A Tisza párt elnöke szerint "sem a miniszterelnök sem a miniszterei nem vállalják a felelősséget a magyar gazdaság tönkretételéért és a magyar családok elszegényedéséért".
Az NNGYK által közzétett ivóvízminőségi adatokkal kapcsolatban félreérthető megállapításokat tett az elmúlt időszakban több sajtóorgánum – írja az NNGYK egy közleményben.
"Elég volt, vége van, miniszterelnök úr! Önök évek óta bizonyítják, hogy amellett, hogy végtelenül korruptak, még a kormányzásra is teljesen alkalmatlanok" - fogalmazott a Tisza Párt elnöke.
A kultúrpolitikus elmondta, hogy "új idők, új szelek, új működési rend" következik az intézmény életében. Egy régi fideszes is áldozatul esett az újításnak.
A 300-as években, elsősorban keleten jelent meg az a törekvés, hogy minden szentet egy napon ünnepeljenek. A nyugati egyház ezt 608-ban vette át, Bonifác pápa idejében, amikor megkapta a római Pantheont. A Mindenszenteknek időközben mindig bővült a tartalma. Rá száz évre IV. Gergely pápa, majd egy évszázadot követően IX. Gergely pápa tett hozzá v
A Blikk által megkérdezett szakértő elmagyarázta a kisajátítás pontos fogalmát, és azt is, mennyi beleszólása van a területen élőnek, ha az állam vinné a telkét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nemrég egy sor olyan, januártól érvényes tervet jelentett be a kormány, amellyel a gazdaságot szeretnék pörgetni azzal a nem mellékes szándékkal, hogy egyszerűbb legyen lakáshoz jutni vagy azt felújítani. Ehhez segítségül hívnák a SZÉP-kártyákat, a nyugdíjmegtakarításokat és még a bankokkal is tárgyalnak, hogy vezessenek be egy egységes THM-plafont
A fejlett gazdaságokban a baby boomereké a valaha élt leggazdagabb generáció. A megtakarítási verseny nagy vesztesei az ezredforduló környékén született generáció, míg a Z teszi félre a keresete legmagasabb hányadát. A magyarok többsége bízik abban, hogy minden hónapban ki tudja fizetni a számláit, mégis tízből hat honfitársunk másodállással javíta
A kínai autógyártó vállalat első európai üzemének helyszínéül Szeged környékét választotta, az építkezés állásáról pedig egy friss drónfelvétel is nyilvánosságra került.
Témák: Jövőre is támogatja ösztöndíjjal a szociálisan hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló fiatalokat a gyulai önkormányzat. A Bursa Hungarica-ösztöndíjat felemelték havi 8-ról 10 ezer forintra, emellett szélesítették a lehetséges pályázók körét. Közeleg mindenszentek és halottak napja, amikor meglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját a teme
Egyetlen hónap alatt 20 milliárd forinttal, azaz 22 százalékkal emelkedett a költségvetési szervek lejárt adóssága. A lejárt adósságállomány több mint háromnegyede az állami egészségügyi intézményeknél halmozódott fel.
Javaslatcsomagot fogadott el a fővárosi lakhatási programok kormányzati elősegítéséért, a meglévő lakásállomány és ingatlanok optimálisabb kihasználásáért, a lakhatás megfizethetőségének javításáért, valamint a fővárosi lakáskínálat és a megfizethető bérlakásszektor bővítéséért a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Örömteli hírről számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház: hármasikrek születtek. Az újszülöttek mindnyájan kislányok. Még augusztusban születtek, ám közel három hónapon át pihentek a kórházban, mert koraszülöttként jöttek világra.
A C4Talent (Cities for Talent) projekt jó ütemben halad, hogy elérje célját: azaz megállítsa az agyelszívás és a tehetséges munkaerő elvándorlását a hálózatot alkotó kis- és közepes méretű városokban. A projekt partnerei 2024. október 1–3. között az olaszországi Algheróban gyűltek össze egy kulcsfontosságú találkozóra, ahol a tehetségek vonzására é
Orbán Viktor magyar kormányfő "önálló álláspontja" nagyobb elismerést kelt Moszkvában, mint az európai diplomácia vezetőjének rövidlátó politikája, de Oroszország nem kíván beleavatkozni az európai belügyekbe – így dicsérte meg a magyar kormányfőt egy kérdésre válaszolva Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
Három leopárdcápa érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, ezzel tízre nőtt a cápafajok száma a parkban. A különleges faj egyedei már egy hónapja Magyarországon tartózkodnak, de csak az ilyenkor kötelező karanténidő letelte után tekinthetik meg őket a látogatók. Helyüket a Jégvilág Interaktív Állatbemutató akváriumrendszerében foglalták el, ahol néhány
Maratoni ülés után több témában is döntött a Fővárosi Közgyűlés, amelyet megelőzően már hétfőn egymásnak feszültek a pártok. Vitézy Dávid, aki rendszeres krónikása az ott történteknek, győzelmi posztot tett közzé, és arról számolt be, hogy minden előterjesztését elfogadták.
Minden kismama rémálmát élte át egy budapesti nő, amikor nőgyógyászati vizsgálatra ment 8 hetes babájával a hasában. Ám az ultrahangos vizsgálat során az orvos közölte, hogy nem észlel szívhangot. Az összetört szívű nő átment a kórházba, hogy megerősítsék a vetélését, s ekkor derült ki, hogy a magzat rendben van. A kórház dolgozói arra hivatkoztak,
Egy személy kórházba került, amikor két jármű ütközött össze kedd este Libabokornál. Az egyik jármű az út széléről indult, és a mögötte érkezővel karambolozott. A sérültet a kiérkező mentők ellátták, majd a Jósa András kórházba szállították.
A jövő nyári szezonban új strand nyílik Balatonfüreden. A balatoni fejlesztéseknek köszönhetően már mintegy másfél kilométeren szabadon lehet sétálni a tó északi partján a Tagore sétány és a Kisfaludy-strand között – közölte a település polgármestere.
Az elemzők által vártnál is gyengébb GDP-adat érkezett a Központi Statisztikai Hivataltól szerdán. Mivel a gazdaság két egymást követő negyedévben zsugorodott, ismét technikai recesszióba került. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány új gazdaságpolitikai akcióterve hoz majd fordulatot a gazdaságban. A híradónknak nyilatkozó szakúj
Több helyen is nyílik mesterséges jégpálya a Balaton környékén a 2024/25-ös szezonra, így a jégen csúszkálva gyönyörködhetünk a tó őszi, téli szépségében.
Az autók gyakran szenvednek kisebb-nagyobb sérüléseket közlekedési balesetek során, ha viszont egy jármű komolyan megsérül, a továbbiakban veszélyes lehet vezetni. Előfordulhat, hogy annak ellenére, hogy a károkat helyrehozták, bizonyos hibák csak később jelentkeznek. Mivel ezek a járművek nehezen értékesíthetők a használtautó-piacon, a tisztességt
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a leköszönő Európai Bizottság bevitt még egy mélyütést azzal, hogy extra adókat vet ki a kínai elektromos autóiparra.
Nyáron még 5800 méter magasban, az indiai Himaláján zongorázta el a magyar Himnuszt, idén októberben pedig újabb Guinness-rekordot állított fel az elszánt romániai magyar zongoraművész, Thurzó Zoltán. A pianista arra vállalkozott, hogy 500-szor üt le egy billentyűt csupán 30 másodperc alatt. Teljesítményével immár hivatalosan is ő lett a világ legg