Ez az emelkedés a hálózati aktivitás megugrását követte, amikor is a Base 5,6 millió napi tranzakciót ért el – ez 20%-os növekedést jelent az előző hónaphoz képest. Ugyanazon a napon, amikor a tranzakciók számát tekintve minden idők legmagasabb értékét érte el, a Coinbase Ethereum layer-2 hálózata, a Base rövid időre a legnépszerűbb blokkláncok lis
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszaki értékétől - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024. harmadik negyedévében az előző évhez képest 0,7 százalékkal és a megelőző negyedévhez képest is 0,7 százalékkal mérséklődött a GDP - idézte fel a legfrissebb adatokat szerdai elemzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Az egyik leggazdagabb magyar üzletember, Jellinek Dániel ellen vádat emeltek költségvetési csalás miatt közölte maga Jellinek a 24.hu kérdésére válaszolva.
A kegyeleti ünnep alkalmából változik a közlekedési rend – jelentette be a MÁV szerdán a honlapján. Október 31-én a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi menetrend érvényes a vasúton. A helyközi buszjáratok október 31-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, november 1-jén munkaszüneti napon, november 2-án a szabadnapon érvény
A TISZA Párt nem bemondásos alapon választja ki a leendő országgyűlési képviselő-jelöltjeit és a kormányváltás idején szükséges több ezer hazaszerető, képzett vezetőt és szakértőt, hanem egyedülálló módon, nyílt pályázaton.
Az idei évben a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara szervezte meg a Iii. Hugonnai Vilma Szülésznő hallgatók versenyét. A szakmai versenyen a nyíregyházi egészségügyi kar csapata az idei évben Iii. helyezést ért el.
Singer varrógép, airfryer, széf, de már a Black Friday meglovaglása is várja a 44. héten a magyar vásárlókat. A Pénzcentrumon összegyűjtöttük a 44. hét legizgalmasabb bolti akcióit, úgyhogy most már te is tudod, mit keress árgus szemekkel az Aldilban, Lidl-ben, Pennyben vagy a többi boltban.
A kegyeleti ünnep alkalmából változik a közlekedési rend. Október 31-én a pénteki, november elsején a szombati, 2-án az ünnepnapi menetrend érvényes a vasúton. A helyközi buszjáratok október 31-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, november 1-jén munkaszüneti napon, november 2-án szabadnapon érvényes menetrend szerint közlekednek.
A szakmai körökben ismert Vox Populi választási kalauz közösségi oldal egybe vetette az elérhető közvélemény-kutatásokat. Eszerint a Fidesz átlag 4,3% vesztett május vége/június eleje óta, a TISZA meg átlag 9,9%-ot nőtt a közvélemény-kutatásokban. Mindeközben a DK-MSZP-P (együtt számolva) 4,1, a Kutyapárt 0,6, a Momentum 1,3 százalékot vesztett.
2024 második felében már többször is szóba került, ám a közelmúltban már maga Orbán Viktor miniszterelnök is megénekelte, hogy 2025-től egy úgynevezett munkáshitel bevezetését tervezi a kormány. A konstrukció a régóta velünk lévő Diákhitel mintáját követné, csak éppen nem a továbbtanuló, hanem a 17-18 éves koruk óta dolgozó fiatal felnőtteket támog
Nem lesz többet kapható a boltok polcain a Tchibo Family, a magyarok egyik kedvenc kávéja. Megszűnik a jól ismert sárga csomagolású termék. Azonban nem kell megijedni, hiszen ezzel együtt egy jó hír is érkezett a népszerű kávéval kapcsolatosan.
Első rendes ülését tartja a Fővárosi Közgyűlés, ahol több kérdést is megpróbálnak rendezni, amit az alakulón nem sikerült. Az igazgatóságok új tagjairól ma nem szavaznak, lakhatási kérdésekről viszont igen.
A letartóztatott óbudai polgármester Facebook-oldalát "a kézírásos magánleveleiben küldött iránymutatása alapján, nyilvánosságnak szánt szövegeivel" frissítik.
Egy közös akciót hajtottak végre Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Megannyi adózatlan dohányterméket és több millió forint készpénzt is lefoglaltak. A zugüzemben készült fogyasztási dohányt a feketepiacra szánták az elkövetők.
Az élettársát és annak volt feleségét is meg akarta ölni egy nő, ezért hat év fegyházbüntetésre és hat év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék 2024. október 29-én.
Ulf Kristersson élesen bírálta a magyar miniszterelnököt, amiért rögtön a grúz választások után az országba utazott, hogy gratuláljon az oroszbarátnak vélt új kormány megkérdőjelezhető győzelméhez.
Orbán Viktor zavarja el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és miniszterelnökként vállalja a politikai felelősséget a tragikus gazdasági adatokért - követelte a Tisza Párt elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Orbán Viktor zavarja el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és miniszterelnökként vállalja a politikai felelősséget a tragikus gazdasági adatokért – követelte a Tisza Párt elnöke.
Október 24-27. között rendezték meg a 27. Csabai Kolbászfesztivált Békéscsabán, ahol a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai népszerűsítették a város látnivalóit. Nemcsak a programok, hanem a napsütéses időjárás is rengeteg látogatót csalogatott ki a gasztrorendezvényre, ahol a kolbászgyúró és töltöttkáposzta-főző verseny mellett számo
Az időskorúak életminőségével, egészségével, társadalmi integrációjával, a gerontológiával és a geriátriával kapcsolatos legújabb kutatásokra és innovációkra hívták fel a figyelmet Nyíregyházán, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett nemzetközi Gerontológiai Napokon. Az eseményen részt vett szakemberek, egészségügyi és szociális dolg
Névtelenséget kérő szomszédok fordultak szerkesztőségünkhöz, mivel a XVI. kerületben található közösségi szállás lakóitól nincs nyugalmuk a saját otthonaikban. Mint mondják, félnek arccal és névvel nyilatkozni, mivel a korábban panzióként üzemelő munkásszállásnál megjelenő embereket furcsának és ijesztőnek találják. Se a rendőrségtől, se az önkormá
Gyermekfoglalkozások, előadások, kiállítások - a pengő történetéről az agytornáig, novemberben is érdemes felkeresni a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárat és Fiókkönyvtárait.
Az Európai Bíróság júniusban hozott végleges döntést, miszerint Magyarországra 200 millió eurós bírságot szabnak ki, és ha nem fizet, akkor napi egymillió eurós büntetést kap a menedékkérők elutasítása miatt. A miniszterelnök a fizetési határidő előtt levelet küldött az Európai Bizottságnak, de ez nem hatotta meg Brüsszelt.