Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 92 éves korában elhunyt Grétsy László nyelvész és nyelvművelő. Az utolsó percéig aktív volt, és végül álmában érte a halál.
Hétfőn Kijevben tartott sajtótájékoztatót Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Ez volt az első látogatása Ukrajnában a tavalyi országos választások óta.
A Miniszterelnöki Kormányiroda szeptemberben még azt közölte, hogy 2023-ban sem a miniszterek, sem az államtitkárok, de még a kormánybiztosok és miniszterelnöki megbízottak fizetése sem nőtt.
Meghökkentő videót kaptunk egy olvasónktól: egy férfi meztelenre vetkőzött a budapesti Szent István-bazilikában, majd felmászott az oltárra. Értesüléseink szerint az eset hétfő koradélután történt. Cikkünk frissült: az OMSZ és a BRFK is válaszolt megkeresésünkre.
A gyulai postagalériában ötödik alkalommal nyílt fotókiállítása az elmúlt napokban Szabó Rolandnak. A tárlaton megjelenő fényképeken Gyula közterei, épületei és a megragadott pillanatok különleges szemszögből láthatóak. Szabó Roland közel húsz éve kezdett el hobbiból fényképezni. Fotóinak állandó témáját szülővárosa, Gyula adja. A belváros minden
Feszült pillanatok: ismét bíróság elé állították azt a férfit, aki két éve nyáron buszban felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. A kis Inez a rekkenő hőség miatt életét veszítette. A sofőrt most elítélték!
Aláírásgyűjtő kampánnyal győzné meg az MSZP a többi ellenzéki pártot, hogy közös EP-listát állítsanak. Kunhalmi Ágnes vekkerórát vett az ellenzéki tárgyalásokat sürgető Donáth Annának.
Életveszélyes fenyegetést kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán nyelven küldött üzenet szerint a magyar politikus "robbanásveszélyes üdvözletre" számíthat a január 29-re tervezett ukrajnai látogatásán.
Most kell megújítani a kedvezményt biztosító nyilatkozatokat a közlekedési igazgatási hatóságnál azoknak a nagycsaládosoknak, akik arra jogosultak, hogy D2 díjkategóriába
A volt közlekedési államtitkár, az LMP lehetséges főpolgármester-jelöltje azt követeli, hogy vonják vissza a BKK járatritkítási csomagját, míg a főpolgármester azt állítja, hogy a főváros idén növeli a közösségi közlekedési kapacitásait.
A korábbi szaldó elszámolásból bruttó elszámolásba kerültek január 1-jétől azok a felhasználási helyek, ahol a háztartási méretű kiserőmű üzembe helyezése vagy bővítése óta 2023 végéig már eltelt tíz év.
Az évek során több módon panaszkodtak már a mentősöknek, most azért háborodott fel egy betegnek a hozzátartozója, mert a mentőautó csak a bajba jutottnak az ellátását és szállítását szolgáltatta.
Négy év kényszerű kihagyás után, újra nagyszabású bált szervezett a Nyíregyházi Egyházmegye a Continental Arénában. Mintegy 1500 résztvevő jelent meg a színes eseményen, és sokan érkeztek a Hajdúdorogi Főegyházmegyéből és a Miskolci Egyházmegyéből is.
A Bpiautosok.hu olvasójának a fedélzeti kamerája rögzítette a kis híján tragédiával záruló esetet: épp az Erzsébet hídra kanyarodott fel, amikor az előtte haladó autós megpördült.
Hétfőn új magánorvosi szakrendelőt nyitottak a Harruckern téren, ahol a jövőben öt szakorvos fogadja majd a betegeket. Régóta megfogalmazódott az ötletgazda, Rokszin Tibor érsebészben az egészségügyi centrum nyitásának gondolata. A főorvos kiemelte, a minden szempontból megfelelő helyszín kiválasztása után praktikus okok vezettek oda, hogy három
Elsősorban az életmód felelős azért, hogy Magyarországon 4-4,5 évvel rövidebb az emberek várható élettartama – közölte Miniszterelnökséget vezető miniszter.