Országosan több százra tehető azoknak a kórházban kezelt gyerekeknek a száma, akiket csak ritkán látogat a családja. Ha ez önmagában még nem lenne elég szívszorító, azok a gyerekek, akiket hosszú időn keresztül kezelnek kórházban, és nincs, aki törődjön velük, akár éveket is visszafejlődhetnek. Azoknak a gyerekeknek is nehéz, akiket nem hagynak mag
Hetvenhárom éves korában meghalt Kőnig Tamás, az elmúlt évtizedek magyar építészetének egyik fontos szereplője, többek között az Újszínház és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rehabilitációjának jelentős díjakkal kitüntetett építésze.
A magyar külügy azt állítja, hogy az orosz állami média kiforgatta a külügyminiszter szavait, mert Szijjártó nem arról beszélt, hogy meg kellett volna fontolni a 2021-es orosz "ajánlatot", ami lényegében Magyarország NATO-tagságának megszűnését eredményezte volna. Az ATV Start vendége Hoffmann Tamás, nemzetközi jogász volt, aki úgy véli: ez esetben
A jól összeszokott négyeshez a hatodik évadban is amatőr és profi szakácsok érkeznek, akik igyekeznek lekenyerezni a 3 profi Séfet, hogy igenis helyük van a csapatukban. A jelentkezők közül vannak, akik különösen elszántak, sőt lehet, hogy nem is feltétlenül mindig csak főzőtudományukkal igyekeznek kitűnni a mezőnyből, nem kis meglepetést okozva ez
A bíróság első fokon 12 év fegyházra ítélte azt a 40 éves férfit, aki a büntetés-végrehajtási intézetből szervezett, illetve követett el csalásokat; a férfi több társát is elítélték - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A Tisza Párt elnöke egy régebbi posztjából rakott ki egy képet. Akkor a Magyar-turmix recepjét árulta el, szintén két banánnal a kezében, és jól megfigyelve látszik, hogy a politikus ugyanabban a ruhában van, de még a konyhapulton is ugyanúgy állnak a kellékek.
Ha visszafogottan is, de cáfolja miniszter főnökének, Lázár Jánosnak legalább két korábbi állítását a MÁV vezérigazgatója Hegyi Zsolt – így vélekedik Vitézy Dávid, az LMP fővárosi frakcióvezetője, volt közlekedési államtitkár, aki a helyzet tisztázására mára összehívta Fővárosi Közgyűlés közlekedési szakbizottságának ülését, és részletes előterjesz
Az oroszországi titkosszolgálatok "agresszív tevékenységére" hívták fel a figyelmet hétfőn a német hírszerző szolgálatok a német parlament alsóházában, a Bundestagban tartott nyilvános meghallgatáson.
Szombaton rendezte meg a Magyar Természetjáró Szövetség a Kéktúrázás Napját. Az esemény különlegességét az adta, hogy a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető volt, és a nap végén kirajzolta a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát.
Jakab Péter Polt Péterhez fordult kérdéssel a miniszterelnök politikai igazgatójával kapcsolatban, a legfőbb ügyész pedig ezt szokás szerint automatikusan feljelentésként értékelte.
De nem akarják az állam helyett megoldani a problémát. A fővárosi Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elítélte, hogy bármilyen járatritkítás legyen a HÉV vonalain.
Kiemelt jelentőséggel bír a katolikus közösségben a Magyarok Nagyasszonya búcsú, amelyet október második vasárnapján, idén 13-án, a kegyoltár felszentelésének emlékünnepén tartottak. A magyar nép Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának nevezi. Szent István 1038-ban Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát, felajánlása óta nemzetünk Magy
A kampányban nagy vitát váltott ki, de már az alakuló ülésen úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy januártól létrehozzák a Vitézy Dávid által megígért BKK-rendészetet. Azt ígérik, hogy nem hajléktalanellenes szolgálatként működik majd a tömegközlekedés rendje felett őrködő szolgálat.
A gazdasági semlegesség lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3-6 százalék közötti növekedést érhessen el. Ahhoz, hogy ezt az esélyt hazánk ki tudja használni, a kormány három kulcsterületre összpontosít: a megfizethető lakhatás és a gazdasági növekedésen alapuló gyors béremelkedés biztosítására, valamint a méretugrás elősegítésére a kis-
Az óraátállítás gondolata az egyik legmegosztóbb társadalmi viták közé tartozik. Minden évben felmerül annak a kérdése, hogy vajon "ez lesz-e az utolsó", vagy hogy mikor törlik el, és ha el is törlik, vajon melyik marad meg? Sokan úgy vélik, hogy az óraátállításra igen is szükség van, ám egyre több az olyan ember, aki szerint csupán egy felesleges
A jelenlegi EU-s szabályozás elavult, ráadásul a vizsgálat, ami alapján megszületett, nem nézte meg alaposan az ilyen italok minden összetevőjének hatását.
A legfőbb ügyész feljelentésként értékelte a hozzá intézett kérdést. Kiderülhet, hogy kimerítik-e a hazaárulás tényállását a miniszterelnök politikai igazgatójának szavai.
Mérgező fűszereket hívott vissza a Nébih, akár ön is érintett lehet! Népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható fűszert hívtak vissza mérgező anyagok, mint az ólom és pirrolizidin alkaloidok miatt. Ha az ön otthonában is található az alábbi fűszerekből, a visszahívott termékeket ne fogyassza el!
A Nemzeti Nyomozó Iroda azt vizsgálja, hogy jogszerűek voltak-e azok a szerződések, amelyeket a Magyar Atlétikai Szövetség a Deutsch Péter vezette Track and Race Kft.-vel kötött atlétikai versenyek szervezésére.
Ádám Zoltánt tavaly októberben rúgták ki a Corvinusról. Ügyvédje szerint ez megtorlás volt, hivatalosan viszont azért távolították el, mert egy vizsgálatban nem működött együtt a kancellárral. Ádám szerint enyhén gondatlan volt, a Corvinust képviselő ügyvédek viszont új érvet hoztak a védekezése ellen.
A MÁV is megszólalt a HÉV-vonalakat érintő járatritkítás híréről. A heves politikai vitát kiváltó ügy sok kérdést vetett fel, ezeket pedig most igyekszik megválaszolni a vasúttársaság. A cég vezérigazgatója egy közleményben számolt be arról, hogy a MÁV-nál sajnálatosnak tartják, hogy a hírek aggodalmat keltettek egyes utasokban, pedig azt valójában
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint az egyedi HÉV-járműveket a HÉV-vonalakon villamossal, metróval, elővárosi vasúttal kellene kiváltani. A ráckevei vonalon Budapest határáig mehetne villamos, majd vasúti járműre szállnának az utasok.
Ismét csalók élnek vissza a BKK nevével a Facebookon. Egy, a Budapest tömegközlekedés nevű Facebook-oldalán felbukkant egy akció, amely szerint a Budapesti Közlekedési Központ alapításának 14. évfordulójának alkalmából 500 darab Budapest-bérletet sorsolnak ki. A poszt alatt hamis profilok írnak arról, hogy megkapták a bérletet, azonban mindebből se
Magyarországra káros, az országot és a magyar állami intézményeket stigmatizáló, dezinformáción alapuló befolyásoló tevékenységet végez a Transparency International Magyarország Alapítvány (TIM) - állapította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálata.