A rekordmagas infláció miatt több élelmiszer ára, például a tejtermékeké is az egekbe emelkedett, ráadásul most egy újabb rossz hír érkezett sokak kedvenc édességéről.
Ezúttal a budapesti Veres Pálné Gimnázium 28 tanára határozta el magát amellett, hogy nem vállal önkéntes feladatot az érettségi vizsgák lebonyolítása során, amíg a kormány nem foglalkozik a 9 pontba szedett követeléseikkel.
Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei február 23-án és március 2-án - közölte a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár.
“A háborúról beszéltem az amerikai elnökkel, akinek hangsúlyoztam, mielőbbi békekötésre van szükség, a magyarok mielőbb békét szeretnének” - írta ki Novák Katalin a Facebook oldalára a Varsói B9 csúcsról.
A rendőrség négy új sebességmérőt helyez ki Budapesten - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapesti Rendőr-főkapitányság bejelentésére hivatkozva.
A rendőrség négy új sebességmérőt helyez ki Budapesten – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapesti Rendőr-főkapitányság bejelentésére hivatkozva.
Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei február 23-án és március 2-án - közölte a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár közösségi oldalán csütörtökön.
A Magyar Kórházszövetség konferenciáján a teljesítményalapú finanszírozásról és a várólisták csökkentésének programjáról beszéltek. A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint jó az együttműködés az egészségügyi államtitkársággal, ám elkésettnek érzi a szakdolgozói béremelést.
Egy 20 éves férfi megismerkedett és találkozót beszélt meg egy nővel, de a randevún egy férfival találta magát szemben. Ha már így esett, beült mellé a kocsiba, elgurultak a lakására, majd jelentősebb italozás után kiugrott az ablakon, elkötötte a sértett autóját és elhajtott - állítása szerint. Az eredmény: három eljárás két vármegyében.
A magyar szupermodell már 13 éves kora óta dolgozik a szakmában, most pedig az is kiderült, hogy mekkora vagyonra tett szert és mennyi pénzt keres havonta.
Az előzetes adatok szerint 2023 januárjában 7398 gyermek született, és 11 342-en haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2022. február és 2023. január között a születések száma 3,4, a halálozásoké 14, a házasságkötéseké pedig 12 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a
A korrupciós ügy előkészítő ülése február 17-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, ma pedig Schadl Györgynek és Völner Pálnak kellett nyilatkozniuk arról, hogy bűnösnek vallják-e magukat. Völner Pár ártatlannak vallotta magát, ami azt jelenti, hogy nem fogadta el az ügyészség indítányát arra, hogy a bűncselekmény beismerése esetén 8 év börtönbünte
Az Ukrajnában élő magyar kisebbségek jogainak visszaállításáért közösen tesz lépéseket a román és a külügyminisztérium, ahol most azon is dolgoznak, hogy Orbán Viktor kormányfő - amikor időszerű - eleget tehessen Zelenszkij elnök Kijevbe szóló meghívásának - erről és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól is beszélt Szijjártó Péter külügyi és külgaz
Újra csökkent, a lélektani határ alá süllyedt a Fidesz támogatottsága - derül ki az IDEA intézet 2023. január 30. és február 15. között készített reprezentatív közvéleménykutatásának eredményéből. Ugyanakkor megjegyezték azt is, hogy ez kevés politikai kockázatot hordoz a párt számára.
Potom összegért a MOL kapta a teljes hulladékgazdálkodást – szerződésbe foglalták, hogy nem járhatnak rosszul vele, a képviselő belenézhetett végre az iratokba.
A miniszterelnök hétvégi évértékelőjén nagyon sok problémáról feledkezett meg, amelyekről pedig beszélt, azokra nem igazán adott konkrét megoldási javaslatot. Az elhangzottak inkább tűntek a közönségnek szóló szép víziónak, ilyen volt a kormány nagyszabású vidékfejlesztési terve is. Sajnos, ami ennek kapcsán elhangzott, az sokkal inkább konzerválja
Sokkal intenzívebb az idei influenzajárvány, mint a korábbiak. A tridémia bár jelen van Magyarországon, azt a szakértő nem tartja akkora jelentőségűnek, mert kevés embert érint.
Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei február 23-án és március 2-án - közölte a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár közösségi oldalán csütörtökön.
Az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) immár havonta frissíti az utóneveket tartalmazó, szabadon hozzáférhető Utónévkereső online szolgáltatását, mely az anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített valamennyi utónév mellett további információkat, érdekességeket és statisztikákat is tartalmaz - tájékoztatta Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELK
Ma megtudták vezetői politikusaink, hogy mennyi az annyi: a Központi Statisztikai Hivatal hivatalosan közölte velük, mennyi lesz márciustól a fizetésük. Merthogy annak az alapja a tavalyi bruttó átlagkereset. Pontosabban esetükben annak a többszöröse.
Mint azt az atv.hu is megírta, a mai ülésen Völner Pál ártatlannak vallotta magát. A Fővárosi Törvényszék folyosóján azonban mégis bilinccsel várták, méghozzá Jakab Péter. A politikus a volt igazságügyi miniszterhelyettesnek a nyakába akasztotta a bilincset.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Völner Pál ártatlannak vallotta magát az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében. Schadl Györgyöt bilincsben, vezetőszáron hozták be a terembe csütörtök délelőtt. A végrehajtói kar elnöke is ártatlannak vallotta magát.
Március 16-ától ismét sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a közoktatásban és a szakképzésben is - közölte a PDSZ Országos Választmánya csütörtökön.
Március 16-ára és 17-ére ismét országos pedagógussztrájkot szervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), abból az apropóból, hogy akkor lesz az egyéves évfordulója a határozatlan idejű sztrájk kezdetének.
Völner Pál ügyvédje szerint a védekezést korlátozta az ügyészség, nem kaptak meg például időben iratokat, illetve a lehallgatások egy részét is törvénytelennek tartja. Varga Judit igazságügyi minisztert is meghallgatná tanúként az ügyben.