2023. február 18. szombat

febr. 18
18:15
Sajátos hétértékelőt tartott a Fradi-tábor (444.hu)
A Kecskeméttel játszott az FTC, de nem nekik üzentek.
febr. 18
18:27
Kiemelték az újpesti átmeneti gyermekotthonból a kislányt, akit rendszeresen molesztáltak a társai (ATV)
El kellett költöznie az újpesti átmeneti gyerekotthonból annak a kislánynak, akivel kapcsolatban tavaly decemberben gyermekbántalmazás gyanúja merült fel – tudta meg a Népszava. A lap arról is ír, hogy a lány és a testvérei más intézménybe költöznek. Híradónkhoz viszont olyan információ jutott el, hogy a kislány nevelőszülőhöz kerülhet.
febr. 18
18:39
Közel fél milliárd forint értékben mosott pénzt egy hazai bűnszervezet (ATV)
Az Europol közreműködésével fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
febr. 18
18:39
"Életeket csak tűzszünettel lehet megmenteni" - Orbán Viktor (Ripost)
Az emberveszteség mértéke már többszázezres nagyságrendű az orosz-ukrán háborúban.
febr. 18
18:45
Ismét emelt a diákok étkeztetésén a nyíregyházi önkormányzat (ATV)
Fél éven belül másodszor emeli a diákok étkezési díját a nyíregyházi önkormányzat. A szerdai közgyűlésen 18 százalékos emelést szavaztak meg a fideszes képviselők. Bár az ellenzék tartózkodott, a jövő héttől biztosan többe kerül a szülőknek a közétkeztetés.
febr. 18
18:45
Az orosz zsoldosvezér egy Ikarusszal a háttérben osztotta ki a védelmi minisztériumot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 18
18:51
“Gyalázatos” – Orbán Viktor a Krúdyból kirúgott asszisztens dolgáról (ATV)
Orbán Viktor szűnni nem akaró tapsot kapott a Várkert Bazárban, amikor a Krúdyból kirúgott asszisztens dolgát gyalázatosnak nevezte és ennek kapcsán kijelentette: “a pedofíliára nincs bocsánat. A gyerek szent és sérthetetlen. A felnőtteknek pedig a gyerekeket bármi áron meg kell védeni”.
febr. 18
18:57
Orbán Viktor lesújtó hírt kapott Brüsszelből (SzMo)
Kevés az esély arra, hogy az év második feléig nagy pénzeket szabadítson fel az Európai Bizottság a magyar költségvetés számára.
febr. 18
19:03
Orbán nagyon látványosan visszavett a szomszédaira támadó oroszok bírálatából (444.hu)
Most már simán háborúpártinak minősítené 2008-as saját magát.
febr. 18
19:09
"Senkinek sem kívánom, amin átmentünk" - perceken múlt olvasónk kutyájának élete (Ripost)
Alig egy napja figyelmeztettünk a diómérgezés veszélyére.
febr. 18
19:21
Reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor évértékelőjére (hirado.hu)
Reagáltak a parlamenti pártok a miniszterelnöki évértékelőre.
febr. 18
19:21
„Kérem, segítsenek rajtuk” – megmozdultak Terikéért, akinek porrá égett az otthona (Ripost)
Emberek százai mozdultak meg Terikéért és családjáért.
febr. 18
19:33
Nem minden "zöld", ami annak látszik (Infostart)
A reklámokban is divat lett a környezettudatosság vagy a környezetvédelem kiemelése.
febr. 18
19:33
Az ellenzéki pártokat is megihlette Orbán Viktor évértékelője (Demokrata)
Az LMP örömmel veszi az egyik intézkedést, mégis bocsánatkérést vár.
febr. 18
19:57
Korszakalkotó a vármegye- és országbérlet bevezetése (Demokrata)
A kedvezményes árú bérletek okozta bevételkiesést a kormányzat megtéríti a közlekedési társaságoknak.
febr. 18
20:03
A MÁV is reagált a vármegyebérlet bejelentésére, újabb részletek derültek ki (ATV)
Május elsejétől buszra és vonatra egyaránt érvényes vármegye és országos bérletet ajánlanak: 9450 forintba kerül majd a vármegye bérlet, az országbérlet pedig 18 900 forintba fog kerülni – jelentette be Orbán Viktor az évértékelőjén.
febr. 18
20:09
Orbán Viktor: Marad a családpolitika, marad a munkaalapú gazdaság, marad a 13. havi nyugdíj, és marad a rezsivédelem (hirado.hu)
Orbán Viktor úgy fogalmazott: meg kell védeni a nemzetegyesítési és a családpolitikai eredményeket is.
febr. 18
20:11
Sírokat rongált és egy villanyoszlopot is kidöntött a Cegléden száguldozó autós (hirado.hu)
A temetőbe becsapódó Volkswagen egy sírt is odébb tolt.
febr. 18
20:21
"Orbán hazudik", "csődbeszéd", "Orbán a veszély" - így reagált az ellenzék az évértékelőre (Infostart)
Valamennyi parlamenti ellenzéki párt meghallgatta a miniszterelnök szombat délutáni szónoklatát, és reagált is rá.
febr. 18
20:27
Szánthó Miklós: A miniszterelnöki évértékelő a magyar érdekek melletti határozott kiállás volt (hirado.hu)
Szánthó Miklós azt közölte, a beszéd alapján a magyar stratégiai célok – a családpolitika, a munkaalapú társadalom, a nyugdíj- és rezsivédelem, a kiemelt piaci szektorok nemzeti kézben tartása – elsődlegessége nem változik.
febr. 18
21:15
„Orbán egy gonosz ember, és arra biztatja a magyarokat is, hogy legyenek önzőek” – itt vannak az ellenzéki reakciók Orbán beszédére (SzMo)
Szombaton mondott beszédet a miniszterelnök az ellenzék hevesen reagált ismét.
febr. 18
21:33
Az évértékelő a magyar érdekek melletti határozott kiállás volt (Demokrata)
A magyar érdek, a magyar gazdaság és a gyermekek védelme melletti határozott kiállásnak nevezte Orbán Viktor évértékelőjét az Alapjogokért Központ főigazgatója.

Keresés