Lázár János építés- és közlekedésügyi miniszter megerősítette, hogy Dézsi Csaba András lesz a Fidesz polgármesterjelöltje 2024-ben – írja az 24.hu az ugytudjuk.hu cikke alapján.
A 2024-es költségvetéshez benyújtott részletes indoklásban 186 esetben fordul elő a takarékossági intézkedés szófordulat. Mintegy 200 milliárd forintos csomagról van szó, ami gyakorlatilag a költségvetés minden fejezetét érinti a kultúrától az ügyészségig. Az Orbán-kormány számtalanszor közölte, hogy Magyarországon nincs és nem is lesz megszorítás,
Július 1-től itt az új adó a befektetésekre: úgy tűnik csak néhány bank és pár biztosító ment rá a végső akciókra. Mindenesetre aki szociális hozzájárulási adótól mentesen szeretne pénzt lekötni, siessen, mert lehet egy-két nap időigénye a bürokráciának.
Tokaj, Herend és Puskás kultuszát mindenképpen fejleszteni kell, ez az a három „alappont”, amelyről külföldön megismerik Magyarországot – jelentette ki a területfejlesztési miniszter szombaton Tokajban.
David Pressman hangsúlyozta, hogy a pride-hónap nem a Nyugat kulturális exportja; a magyarországi törvények miatt pedig vannak olyan emberek, akik úgy érzik, hogy a takargatni valójuk miatt nincs jövőjük ebben az országban.
Nagy mennyiségben kerültek elő második világháborús robbanóeszközök Balatonfőkajár külterületén a közelmúltban – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede szombaton a Facebook-oldalán.
Nagy mennyiségben kerültek elő második világháborús robbanóeszközök Balatonfőkajár külterületén a közelmúltban – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede szombaton a Facebook-oldalán.
A tiltakozó tanárok és diákok a normális életre vágyó, európai magyarok hiteles hangját tudták behozni a közéletbe. Orbán Viktornak a jelek szerint erre kevésbé van szüksége, mint magyar fiatalokra és magyar tanárokra. Ilyen volt a hangulat pénteken a Kossuth téren.
Egy 50 éves mohácsi férfi nem volt elégedett az őt érintő rendőrségi eljárások kimenetelével, ezért a közösségi médiában fenyegetőzött. Nem kellett volna: zaklatás miatt előállították a férfit, aki személyeskedő és fenyegető üzeneteket küldött egy rendőrnek - írja a Szeretlekmagyarorszag.hu.
Az amerikai nagykövet azt mondta, előre tudja, mik lesznek a szalagcímek, amiket Rogán Antal csapata diktál „a holnapi újságoknak”. Rogán Antalék kitalálták a méltó választ.
A volt fideszes országgyűlési képviselő szerint több százezer cigány van munka nélkül az országban, csak erről nem akarnak tudomást venni. A Lungo Drom elnöke az Országos Roma Önkormányzatot is védelmébe vette.
Ünnepélyes parkavatással, szórakoztató programokkal, futóversenyekkel és különböző sportaktivitásokkal hivatalosan is megnyitották Budapesten a Nemzeti Atlétikai Központ és Szabadidőparkot, amely augusztus 19. és 27. között a szabadtéri atlétikai világbajnokság helyszíne lesz.
A független országgyűlési képviselő néhány év elteltével ismét lefotózta a levegőből a Mészároshoz köthető egyik cég telkén álló gépeket, és a friss képek furcsaságokat mutatnak.
A területfejlesztési miniszter tarcalon, egy gazdasági tanácskozáson beszélt arról, hogy három év uniós támogatásának megfelelő pénzt vitt al az energia drágulása.
18 órán keresztül vitáztak a státusztörvényről a képviselők a parlamentben, mivel az ellenzék obstrukcióval is akadályozta a kormány munkáját. A parlamenti vita péntek délután kezdődött, és szombat délelőtt fél 10-kor ért véget. A Belügyminisztérium képviseletét reggelre az egészségügyi államtitkár vette át, aki később azt mondta, hogy új és komoly
Háborúpárti az ellenzék – ezzel a felütéssel indított új, országos plakátkampányt a kormányközeli Civil Összefogás Fórum. A plakátokon vezető ellenzéki politikusok szerepelnek. Az érintett pártok képviselői híradónknak azt mondták, egyértelmű hazugságra épül a kampány, hiszen valójában a Fidesz háborúpárti, anyagilag is támogatják az oroszokat a fö
Orbán Viktor is Montenegróban szurkol ma este a magyar válogatottnak. A magyar miniszterelnök a montenegrói elnök, Jakov Milatovic társaságában tűnt fel a mérkőzés előtt.
Szombaton megnyitották a pesti alsó rakpartot, amelyet a városlakók ismét korzóként, köztérként használhatnak hétvégenként. A nyitóhétvégén többek között kiállítással, zenével és gyerekprogrammal várták az érdeklődőket.
A déli részen elkészül a strand, az ökopark és a kikötő is. A miniszter szerint a négycsillagos luxusszállodáról és sportkomplexumról szóló eredeti terveket is meg fogják majd valamikor valósítani.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Karácsony Gergely azt mondta: tervezik, hogy a nyáron nemcsak hétvégékre, hanem hosszabb időre is birtokba vehetik majd a gyalogosok és a kerékpárosok a rakpartot, de erről még zajlanak az egyeztetések.
A Mi Hazánk Mozgalom felszólítja a Belügyminisztériumot, hogy tegyen eleget törvényi kötelezettségének és kössön biztosítást a rendvédelmi dolgozókra - mondta a párt munkaügyi kabinetjének vezetője szombati online sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt bő egy évtized pozitívuma, hogy ma már senki nem vitatja annak helyességét, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodunk - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Budapesten.