10:06
Egerek lepték el a Spar egyik üzletét, napokig zárva volt a bolt (SzMo)
A helyszíni vizsgálat során szakemberek az egerek nagymértékű elszaporodását észlelték, ezért elrendelték a bolt azonnali bezárását. Az üzletben lévő élelmiszert megsemmisítették, és elkezdődött a rágcsálóirtás.
nov. 1
10:18
Ön tart attól, hogy ellopják szerettei sírjáról a halottak napi virágot, mécsest? (Blikk)
Mindenszentekkor és halottak napján nagyon sokan útra kelnek, hogy meglátogassák elhunyt szeretteik sírját, virágot vigyenek nekik és gyertyát gyújtsanak az emlékükre. Ám sajnos minden évben hallani olyan történeteket, amikor valaki ellopta a csokrokat, drága mécseseket a temetőkből.
nov. 1
10:18
Íme Baba Vanga 6 legfélelmetesebb jóslata 2025-re, ami mindent megváltoztat (frissítve) (Most Hír)
Baba Vanga jóslatai gyakorlatilag az egész világot izgalomban tartják. Nézzük, mit jövendölt a legendás bolgár jósnő 2025-re.
nov. 1
10:36
Papp Gergő gyerekkora óta ismerte Hadas Krisztát – megható gyerekkori közös képpel búcsúzott (SzMo)
A két televíziós együtt nőtt fel, majd egész életükben barátok maradtak. "Ahogy évtizedekkel ezelőtt ő a babakocsimat, nekem most a koporsóját kell majd cipelnem" – fogalmazott a műsorvezető.
nov. 1
10:54
Sűrű a forgalom az M3-ason, van, ahol 5 kilométernél is nagyobb a torlódás (Telex)
A mindenszentek miatt érdemes hosszabb menetidőkkel számolni.
nov. 1
11:00
Greenpeace: még mindig ugyanazoktól a gyártóktól származik a legtöbb műanyaghulladék (Infostart)
Szemétszedést tartott a Greenpeace a Duna Óbudai-sziget melletti kisebb szakaszán. Az összegyűjtött hulladékot szortírozták, és megvizsgálták, hogy melyik cégektől származnak.
nov. 1
11:09
Szijjártó Péter megjött Minszkből és beköszönt a TikTokon (444.hu)
Szerinte a békéért ment a minszki biztonsági fórumra, de közben az oroszok elleni szankciókat bírálta.
nov. 1
11:18
Megvan a diagnózis! Dr. Orbán Viktor elmondta, milyen betegségben szenved Európa (Most Hír)
Magyarország az Európai Unió (EU) számos más tagállamával szemben nem engedte be az idegen kultúrához tartozó embereket, családbarát politikát folytat és egy konzervatív sziget az európai "liberális óceánban" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák ServusTV-nek adott interjújában csütörtökön.
nov. 1
11:24
Jelentős változások jöhetnek a választási törvényben, az egyik az újraszámolást érinti (Infostart)
A Nemzeti Választási Iroda javaslata szerint a jövőben megismételt szavazás jöhet, ha a települési egyéni választókerületi választáson, a polgármester- vagy a főpolgármester-választáson két vagy több jelölt egyenlő számú legtöbb szavazatot kap.
nov. 1
11:24
Egérkrízis a salgótarjáni Spar-üzletben – Napokig zárva tartott az áruház (Blikk)
Napokig zárva volt egy SPAR-üzlet Salgótarjánban. A kormányhivatal közlése szerint elszaporodtak az egerek, ezért élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-higiéniai okokból nem nyithatott ki. Az áruházlánc "aljzatjavítással kapcsolatos munkálatokra" fogta a bezárást.
nov. 1
11:33
Egérinvázió miatt bezártak egy Spart, minden élelmiszert megsemmisítettek (ATV)
A SPAR salgótarjáni, Beszterce lakótelepen található áruházát nemrégiben egerek jelentős elszaporodása miatt záratták be.
nov. 1
11:36
"Nem gondoltam volna" – Szijjártó Péter is regisztrált a TikTokra, itt az első videója (Blikk)
Úgy tűnik, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere elirigyelhette az influenszeréletet Orbán Viktortól. Hiszen ő a legújabb magyar politikus, aki rövid videók készítésébe kezdett a TikTokon. Az első videójában Facebookon feltett kérdésekre válaszolt, és azt is elárulta, mit keresett Fehéroroszországban (Belarusz).
nov. 1
11:36
Kapaszkodó a legszegényebbeknek: segély helyett minta és cselekvési terv (Demokrata)
A következő öt évben is stabil anyagi feltételek mellett folytatódhat a kormány Felzárkózó Települések programja.
nov. 1
11:51
Hadas Kriszta lányával Sváby András közölte édesanyja elvesztését (ATV)
A Heti Napló műsorvezetője az ATV reggeli műsorában mesélt tegnapi tragikus napról.
nov. 1
11:54
Kezdődik a mindenszenteki káosz az utakon: van, ahol már 5 kilométeres a torlódás (Blikk)
Ahogy az várható volt, mindenszentek napja miatt megnövekedett a forgalom az utakon. A délelőtti jelentések szerint már most nagyobb torlódás alakult ki az egyik autópályán. Ha még nem indult el, mutatjuk, hogy melyik szakaszt érdemes elkerülni: ugyanis már van, ahol több mint 5 kilométeres a dugó.
nov. 1
12:00
Mutatjuk, hogy lesznek nyitva a boltok halottak napján – erre figyelj szombaton! (SzMo)
Pénteken munkaszüneti nap van, de a szombat már nem számít annak, így visszatér a megszokott rend. Ugyanakkor megnövekedett forgalommal lehet számolni.
nov. 1
12:06
A nyakunkon marad a szemét a hosszú hétvégén? Itt a Bkm közleménye (Blikk)
A hosszú hétvégén nemcsak a boltok nyitvatartása, de a szemétszállítás is mindig kérdéses lehet, hiszen ilyenkor előfordulhat, hogy felborul a megszokott rend. Közlemény adott ki a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. a mindenszenteki szemétszállítás kapcsán. Mutatjuk, hogy mikor vihetik el a szemetet a háztartásokat elől.
nov. 1
12:09
A magyarországi energiahatékonysági intézkedések messze túlszárnyalják az uniós csökkentési célokat? (ATV)
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint Magyarország földgáztárolói magas, 91 százalékos töltöttséggel állnak a novemberi fűtési szezon kezdetén. A szeptember-októberi csúcsidőszakban a tárolók töltöttsége még a 93 százalékot is meghaladta, ami stabil tartalékot biztosít a hideg hónapokra. Jelenleg Magyarország gáztartaléka 6 milliárd köbmét
nov. 1
12:12
Hoztunk 5 mennyei sütőtök receptet, amit garantáltan imádnak majd a gyerekek is (Most Hír)
Recept: Az őszi szőlőszüret után országszerte beindult a sütőtök szezon, ami újabb remek alapanyagokkal szolgál a konyhában. Magyarországon sokféle ehető tökfajta terem, a változatos fajták legszebb példányiból számos különleges ételt készíthetünk.
nov. 1
12:18
Megnövekedett a forgalom, torlódásokra kell számítani az M3-as autópályán (Infostart)
Mindenszentek napja miatt az M3-as autópályán a keleti országhatár irányába megnövekedett a forgalom, ami lassulásokat, torlódásokat okoz a sávelhúzásos területeknél – közölte az Útinform.
nov. 1
12:18
Hadifoglyokról mesélnek az elfeledett téglák (Demokrata)
Cegléden jártunk, az egykori hadifogolytáborban, emlékeket kutatva. A téglákról visszaköszön Magyarország történelmének egy tragikus korszaka.
nov. 1
12:33
Most derült ki: Magyarország irdatlan összeget fektetett a Türk Befektetési Alapba (ATV)
Magyarország 2023-ban jelentős lépést tett a Türk Államok Szervezetével való gazdasági együttműködés felé, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk csatlakozik a szervezet befektetési alapjához. Szijjártó szerint Magyarország célja, hogy "hidat képezzen Kelet és Nyugat között", és kész e partnerség európai pillérévé válni.
nov. 1
12:36
November elején is célérték feletti a hazai gáztárolók töltöttsége (Demokrata)
Az uniós elvárás szerinti 90 százalékos mutató már az ősz elejére teljesült
nov. 1
12:42
Korábban a szexualitás volt a tabu, ma a halál és a szenvedés az (Telex)
Mit mond a halál méltóságáról, a szenvedésről, a halott búcsúztatásáról és a gyászról a keresztény, az iszlám, a buddhista, a hindu vallás és hagyomány? Nem szükségszerűen jelent rosszat a szenvedés, és nem azonos a fájdalommal, a síremlék pedig csak az evilágon maradottaknak bír jelentőséggel. És mi a legszebb dolog, ami egy haldoklóval történhet?
nov. 1
12:51
Sikkasztással is gyanúsítják a volt mátészalkai tankerületi igazgatót (444.hu)
A vezetőt szeptember végén rúgta ki Pintér Sándor.
nov. 1
12:54
Szijjártó Péter megérkezett a TikTokra: Na, ez is eljött, nem gondoltam volna (SzMo)
A miniszter a Facebookon feltett kérdésre is válaszolt, reagált a kommentekre is.
nov. 1
13:03
Szijjártó Péter is belépett végre a TikTok világába: "Na, ez is eljött, nem gondoltam volna" (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is megjelent a TikTokon, amit első videójában meglepetésként értékelt.
nov. 1
13:12
November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban. (Infostart)
Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.
nov. 1
13:12
Borzalmas látvány: Letaglózó videó jött a spanyolországi ítéletidő pusztításáról (Most Hír)
Ép ésszel nehéz felfogni, amit a videón látunk. Szörnyű természeti katasztrófa sújtotta Spanyolországot az elmúlt napokban.
nov. 1
13:15
Itt a legújabb kutatás, így áll a Tisza és a Fidesz (ATV)
A Republikon Intézet hétfőn hozza nyilvánosságra új kutatásának eredményeit, de Horn Gábor már pénteken elárult néhány fontos részletet az ATV Start című műsorában.
nov. 1
13:48
Ezzel a videóval le lehet zárni a Halloween vagy halottak napja vitát (Most Hír)
Nem túlzás, izzott a magyar internet az elmúlt napokban a Halloween, Mindenszentek és halottak napja miatt.
nov. 1
13:57
Felpörgette Orbán Facebook oldalát a halálos poszt (ATV)
Az elmúlt időszak átlagához képest látványos a növekedés.
nov. 1
14:36
Mi történt? Orbán Viktor Kirgizisztánba utazik az amerikai elnökválasztás idején (Blikk)
Orbán Viktor november 5-én hivatalos látogatásra érkezik Kirgizisztánba. A miniszterelnök 5-én és 6-án tárgyal a közép-ázsiai országban, valamint részt vesz a Türk Államfők Szervezetének ülésén is. A kirgiz elnök három héttel ezelőtt, október 11-én járt Magyarországon.
nov. 1
14:36
4-5 kilométeres torlódás az M7-esen, többen karamboloztak Kápolnásnyéknél (Telex)
Jobban jár, aki a 30-as kilométernél, Martonvásárnál lehajt az autópályáról.
nov. 1
14:45
November: Magyarok tömegei élnek tévhitben, de nem ebből származik a baj (ATV)
Már tizennégy éve nem novemberben kell újra kötni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást.
nov. 1
14:48
A régi szokások szerint nem csak Mindenszentek napján tisztelték a holtakat őseink (Blikk)
November első napján az egész világon az elhunyt hozzátartozókról, az ősök tiszteletéről szól, halottjainkról. A Blikk Tátrai Zsuzsanna néprajzkutatót kérdezte, milyen speciális, magyar népszokások jellemezték ezt a napot.
nov. 1
14:48
Tanára papnak szánta, katona lett (Demokrata)
A Magyar katonai hagyományőrzés úttörői, jeles alakjai címmel cikksorozatot indítottunk a demokrata.hu-n. Fülöp Tibor Zoltán írása.
nov. 1
14:50
Soltész Miklós: fontos a templomainkat megvédeni, megerősíteni, megtartani (Demokrata)
A küzdelmet a keresztény embereknek folytatniuk kell, ha nem szeretnének úgy járni, mint Nyugat-Európában – mondta.
nov. 1
14:54
Orbán Viktor a türk tanács csúcstalálkozóján vesz részt Biskekben (Demokrata)
A miniszterelnök november 5-én hivatalos látogatásra Kirgizisztánba utazik.
nov. 1
15:09
Magyar Péter: Létrát még nem árulunk (ATV)
A Tisza elnöke az elmúlt napok felidézése mellett a pártfinanszírozás gyorsításán dolgozik.
nov. 1
15:18
Ezekből a középiskolákból szinte biztos, hogy bekerülnek a diákok az egyetemre (Blikk)
A középiskolák rangsorának egyik fontos metszete, hogy az egyetemi felvételiken elért eredmények alapján miként teljesítettek a középiskolák. Ezt a részrangsort is a budapesti Eötvös József Gimnázium vezeti, éppúgy, mint a teljes listát. Utána viszont átrendeződnek a helyezések: második helyen áll a veszprémi Lovassy gimnázium, amely az általános r
nov. 1
15:18
EM: van elég gáz - jöhet a hideg tél (Infostart)
November elején is célérték feletti a hazai gáztárolók töltöttsége - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)
nov. 1
15:27
Orbán Viktor a jövő héten Biskekben vesz részt a Türk Tanács csúcstalálkozóján (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök november 5-én hivatalos látogatásra Kirgizisztánba utazik - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken a helyi sajtóhíreket.

Keresés