A kormány nyitott az új kollégiumfejlesztési elképzelésekre, a fővárosi lakhatási válság kezelése érdekében – közölte a Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője szerdán a Facebook-oldalán. Szentkirályi Alexandra bejegyzése szerint a fővárosi lakhatási válság enyhítésének egyik legfontosabb eleme, hogy a Budapesten tanuló diákok minél nagyobb számban ju
Ez az emelkedés a hálózati aktivitás megugrását követte, amikor is a Base 5,6 millió napi tranzakciót ért el – ez 20%-os növekedést jelent az előző hónaphoz képest. Ugyanazon a napon, amikor a tranzakciók számát tekintve minden idők legmagasabb értékét érte el, a Coinbase Ethereum layer-2 hálózata, a Base rövid időre a legnépszerűbb blokkláncok lis
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszaki értékétől - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024. harmadik negyedévében az előző évhez képest 0,7 százalékkal és a megelőző negyedévhez képest is 0,7 százalékkal mérséklődött a GDP - idézte fel a legfrissebb adatokat szerdai elemzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Az egyik leggazdagabb magyar üzletember, Jellinek Dániel ellen vádat emeltek költségvetési csalás miatt közölte maga Jellinek a 24.hu kérdésére válaszolva.
Nagy Márton megállapította, összességében egyértelműen a fogyasztás növekedése, a belső konjunktúra, azaz a belgazdaság helyreállása figyelhető meg, amely a következő hónapokban egyre erőteljesebben fogja kifejteni hatását.
A kegyeleti ünnep alkalmából változik a közlekedési rend – jelentette be a MÁV szerdán a honlapján. Október 31-én a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi menetrend érvényes a vasúton. A helyközi buszjáratok október 31-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, november 1-jén munkaszüneti napon, november 2-án a szabadnapon érvény
Nem lehetnek magyar szurkolók a hollandok otthonában sorra kerülő labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A magyar szövetség (Mlsz) keddi közleménye szerint az európai szövetség (Uefa) lezárta fegyelmi eljárását, amelyet a magyar szurkolók Bosznia-Hercegovinában történt rasszista megnyilvánulásai miatt indított. A hang- és videófelvételek egyértelműe
A TISZA Párt nem bemondásos alapon választja ki a leendő országgyűlési képviselő-jelöltjeit és a kormányváltás idején szükséges több ezer hazaszerető, képzett vezetőt és szakértőt, hanem egyedülálló módon, nyílt pályázaton.
Az idei évben a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara szervezte meg a Iii. Hugonnai Vilma Szülésznő hallgatók versenyét. A szakmai versenyen a nyíregyházi egészségügyi kar csapata az idei évben Iii. helyezést ért el.
Singer varrógép, airfryer, széf, de már a Black Friday meglovaglása is várja a 44. héten a magyar vásárlókat. A Pénzcentrumon összegyűjtöttük a 44. hét legizgalmasabb bolti akcióit, úgyhogy most már te is tudod, mit keress árgus szemekkel az Aldilban, Lidl-ben, Pennyben vagy a többi boltban.
A kegyeleti ünnep alkalmából változik a közlekedési rend. Október 31-én a pénteki, november elsején a szombati, 2-án az ünnepnapi menetrend érvényes a vasúton. A helyközi buszjáratok október 31-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, november 1-jén munkaszüneti napon, november 2-án szabadnapon érvényes menetrend szerint közlekednek.
A szakmai körökben ismert Vox Populi választási kalauz közösségi oldal egybe vetette az elérhető közvélemény-kutatásokat. Eszerint a Fidesz átlag 4,3% vesztett május vége/június eleje óta, a TISZA meg átlag 9,9%-ot nőtt a közvélemény-kutatásokban. Mindeközben a DK-MSZP-P (együtt számolva) 4,1, a Kutyapárt 0,6, a Momentum 1,3 százalékot vesztett.
2024 második felében már többször is szóba került, ám a közelmúltban már maga Orbán Viktor miniszterelnök is megénekelte, hogy 2025-től egy úgynevezett munkáshitel bevezetését tervezi a kormány. A konstrukció a régóta velünk lévő Diákhitel mintáját követné, csak éppen nem a továbbtanuló, hanem a 17-18 éves koruk óta dolgozó fiatal felnőtteket támog
Nem lesz többet kapható a boltok polcain a Tchibo Family, a magyarok egyik kedvenc kávéja. Megszűnik a jól ismert sárga csomagolású termék. Azonban nem kell megijedni, hiszen ezzel együtt egy jó hír is érkezett a népszerű kávéval kapcsolatosan.
Első rendes ülését tartja a Fővárosi Közgyűlés, ahol több kérdést is megpróbálnak rendezni, amit az alakulón nem sikerült. Az igazgatóságok új tagjairól ma nem szavaznak, lakhatási kérdésekről viszont igen.
Külföldi hírszerzők célkeresztjébe került a magyar hadiipari termelés – írta szerdán az mno.hu. Információik szerint Magyarországon előállított hadianyagok juthatnak háború sújtotta területekre: Ukrajnába, Afrikába. Mint írták, az ügyben konkrét információkat is megosztottak a titkosszolgálatok szakemberei a parlament nemzetbiztonsági bizottságával
A letartóztatott óbudai polgármester Facebook-oldalát "a kézírásos magánleveleiben küldött iránymutatása alapján, nyilvánosságnak szánt szövegeivel" frissítik.
Egy közös akciót hajtottak végre Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Megannyi adózatlan dohányterméket és több millió forint készpénzt is lefoglaltak. A zugüzemben készült fogyasztási dohányt a feketepiacra szánták az elkövetők.
A honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban kért mindenkit, csatlakozzon a kezdeményezéséhez: temetőben járva gyújtsanak gyertyát katonaelődeink emlékhelyénél is.
Az élettársát és annak volt feleségét is meg akarta ölni egy nő, ezért hat év fegyházbüntetésre és hat év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék 2024. október 29-én.
Szent kötelességünk, hogy megemlékezzünk azokról a bátor katonákról, akik az elmúlt évszázadokban vérben és vasban küzdöttek a magyar szabadságért – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közösségi oldalára szerdán feltöltött videóban. Hozzátette: Az ő hősies önfeláldozásuk nélkül ma nem élhetnénk. Folytassuk idén is a pár éve el
Az elmúlt időszakban rengeteget lehetett hallani róla, hogy engedély nélkül fotóztak, videóztak főként nőket Budapesten és országszerte, de nemzetközi szinten is. A közösségi média-oldalakról is számos képet töltöttek le, majd rakták fel ezeket egy Motherless nevű 18+-os oldalra, ahol AI generálta átalakítások, nyilvános mosdókban, tömegközlekedése
Ulf Kristersson élesen bírálta a magyar miniszterelnököt, amiért rögtön a grúz választások után az országba utazott, hogy gratuláljon az oroszbarátnak vélt új kormány megkérdőjelezhető győzelméhez.