Magyarország minden kiképzett katonával erősebb és biztonságosabb - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén.
Döntöttek a budapestiek: 13 projekt valósul meg a közösségi költségvetésből. Idén 29 ezren szavaztak a különböző ötletekre, s a nyertes projektek között van városzöldítés, kutyagumi-mentesítés és a kerékpárosoknak kedvező ötletek is. Minderre 1 milliárd forintot szán Budapest.
Magyarország minden területvédelmi tartalékos, szerződéses és hivatásos katonával erősebb és biztonságosabb – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző
Megyeri Csilla elképedt, amikor be akart kanyarodni a XIII. kerületi Tátra utcába, ám nem tudott, ugyanis ott egy kocsi óriási lángokkal égett. A tévés lapunknak elárulta, mi történt a helyszínen.
A legnagyobb számban olyan "helyi kis ötletekre" lehetett szavazni, amelyeknek már a szavazólapon van konkrét helyszíne és maximum 50 millió forintból valósíthatóak meg.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szombaton a magyar vasútnál több súlyos meghibásodás történt: három mozdony robbant le, és több járat jelentős késéssel közlekedett. A MÁV által tapasztalt problémák strukturális gondokra utalnak, amelyek nem az időjárásra, hanem a vasútvonalak állapotára vezethetők vissza.
Az ellenzéki politikus, Hadházy Ákos ismét élesen bírálta a magyar egészségügy helyzetét. A képviselő múlt héten egy sokkoló fotót osztott meg közösségi oldalán, amelyen egy dunaújvárosi kórházban felszolgált vacsora látható.
A Tisza párt elnöke szerint a róla készült felvétellel akarták elterelni a figyelmet az Orbán Viktorral való vitájáról, illetve arról a fotóról, amin éppen kezet fog a miniszterelnökkel.
A férj azt mondta, dolgozott sertéstelepen, de még ott is több méltósággal és felelősségteljesebben bánnak az anyakocákkal, mint ahogy a szegedi szülészeten a feleségével bántak.
Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban – közölte az Ensz libanoni ideiglenes békefenntartó missziója (Unifil). A kéksisakost egy lövedék találta el, egyelőre nem azonosították, hogy ki adta le a lövést, a kéksisakosok Izrael és a Hezbollah Irán-barát libanoni síita terrorszervezet kereszttüzében vannak. Péntek este "megseb
A kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartanak Esztergomban. Orbán Viktor a nagy vihart kavart strasbourgi vita után ad politikai helyzetértékelést a Fidesz-KDNP képviselőknek - várhatón bejelentik majd a 20 elemből álló új gazdasági akcióterv fő pontjait, és nem kizárt az új nemzeti konzultáció sem.