Gyengült a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,1 százalékkal az euró és 0,5 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.
Szombaton a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése azt kezdeményezte, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe. Erre reagált a belügyminisztérium államtitkára vasárnapi sajt
A legszegényebb időseknek minden hónapban választaniuk kell, hogy a gyógyszereiket vegyék meg, a rezsijüket fizessék ki, vagy élelmiszert vásároljanak. A szakértő szerint a 13. havi nyugdíj csak átmenetileg jelent segítséget.
Az idei felvételin már nem központi előírás az emelt szintű érettségi, ennek megköveteléséről az egyetemek, főiskolák saját hatáskörben döntenek. Nem lesznek központilag meghatározott minimumpontszámok sem.
A Dzsiddából Budapestre tartó járatának egyik magyar állampolgárságú utasa Kairói felett bántalmazni kezdte utastársát, majd a személyzet egyik tagját is megütötte.
Az elkövetkező napokban durva fagyok jönnek. Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfő reggel megkezdődött a háromnapos stratégiai kormányülés a sopronbánfalvi kolostorban, az első téma a hajnali törökországi földrengés volt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Sokkoló, de sokak számára tanulságként szolgálhat a fiatal túrázók története, akik vasárnap vágtak neki a Börzsöny egyik útvonalának. A páros egyik tagját, egy 23 éves fiatal lányt, nem megfelelő öltözéke miatt – városi sportcipő és vékony szövetnadrág – hordággyal kellett lehoznia a hegyimentőknek, mert a pokoli hideg miatt úgy átfagyott, hogy moz
Száznál is több helyre várják még mindig a tűzoltókat, hogy elvégezzék a szombati szélvihar utáni beavatkozásokat. Egész hétvégén megállás nélkül érkeztek a riasztások, vasárnap is nagyon sok bejelentést kapott a katasztrófavédelem. Van, ahol még mindig nincs áram.
Jelentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumban hétfőn.
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor. A magyar sztárpárról már egy ideje sejteni lehetett, hogy nincs minden rendben közöttük. Egy közeli ismerős azonban most kitálalt a legundorítóbb részletekről is: az informátor azt állítja, Kucsera sosem volt a hűség mintaképe, már az esküvőjük előtt is megcsalhatta
Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen; a gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót - közölte a hatóság