Sok magyar család időzíti a vakációt az államalapítás ünnepére. A közelgő hétvégére Siófokon, Hajdúszoboszlón és Budapesten foglaltak a legtöbben szállást. Ezeken a helyeken 12 700-14 800 forint közötti az egy főre jutó éjszakánkénti átlagos ár. Apartmanba és vendégházba többen foglaltak, mint tavaly ilyenkor. A hotelek összesített eredménye némi v
Négy negyedévnyi gazdasági visszaesés után megnéztük, a Pénzügyminisztérium hogyan reagált a Központi Statisztikai Hivatal egyes GDP-adatközléseire. Meglepő, sőt megmosolyogtató, amit találtunk.
3 nappal a megnyitó előtt csaknem teljes gőzre kapcsolt az atlétikai vb gépezete: a szervezők tájékoztatása szerint a világbajnokság helyszínei közül több már megnyitott és a hivatalos programok is elkezdődtek. A teljes mezőnyből 1500 versenyző, edző és csapattag már itt van és az edzőpályákon el is kezdték a felkészülést. Eddig jól vizsgázott a ha
Jövő ősztől ingyenes lehet a jogosítványszerzés a középiskolás korú gyerekek jelentős részének. A CKP szerint a tervezet több sebből, vérzik: nincs elég oktató, de az sem látszik, miből fogja mindezt fedezni a kormányzat.
Ha augusztus 20. és Keszthelyi-öböl, akkor István, a király Kupa! Az előzetes visszajelzések alapján minden eddiginél magasabb részvételre számítanak a Balaton nyugati medencéjének legjelentősebb vitorlás eseményén. Így a csaknem 40 éves múltra visszatekintő regattán több mint 100 hajó szállhat vízre és versenyezhet a Mészáros Pál Borászat Nagydíjá
A mentőknek kisebb sérülések, múló rosszullétek miatt kellett segítséget nyújtaniuk a Sziget fesztiválon, rendkívüli esemény nem történt – közölte az Országos Mentőszolgálat a szerdán véget ért rendezvény tapasztalatait összegezve az MTI-vel.
Kiemelt veszélynek lehetnek kitéve azok, akik az augusztusi albérlet dömpingben magánszemélytől vesznek ki ingatlant, figyelmeztet Gadanecz Zoltán, ingatlanszakértő. A szakember elmondta, a csalók szemrebbenés nélkül veszik át az első havi bérleti díjat és kéthavi kauciót az érdeklődőktől, többekkel megismétlik napokon belül, végül nyomtalanul eltű
Érdekes dologgal próbált viccelni a rendőrség a közösségi oldalán. A TikTok-oldalukra feltöltött videó láttán bizonyára sokaknak mosolyra áll a szájuk, a salgótarjániak azonban nem biztos, hogy értékelik az őket is érintő poént.
Megoszlik a vidéki önkormányzatok véleménye az augusztus 20-ai tűzijátékokról. Van, ahol azért rendezik meg, mert hagyomány, máshol viszont azért nem, mert az arra szánt pénzt felosztják a rászorulók között. A Balatonon a hajós társaságok külön túrákat szerveznek, hogy a tó közepéről nézhessék az utasok a látványosságot.
Miskolc – Kata több szempontból is hálás lehet Morisznak, a labradornak. A kutyája az, akinek a segítségével baj nélkül elboldogul a hétköznapokban, Kata ugyanis látássérült, vakvezető ebre van szüksége a közlekedéshez. Ráadásul az asszony szó szerint az életét köszönheti kutyájának, amely megmentette őt.
Az abortusz legális Magyarországon, de a megalázó bánásmód és a várólisták arra késztetik a nőket, hogy az országon kívül szakítsák meg a terhességüket. Az abortuszra készülő magyar nők fő úti célja ezért most Ausztria.
Az aktív Magyarországért felelős államtitkár szerint a nyaralóhajózás sikerre van ítélve Magyarországon, csak a beindulását előbb a Covid-járvány, majd a háború közelsége hátráltata.
A pedofilokról szóló nyilatkozata ellenére is kiállnak egykori párttársai Kőszeg Ferenc mellett, aki többek szerint nagyon fáradt volt, de állta a sarat. Az SZDSZ-alapító nem ítélte el a perverzeket, noha elmondása szerint kamaszkorában őt is molesztálta egy férfi.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Amennyiben a rendelet ebben a formában elfogadásra kerül, akkor a vidéki praxisok egy jelentős részét bezárhatják vagy összevonhatják, helyettük pedig jóval nagyobb körzetek jöhetnek létre.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot.
A Szabadság és Szolidaritás párt azt kérte a szlovák külügyminisztériumtól, hogy kéresse be a szlovákiai magyar nagykövetet, hogy magyarázatot adjon Menczer Tamás és Szijjártó Péter korábbi kijelentéseire.
Szombaton kezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság, az augusztus 20-i állami ünnep programjai és előkészületei, utómunkái szintén nehezítik a fővárosi közlekedést. Összesítettünk minden tudnivalót. A török elnök érkezése csak "hab lesz a tortán" a budapesti közlekedők számára.