Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadón elmondta, Miskolc történetének egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztése fejeződött be.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, május és július hónap végén is öngyilkosságot követett el valaki a Mammut bevásárlóközpontban. Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere lépéseket kezdeményezne az esetek megelőzésére – írja a 444.hu.
A győztes cukrászmestert, Lakatos Pált egy balatoni nyaraláson megkóstolt fügefagylalt ihlette meg, amihez úgy gondolta, jól passzol majd a karamell és a tokaji aszú.
Állatvédelmi ösztöndíjprogramra pályázhatnak diplomás jelentkezők, a képzések szeptemberben kezdődnek a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán – közölte az MTI-vel kedden a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.
Mészáros Lőrinc és Tiborcz István gazdagodását, valamint az oktatás és az egészségügy állapotát firtató kérdéseket is kapott Gulyás Gergely a reformátusok zánkai ifjúsági fesztiválján – írta meg a Telex.
Augusztustól duplájára emelkedik a Széchenyi Kártya Beruházási Hiteltípusainak maximális összege. A Program termékeinek 51 százaléka a legsérülékenyebb, mikro vállalkozásokhoz, 39 százaléka a kis-, és 10 százaléka a közepes méretű vállalkozásokhoz jutott el.
Egy friss statisztika szerint a magyarok közel 5 százalékának nincs pénze otthoni internetre. Ez az eredmény az Unión belül a harmadik legrosszabb, a helyzet pedig a szegénység által veszélyeztetettek körében még rosszabb. Az önmagában is ijesztő adatok pedig önmaguknál többet is elárulhatnak hazánk nehéz helyzetéről.
Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között államalapító Szent István király ünnepén, melynek előkészületei a menetrend szerint haladnak – mondta el az ünnepségsorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Korábban már kiderült, hogy a rend
Bezárták a Dombóvár–Komló-vasútvonalat is, ami Vitézy Dávid szerint nincs is a legkihasználatlanabbak között. A helyiek azt mondták a vonal retúr gyászmenetén, hogy már éppen kezdett újraéledni itt a vasút. Kipróbáltuk a modern vonatpótlóbuszt is: ez bemegy a falvakhoz, így a menetideje 25 perccel hosszabb, de helyette egy autót is elég lett volna
Nemrégiben az Építési és Közlekedési Minisztérium vetette fel a 2008-ban bevezetett zéró tolerancia szabályának eltörlését. Az utóbbi néhány évben leginkább a borászok hangoztatták, hogy itt lenne az ideje engedélyezni az autóvezetést kis mennyiségű alkohol elfogyasztása után. Zacher Gábor toxikológusnak azonban határozott véleménye van a kérdésről
A magyar útlevéllel rendelkező személyek az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren, vagyis az ESTA-n keresztül igényelhetnek utazási engedélyt, ennek érvényességi ideje csökken két évről egy évre az Egyesült Államok esetében – tájékoztatott az Amerikai Nagykövetség Facebook oldalán. Emellett pedig – mint azt hozzátették: a magyar útlev
Másfél hónappal a határidő előtt, már most pénteken átadják a Lánchidat a gyalogosoknak is. Ebből az alkalomból ünnepi programmal, többe között hídi piknikkel készül a BKK.
Az Eurostat friss jelentésében többek között beszámolt arról is, hogy a magyar fiatalok átlagosan hány évesen költöznek el végleg otthonról – írja a Hvg.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A város éves forgalmának 17 százalékát tették ki az oroszok 2019-ben, mára viszont szinte teljesen eltűntek. A cseh és szlovák turisták száma viszont megnőtt, sőt szakemberek szerint: a kínaiak is nagy számban érkeznek Hévízre.
Félholtre vert valaki egy buszsofőrt Pécsen, emiatt a a Volán a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet összefogását sürgeti, hogy a jövőben el lehessen kerülni a hasonló eseteket – írja az Index.
Egy friss MTA kutatás szerint a magyar fiatalok legalább egyharmada igen negatívan látja mind a jövőt általában, mind pedig a saját jövőjét – írta meg a Hvg.
Szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára és a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik - közölte a Szerencsejáték Zrt. kedden.
Keczéry Attila fővárosi háziorvos a saját fizetését csökkentette annak érdekében, hogy meg tudja emelni az asszisztensei bérét, mert rájuk nem vonatkozik a júliustól érvényes 18 százalékos béremelés – adta hírül az RTL.