2023. augusztus 16. szerda

aug. 16
11:06
A kormány is elismerte: valóban problémás lehet az országba beömlő idegen munkaerő (ATV)
A Napi.hu értesülései szerint a kormány várhatóan augusztus végére konkrét számokban határozza meg, hogy egyszerre hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon.
aug. 16
11:06
Esztergomnál már elkezdődött a dunavirágzás (Telex)
Hamarosan Budapesten is turistalátványosság lehet a dunai kérészfaj halálos násza, miután augusztus elején az Árpád hídra is felkerült egy különleges fénysorompó.
aug. 16
11:18
A kormány 14 pontban segíti a gazdaságot (ATV)
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt Magyarországon éves alapon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, míg az előző negyedévhez viszonyítva kismértékű, 0,3 százalékos mérséklődés volt látható. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerdai közleményében a GDP adatok kapcsán kiemelte, hogy "a háború és szankciók káro
aug. 16
11:18
Utasította a munkatársát, hogy a targoncával nyomja össze a zsákot, amelyben a takarító feküdt (Telex)
A takarító se önszántából mászott be a zsákba. A dél-koreai vendégmunkást kitiltaná az ügyészség az országból.
aug. 16
11:24
Nagy Márton reagált a gyenge GDP-adatokra: optimista a jövőt illetően (ATV)
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt Magyarországon éves alapon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, míg az előző negyedévhez viszonyítva kismértékű, 0,3 százalékos mérséklődés volt látható.
aug. 16
11:48
Jó hír érkezett a római-parti Plázsról (Infostart)
Szerda reggeltől újra látogatható az augusztus elején az árhullám miatt átmenetileg lezárt római-parti Plázs. A strand mindennap 10 és 19 óra között várja a fürdőzőket - közölte a Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat szerdán az MTI-vel.
aug. 16
11:48
Orbán Viktor: Tovább dolgozunk az infláció letörésén, célunk az egy számjegyű infláció (hirado.hu)
Foglalkoztak az infláció letörését és a rezsicsökkentés megvédését szolgáló kormányzati intézkedésekkel is – mondta a sajtófőnök.
aug. 16
11:51
Az Orbán-kormány életveszélybe sodorja a munkavállalókat? (Menedzsment Fórum)
Sürgős érdemi szakmai egyeztetést követel öt szakszervezeti szövetség a munkavédelmi tájékoztatás tervezett módosításáról, mert álláspontjuk szerint a kormány életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül.
aug. 16
11:54
Orbán Viktor kabinetvezetői értekezletet tartott (Metropol)
Megtartotta soron következő nyári kabinetvezetői értekezletét a kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével.
aug. 16
11:54
Hamarabb elhagyhatja a börtönt VV Aurélió (ATV)
VV Aurelionak tavaly februárban kellett börtönbe vonulnia, miután bűnösnek találták kábítószer-fogyasztás és emberrablás vádjában – írja a Blikk. Az egykori Való Világ sztár 3 év 5 hónap börtönbüntetést kapott, a bíró mostani döntése nyomán azonban hamarabb szabadulhat.
aug. 16
11:54
Búcsúzhatnak a magyarok az egyik legnagyobb rémálmuktól? Erre is megoldás lehet az AI (Pénzcentrum)
A már rendelkezésre álló technológiákhoz kapcsolódó kedvező tapasztalatok hatására az ügyfélszolgálat az egyik olyan terület, ahol a mesterséges intelligencia (AI) a közeljövőben a legnagyobb változásokat eredményezheti. A United Call Centers (UCC) piaci adatokra alapozott előrejelzése szerint néhány éven belül már Magyarországon is a tranzakciók d
aug. 16
12:03
Orbán Viktor sok égető kérdésre kereste ma a választ a Karmelitában (Menedzsment Fórum)
Megtartotta soron következő nyári kabinetvezetői értekezletét a kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
aug. 16
12:09
Fontos tanácskozást tartott Orbán Viktor, berendelte minisztereit (Blikk)
Megtartotta soron következő nyári kabinetvezetői értekezletét a kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
aug. 16
12:18
Orbán Viktor kabinetvezetői értekezletet tartott (Demokrata)
Megtartotta nyári kabinetvezetői értekezletét a kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével.
aug. 16
12:24
Orbán Viktor: munka van! (Infostart)
Megtartotta soron következő nyári kabinetvezetői értekezletét a kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a Karmelita kolostorban – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
aug. 16
12:36
Már keresik a társat a megözvegyült móri kengurunak (Infostart)
Napokon át több tucat önkéntes kereste Jacket, a kengurut, amelyik múlt szerdán szökött meg
aug. 16
12:36
Orbán Viktor kabinetvezetői értekezletet tartott (ATV)
Orbán Viktor megtartotta nyári kabinetvezetői értekezletét.
aug. 16
12:48
Már csak néhány napig látható az izgalmas égi látvány, ami átíveli a teljes égboltot (hirado.hu)
Holdsarlóval kezd és augusztus második teliholdjával zár az időszak, továbbra is láthatunk még meteorokat, és érdemes a nyári Tejút látványát is élvezni.
aug. 16
12:48
"Mészáros Lőrinc jobban szereti Monacót és az emeletes hajókat" – Hadházy szerint egész nyáron a kikötőben állnak az állami pénzből vásárolt folyami jachtok (SzMo)
Az ellenzéki képviselő bejegyzése alapján úgy tűnik, léket kapott a 4,6 milliárd forintos Nyaralóhajózási Program. Ezt sejteti az is, hogy a következő hetekre bármikor, bármelyik hajó bérelhető.
aug. 16
13:03
Lebuktatta a csaló balatoni vendéglátósokat a NAV (Menedzsment Fórum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot.
aug. 16
13:06
Felháborodtak a szakszervezetek, mert életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül a kormány (ATV)
Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF is felháborodásának adott hangot egy közösen szignózott nyilatkozatban, mert szerintük a kormány egy életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül – írja a liganet.hu.
aug. 16
13:24
Libabőr - Ha most a Balatonhoz indul, ezzel számoljon! (Infostart)
Ismét melegszik a Balaton. Már 23 fok felett van a tó hőmérséklete. Bár szerdán még nem lesz, a hét második felére kánikulát jósolnak a magyar tenger környékére.
aug. 16
13:24
Egészségügyi szakdolgozói bérkiegészítés: "még mindig a jogszabályokat keresik" (ATV)
Van, ahol akár műtétek is veszélybe kerülhetnek, ha nem rendeződik a szakdolgozók bérkiegészítésének ügye. A háziorvos szerint egységesen kellene emelni minden szegmensben a béreket, az egészségügyi szakértő pedig úgy látja: tisztességesebb lenne, ha áttekintenék az egész rendszert.
aug. 16
13:30
A magyar válogatott egykori ökölvívóedzőjét szúrták le a békéscsabai hotelben (ATV)
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, bicskával sebesítette meg egy hotel alkalmazottját egy vendég Békéscsabán. A sérült életét vesztette, a férfi elmenekült, de augusztus 16-án reggel feladta magát.
aug. 16
13:36
Összesen 51 millió forint jött össze a Lánchíd elárverezett kandelábereiből (Telex)
A főváros a befolyó pénzből finanszírozza a Beregszásznak szánt adományt is.
aug. 16
13:42
Húsz év alatt megduplázódott a bőrrákosok száma Magyarországon (Telex)
A későn felfedezett betegség évi 300-400 áldozatot követel itthon.
aug. 16
13:48
Rászoruló iskolásoknak gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet (Infostart)
Iskolakezdés együtt! címmel tizenkettedik alkalommal hirdetett országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására. Ebben az évben kétezer gyerek iskolatáskáját szeretné megtölteni a segélyszervezet.
aug. 16
13:48
Atlétikai világbajnokság: a közmédia minden kiemelkedő pillanatot élőben közvetít ingyenes csatornáin (hirado.hu)
Szombaton a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban kezdetét veszi az év legnagyobb hazai sporteseménye, az atlétikai világbajnokság.
aug. 16
13:54
Meglett a NAV-razzia eredménye a Balatonnál: a vállalkozók negyedének főhet a feje (Pénzcentrum)
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket. Eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot. A kiszabott mulasztási bírság összege mintegy 10 millió forint.
aug. 16
13:57
Kifogták a Körös matuzsálemi korú szörnyét – fotón a nyolcvankilós csoda (Blikk)
Több száz órányi éjszakázás hozta meg a gyümölcsét: Durucz Dávid horogra akasztotta a Félhalmi-holtág egyik matuzsálemi korú víziszörnyét.
aug. 16
14:00
Történelmi filmek az államalapítás ünnepén a közmédia csatornáin (hirado.hu)
Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án az államalapításhoz vezető útról, valamint Szent István királyról szóló filmek láthatók a közmédia csatornáin.
aug. 16
14:06
Felháborodtak a szakszervezetek: szerintük életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül a kormány (ATV)
Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF is felháborodásának adott hangot egy közösen szignózott nyilatkozatban, mert szerintük a kormány egy életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül – írja a liganet.hu.
aug. 16
14:08
Orosz versenyzők is indulnak a belgrádi evezős világbajnokságon (ATV)
Orosz evezősök is indulnak a szeptemberi, belgrádi evezős világbajnokságon – jelentette be az orosz sportági szövetség (FGSZR).
aug. 16
14:12
Protestáns sokadalom lesz a budai Várban (hirado.hu)
A zenei program a Központi Református Kórus protestáns egyházzenei koncertjével fejeződik be.
aug. 16
14:24
Pedofilbotrány: Kőszeg Ferenc lemondott a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöki címéről (Infostart)
Folytatódik a nyilatkozatháború a vitatott interjú után.
aug. 16
14:24
A kormány 14 célzott intézkedéssel segíti a gazdaság megerősödését (Demokrata)
A gazdaság alapjai erősek: újabb és újabb, jelentős mértékű beruházások érkeznek hazánkba.
aug. 16
14:36
Ismét drágul a benzin (ATV)
Pénteken ismét drágul a benzin – írja a holtankoljak.hu alapján a Telex.
aug. 16
14:39
Mentális problémákkal küzdő fiatal férfi tűnt el a Mecsekben: komoly vád érte a rendőrséget az ügy miatt, most reagáltak (Blikk)
Egy kővágószőlősi család kétségbeesetten kereste a gyermeküket, aki Pécsett, a Mecsekben tűnt el. A fiatalembert két nappal később találták meg, amiről a Pécsi Mentőkutyás Egyesület számolt be a Facebook-oldalán.
aug. 16
14:42
Összevonnák a praxisokat, ha nincs elég háziorvos – áll az új rendelettervezetben (Telex)
Hajdú-Biharban az átalakítás után 22-ből 10 esti ügyelet maradt.
aug. 16
14:44
Hadházy: Kiskörén rohadnak a közpénzből vett luxus folyami jachtok (Telex)
Egy három éjszakás hétvége 600 ezerből kijön a legkisebb hajón.
aug. 16
14:54
Megszólalt a debreceni önkormányzat: "határozottan cáfoljuk, hogy újabb akkumulátorgyár jönne a városba" (ATV)
A debreceni önkormányzat szerdán cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint újabb akkumulátorgyár épülne a városban.
aug. 16
15:06
Felpörögtek az események: Tóth Gabi megváltoztatta a nevét (ATV)
Napok óta Tóth Gabi és Krausz Gábor válása a téma az egész országban.
aug. 16
15:06
Csak kedvesen italozott és ismerkedett Kecskemét utcáin egy ukrán nő, aztán sorra kifosztotta új ivócimboráit (Telex)
Megvárta, amíg berúgtak és elaludtak, aztán elvette az értékeiket.
aug. 16
15:18
Kiderült mennyien buliztak az idei Sziget fesztiválon (hirado.hu)
2022-ben a COVID miatti kétéves kihagyás generált hatalmas igényt a fesztiválozásra – jelentette ki a Sziget főszervezője.
aug. 16
15:18
Semmit sem árulnak el Erdoğan budapesti látogatásáról (444.hu)
Ami nem sok jót jelent, tekintve, hogy 2019-ben a török elnök miatt órákra lebénult a belváros.
aug. 16
15:24
Itt a rendelettervezet, összevonnák a praxisokat, ha nincs elég háziorvos (ATV)
A háziorvosi rendszer átalakításának részeként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ „új körzeteket alakíthat ki, meglévő körzethatárokat módosíthat, körzeteket szüntethet meg.”
aug. 16
15:24
Csoma Botond parlamenti képviselő lett az Rmdsz szóvivője (Demokrata)
Csoma Botond hiteles, nagy munkabírású, tapasztalt politikus – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
aug. 16
15:30
"Növekedni fog a munkahelyi balesetek száma, ami amúgy is magas" – jósolja a munkavédelmi szakértő (SzMo)
A jövőben elég lenne írásban átadni az új dolgozónak a munkavédelmi előírásokat egy új tervezet szerint. A szakszervezetek szerint a salátatörvénybe rejtett javaslattal több probléma is van.
aug. 16
15:54
Karácsony Gergely fizetési felszólítást küldött Lázár Jánosnak (444.hu)
6 milliárd forintról van szó.
aug. 16
15:54
Borkai: Mitől nem ugyanolyan bűn a válás, mint a jachtos orgia? (Telex)
Egészen nyugodtan kiállna pedagógusnapon a diákok elé beszédet tartani, ha újraválasztanák polgármesternek.

Keresés