A beruházás során nemcsak a meglévő nagy határállomásokat építik újjá, de többfelé osztják a teherforgalmat és a buszok is gyorsabban közlekedhetnek Magyarország és Szerbia közt.
Kora délutánonként már a kifutóra is kiengedik, s olyankor a közönség is láthatja a Budapesti Állatkert legifjabb, május 3-án született zebráját. A kancának várhatóan a közönség bevonásával keresnek nevet.
A szakszervezet közleménye szerint a döntés oka, hogy a kormány fél a valódi nemzeti konzultációtól, mert azon érdemi kérdésekre érdemi válaszok születnének.
A hivatal megengedhetetlennek nevezte a „felelőtlen, a vizsgázók nyugodt felkészülését és a vizsgák biztonságos lebonyolítását veszélyeztető valótlan hírek, találgatások, feltételezések” terjesztését.
A Telexen Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára ismerteti pár perces videókban a megoldásokat. A tanárnő szerint bár a rendszerváltásról szóló feladat nem volt nehéz, de kérdés, hogy minden iskolában eljutottak-e a diákok eddig a tananyagban.
„Annyiban tévedtünk keddi írásunkban, hogy nem csak a jövőben gurulhatnak dollárok a szerkesztőséghez: ez már a múltban is megtörtént” – írja a Magyar Nemzet.
Zebracsikó született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az állatot délutánonként már a kifutóra is kiengedik, és olyankor a közönség is láthatja Romy, az anyaállat társaságában.
Az Európai Unió tagállamai Legfelsőbb Bíróságai mellett működő ügyészségek vagy azonos jogállású intézmények Hálózata (Nadal Network) tizennegyedik, idén Máltán tartott ülésén alelnökké választotta a magyar legfőbb ügyészt.
A sportvilágban már régóta köztudott volt, hogy a magyar kormány nem biztosít milliárdos forrást a hazai szövetség számára a jövő januári műkorcsolya Európa-bajnokság megrendezésére. A híreszteléseket szerdán aztán hivatalosan is megerősítették – írja a Telex.
Az InfoRádiónak a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke elmondta, az esszétémák között Julius Caesar, Széchenyi István, valamint az auschwitzi tábor és a rendszerváltás között lehetett választani.
Csoda, hogy még nem véreztünk el. A külügyminiszter arról beszélt Belgrádban, hogy az EU-nak nagyobb szüksége lenne Szerbiára, mint Szerbiának az EU-ra. Szerinte ma nagyon nehéz észszerű politikával, észszerű megközelítéssel érvényesülni.
Mostanában különös kapcsolat van rendőr és iskolás között, lásd a karmelitánál történteket, ahol a rendőrség szerint a tüntető fiatalok, a tiltakozók szerint meg a rendőrök léptek túl egy határt. Szombathelyen viszont valami egész más történt.
Az LMP társelnöke a Facebookon reagált a Momentum elnökének kérdéseire. Mint írja, a tanárok nagy részét a fizetése rendkívüli módon zavarja, a jogállam helyzete és a köztévé műsorrendje kevésbé.
Több év szünet után ismét megtartották Szombathelyen a rendőr- és tűzoltónapot. Az egyenruhások rengeteg programmal várták az érdeklődőket, ám a rendezvénynek egy egészen furcsa programeleme is volt. Egy alkalommal ugyanis arra kérték az összegyűlt gyerekeket, hogy dobálják meg az összegyűlt rohamrendőröket – írja az Index.
A fővárosnak az elmúlt három évben 1,8 milliárd forint bevétele volt a BKV felületein elhelyezett reklámokból, de nem akarnak zsibvásárt csinálni Budapestből. Így reagált Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes arra a sajtóhírre, hogy akár 6-7 milliárd forintot is veszíthet a főváros a reklámtender kiírásának elhúzódása miatt.
Születése óta küzd szörnyű betegségével a most 10 éves Zalán. A kisfiúnál három hónapos korában diagnosztizáltak retinoblastomát, azaz szemdaganatot, amivel azóta is szüntelenül harcol. Édesanyja, Enikő elmondása szerint azonban a rák elleni küzdelem mellett sajnos más külső tényezők is megnehezítik az életüket.
A program kerete négymilliárd forint, az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás ötszázezer forinttól ötmillió forintig terjed – jelentette be Potápi Árpád János.
Kormányinfót tart holnap délelőtt 11 órakor Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő - akár a ‘24-es büdzsével, a kamatstop meghosszabbításával vagy az infláció megfékezésével összefüggő döntéseket is bejelenthetnek.
Fenntartható repülőgép-üzemanyagot (Sustainable Aviation Fuel - SAF) tartalmazó keveréket tesztel a Mol, a Wizz Air és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Az üzemanyagot a Mol a finn Neste cégtől szerezte be. A teszt keretében ezzel az üzemanyaggal feltöltve szállt fel a Wizz Air párizsi járata szerdán.
A koronavírus-járvány egyik konteós alakjaként ismertséget szerző Tamasi József a Goodwill Pharma gyógyszeripari vállalat közönségszavazásán kapta meg a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.
Azt kell tudomásul vennie mindenkinek, hogy akkumulátor nélkül az elektromos autógyártás elképzelhetetlen. Így, ha az üzem megfelel minden környezetvédelmi előírásnak, akkor biztosan megépül. Ezt mondta Híradónknak Debrecen polgármestere a városban épülő újabb akkumulátor-gyárral kapcsolatban. Az ellenzéki pártok és a civil szervezetek tiltakoznak
A jövő évi költségvetésen dolgoztak a kormánypártok politikusai a mai kormányülésen. A miniszterelnök feltűrt ingujjal küzdött meg a nehéz kérdésekkel.
A szlovák átlagkeresetből is 7 hónappal hamarabb lehet félretenni annyit ami egy autó megvásárlásához kell, mint a magyar átlagbérből. Ha a német vagy az osztrák fizetés reálértékét nézzük, még nagyobb a különbség: ott átlagosan harmadannyi idő alatt összejön az autóvásárlás egy átlagkereső számára. Az általunk készített felmérés természetesen nem
„Minden magyar köztársasági elnökeként dolgozom, erről fog szólni a következő négy évem is.” Az államfő hivatalba lépése első évfordulója alkalmából mondott beszédet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Goodwill Pharma által létrehozott Egészségért Közhasznú Alapítvány Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjának egyik közönségdíjasa az oltásellenes, vírustagadó dr. Tamasi József lett, ám most a szervezet kiadott egy közleményt, amelyben leszögezik: elhatárolódnak Tamasi doktor múltbéli kijelentéseitől, sőt, átdolgozzák a díj odaítélésének feltételeit.