Kisebb tűz volt a kelenföldi bevásárlóközpontban, az egyik üzlet éttermében gyulladt meg az olaj – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn.
Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán osztotta meg, hogy szerdától már élesben mérnek a legújabb sebességmérők a fővárosban. A traffipaxokat a Fővárosi Önkormányzat szerelte fel, ezelőtt tesztüzemben működtek. Döbbenetes eredmények születtek az eddigi időszakban.
Az elmúlt hétvégén többször is életet mentetettek a tavon az egyenruhások, ahol nappal és éjszaka is kerültek bajba csónakból horgászók. Csak az elmúlt hétvégén négy esetben öt személyt mentett ki a vízből a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya.
A szakértő szerint Győrben senki nem fektetne be a vasútállomáson egy újabb plázába, így nincs realitása annak, hogy Lázár János bejelentése nyomán üzleti alapon lehessen felújítani a vasutat. De az biztos, hogy fel kell újítani.
Hatalmas baj is történhetett volna az M3-as autópályán. A hónap elején rögzítették a hajmeresztő jelentet, ahogy egy utánfutó leszakad a vontató autóról, majd a szalagkorlátnak csapódik. A vontatott jármű koordinálatlanul repült a levegőbe, majd keresztbe állt a sztrádán. Az MKIF tette közzé a felvételt, bejegyzésükbe felhívták a figyelmet a szaksz
A Fidesz VII. kerületi szervezete tiltakozik a januártól érvénybe lépő parkolási díjak ellen. Benedek Zsolt fideszes erzsébetvárosi képviselő szerint a polgármester csődbe vitte az önkormányzatot.
Ma indult el és jövő hétfő éjfélig tart a 28 milliárd forintos keretösszegű pályázat éles rajtját megelőző technikai felhívás második benyújtási köre. A majdani üzemeltetők a sikeres részvétel feltételeként kötelesek egy jelenleg még elégtelen ellátottságú járás tetszőleges településén korszerű elektromos töltőállomás létesítését vállalni.
Újabb nemzeti konzultációra készül a kormány, bejelentették a kérdéseket. Az első kérdés a gazdasági semlegességről, a második pedig a gazdaságpolitikáról szól általában. Azt látja a kormány, hogy egy új gazdasági hidegháborút akar Brüsszel Magyarországra kényszeríteni - ezt Hidvéghi Balázs fogalmazta meg a kormány Facebook-oldalán. A most induló k
A MOL és az állam közös alapítványa közfeladatokat ellátó, közérdekű vagyonkezelő ugyan, de szerintük bűncselekményt követ el, aki az eltitkolt gazdálkodási adataikról beszámol.
"Mindenkinek jobb lenne, ha az agresszívan vádaskodó, szenzációhajhász megnyilvánulásaid helyett végre Te is az értékteremtés mezejére lépnél" - üzente Orbán Viktor veje Magyar Péternek, miután beszólt neki.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hétvégén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Gyulai Csillagászati Napokat a Magyar Napfizikai Alapítvány az Almásy-kastély Látogatóközpont. A kétnapos programon az űridőjárásról, a Napról és a Földön kívüli életről is szó esett. Október utolsó hétvégéjén a csillagászat szerteágazó tudománya került a fókuszba az Almásy-kastélyban. A Gyulai Csil
Óriási vita robbant ki arról, kell-e szigorítani az idősek jogosítványhosszabbításának feltételein. A bombát október közepén robbantotta egy autósiskola vezetője, aki szerint igenis változtatni kell, a magyar szabályozás nem elég szigorú. Viszont a biztosítási szakértő szerint nem lehet kijelenteni, hogy 65 év felettiek okoznák a legtöbb balesetet.
Kunetz Zsombor szerint a többszöri segélyhívás valószínűleg nem ugyanahhoz a mentésirányítóhoz futott be, ezért nem tartja valószínűnek, hogy egyetlen munkatárs hibázott.
Témák: 253 millió forintból újul meg az Elek és Kétegyháza közötti útszakasz. Ha minden a tervek szerint alakul, a munkálatok jövőre a második ütemmel folytatódnak. A hétfői sajtótájékoztatón Kovács József országgyűlési képviselő a térséget érintő, további tervekről is beszélt. A hétvégén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Gyulai Csillagászati
Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató huszonöt pontos javaslatcsomagját a ferencvárosi polgármester szerint azzal az indokkal szavazták le, hogy az érintett mozgalmak neki kampányoltak.
A Fidesz, a Tisza és Vitézy Dávid frakciója is leszavazta Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató 25 pontos javaslatcsomagját. Erre reagált Baranyi Krisztina.
További budapesti útszakaszokon csökkentik a sebességhatárt. A fővárosban az érintett helyszínek kijelölésekor figyelembe vették, hogy az adott útszakaszokon az elmúlt néhány évben hány olyan incidens történt, amely alacsonyabb sebességnél megelőzhetőbb lett volna.
Az alapítványon keresztül több mint 10 milliárd forint jutott külföldi futballtámogatásra, de 20-27 milliárdért Munkácsy-képek megvásárlását is tervezik, és kortárs múzeumot is építenének.
Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb válogatója, a Nyíregyházi Hulladékkezelő Központ is megnyitotta kapuit a látogatók előtt pénteken. Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. idén is csatlakozott az Erőművek Éjszakájához, ahol az érdeklődők megismerhették a hulladék feldolgozását és szelektálását. Az ehhez hasonló látogatásokk
Bár Munkácsy Mihály Honfoglalás című festménye akkora, mint egy tágasabb albérlet, az Árpád vezért és a Kárpát-medencébe vonuló magyar sereget ábrázoló gigantikus méretű alkotást most mégis leakasztották a szögről, és a Szépművészeti Múzeumba szállították egy kiállítás kedvéért. Ez aztán nem kis meló!
Új fajjal gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark cápa gyűjteménye - erről számolt be a SóstóZoo a legnagyobb közösségi oldalon. A most érkezett leopárdcápákkal már 10 cápafajjal találkozhatunk a SóstóZooban. A 3 leopárdcápa a Rotterdami Állatkertből érkezett és a 4 hetes karanténidő letelte és az állatorvosi ellenőrzés után már megtekinthetőek a Jégvi