Molnár Csaba egy szerdai sajtóbeszélgetésen azt is elmondta, hogy a DK az EP-választáson egyedül indul, az önkormányzati választáson viszont kész Budapesten és a vidéki településeken is a helyi ellenzéki erőknek legmegfelelőbb együttműködésre.
A piaci folyamatok jelenleg nem indokolják, hogy a kormány ismét hatósági árat vezessen be az üzemanyagoknál - a 24.hu cikke szerint ezzel érvel Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója. Nagy Márton miniszter havi jelentést kér a Mol vezetőitől az árak alakulásáról.
Módosította a fővárosi önkormányzat idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot 18 igennel, 12 nem szavazat ellenében fogadta el a testület.
Örömüket fejezték ki, hogy a katolikus hívők évről évre tudatosabbak, valamint hogy mások is egyre többen látják és tapasztalják a katolikus egyház jelenlétét a hétköznapokban.
A rendőrök azt mondják, a többi utcai versenyzésre alkalmas útszakaszt is fokozottan ellenőrzik és minden eszközzel megakadályozzák az illegális versenyzést.
Karácsony Gergely két évvel ezelőtti előválasztási kampányához érkezett adományokról szóló vitával kezdődött a Fővárosi Közgyűlés nyári szünet utáni első ülése. A Fidesz szerint a főpolgármester érvelése a józan ésszel is szembe megy, Karácsony Gergely azonban biztos benne, hogy nem történt visszaélés.
Józsefváros ellenzéki polgármestere feljelentést is tett az ügyben, amelyben a szerződés alapján a fideszes politikus bizalmasához jutott az összeg. A Fidesz szerint Pikó valótlanságot állít.
Támogatta a Rác fürdő felújítására vonatkozó koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a tervek szerint a rekonstrukció a Budapest Gyógyfürdői Zrt. (BGYH) saját forrásai terhére valósulna meg. Döntöttek a Lánchíd kivilágításáról, illetve egy jövőbeni változtatásról a futóversenyekkel kapcsolatban.
Osztrák neonácik hirdettek meg az interneten és a közösségi oldalakon október 6. és 8. között Sopronba egy nemzetközi találkozót, amire több szélsőjobboldali szervezet is jelezte részvételi szándékát.
Milliós csomagok hullottak a csillagos égboltról Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében. A légteret próbálták kihasználni a csempészek, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai sikeresen megakadályoztak.
Az ország népessége rohamosan csökken, miközben a népszámláláson a nemzetiséghez tartozó kérdésekre egyre többen nem akarnak válaszolni. Az itt lévő külföldi állampolgárok száma megduplázódott 20 év alatt – annak ellenére, hogy "nem leszünk bevándorlóország".
Elindult a jelentkezés a magyar közigazgatási ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamára – mondta az InfoRádióban Kosztrihán Dávid, a Miniszterelnökségnek a programért felelős osztályvezetője.
59 ezer forint manapság nem olyan nagy összeg, ahhoz azonban mégis elég sok, hogy teljesen alaptalanul próbálják behajtani. Márpedig úgy fest a helyzet, hogy pont ez történik egy Budapest melletti cég tulajdonosával, Szabolccsal.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán délután a Karmelita kolostorban megbeszélést folytatott Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetőjével – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Két és fél órát vártak az utasok hétfő hajnalban a zirci vasútállomáson, miután az eredeti járat meghibásodott, pótlószerelvényt pedig nem küldött helyette a MÁV. Körülbelül 80 ember nem ért így be időre a munkahelyére a hajnalban induló járat nélkül.
A KSH népszámlálási adatai szerint összesen 4 580 538 lakóhely volt Magyarországon 2022-ben. A legérdekesebb azonban az, hogy az országban az egyedül lakókból van a legtöbb.
Az agrártámogatások uniós feltételeinek változása és a piaci nehézségek közepette felértékelődik minden pénzügyi segítség, így az előlegfizetés feltételeinek megteremtése után október 16-án idén is megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) szerd
A Mol a 35 éves hulladékgazdálkodási koncesszióval azt a célt tűzte ki, hogy teljesítse az Európai Unió újrahasznosítási célszámait, és jövedelmezően működtesse a rendszert hosszú távon – mondta a Mol elnök-vezérigazgatója a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram szerdai panelbeszélgetésében, amelyet Áder János volt köztársaság
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Tesla szinte verhetetlen az elektromos autózás piacán, a világ internetezői legalábbis ezt a márkát szeretik a legjobban nézegetni a világhálón. A magyarok viszont inkább a német minőséget kedvelik többek között ez derült ki a Gridserve kutatásából, melyben több mint 200 ország lakóinak elektromos autókra vonatkozó internetes kereséseit vizsgáltá
Fontos Magyarországnak, hogy a háború sújtotta területről itt menedéket kereső emberek beilleszkedését segítse, ugyanakkor elvárja, hogy Ukrajnában is biztosítsák a Kárpátalján élő magyar kisebbség jogait.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, neonáci szervezetek tartanak nagygyűlést októberben Sopronban. Az 1. Gerd Honsik Európa Kongresszus ausztriai neonáci csoportok szervezésében valósulna meg. A Mérce cikke szerint az eseményről sem a lakosságot, sem pedig a polgármestert nem értesítették előzetesen.
Egy furcsa fotó kering a neten Mosonmagyaróvár egyik utcájáról, ahol a villanyoszlopokat az út közepére aszfaltozták be. A város üzemeltetője szerint semmi nem indokolta, hogy az út közepéről eltegyék az oszlopokat, így ez tűnt a legjobb megoldásnak.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán délután a Karmelita kolostorban megbeszélést folytatott Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetőjével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.