A közösségi közlekedés után a főváros második legtöbb pénzt felemésztő kötelező feladatává lépett elő a kabinet finanszírozása, ami 2024-ben már 38 milliárd forintba fog kerülni – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy lapinterjúban.
Dallal fogadták a Mikulást a szerda délutáni edzésen a Gyulai Várfürdő úszó tanulói, akik ezúttal egy feltétellel kaphatták meg az édességet a nagyszakállútól. Valamennyi gyermeknek át kellet úsznia a 25 méteres medencét. A feladat persze senkinek sem okozott gondot, és a kellemes klímában talán az eseményre illően beöltözött Mikulás sem bánta, h
Élni fogok a vétójogommal, ha azt látom, az államadósság vagy a költségvetési hiány veszélyben van - jelentette ki Varga Mihály az atv.hu kérdésére, hogy presztizsveszteség-e a számára, hogy már nem ő lesz a Gazdasági Kabinet élén, hanem Nagy Márton. “A játékosokat nem szokták megkérdezni", de ő végzi a munkáját, amíg a miniszterelnök igényt tart r
Piliscsaba polgármestere a Facebookon kéri a település lakosságát, hogy facebookozás helyett csütörtökön gyönyörködjék a természet szépségében. Aki iskolába indult, már fordulhatott is vissza.
A működő egészségügyi ellátáshoz szükség van a vérkészletek folyamatos feltöltésére is, amelyhez 2023. december 8-án (pénteken) országosan 14 helyszínen járulhatnak hozzá az önkéntesek.
A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete 2023. december 5-én immár hetedik alkalommal rendezte meg a középiskolások számára a Mizser Lajos helyesírási versenyt. A rendezvényen tizenegy középiskola 29 diákja mérte össze a tudását.
A Váci Mihály Kulturális Központ és a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület tisztelettel meghívja az érdeklődőket Váci Mihály író-költő születésnek 99. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésre.
Több, mint 24 órája folyamatosan, jelenleg is 66 db szóró és hókotró célgéppel, váltott műszakban takarítják Budapest közúthálózatát az FKF munkatársai közölte az FKF Köztisztasági Divíziója.
Vagyis megszűnik az a gyakorlat, hogy elég lefényképezni és beküldeni a mérőállást, netán egy cetlire felírni a leolvasott értéket, és hátrahagyni a szolgáltató munkatársának.
Szerda este érkeztek meg azok a műtárgyak a gyulai Almásy-kastélyhoz, melyek az összesen másfélmilliárd forint biztosítási értékű kiállítás legfontosabb elemeinek számítanak. Az első dobozban az Ecce homo színvázlata rejtőzött. A nagyméretű alkotást a kápolnában rakták le, utána vitték fel az ideiglenes kiállítótérbe. A Munkácsy: a sikersztori cí
A magyar női kézilabda-válogatott Szenegál ellen kezdi el a középdöntőt a világbajnokságon. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy az afrikai csapat lehet a legkönnyebb ellenfél, azonban a magyaroknak nem szabad lebecsülniük őket, ugyanis több veszélyes játékossal is rendelkeznek. Köztük van például Doungou Camara, akit a svéd válogatott szövetségi kapitánya
Az elmúlt héten 28 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű és 249 700 fő akut légúti fertőzés tüneteivel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Vannak köztük covidosok is.
Több mint 24 órája folyamatosan, váltott műszakban takarítják Budapest közúthálózatát az FKF munkagépei – tájékoztatott csütörtökön a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Az FKF három tucat szóró és hókotrója takarítja a fővárost
Többször utaztunk és sokkal több napot töltöttünk július-szeptemberben külföldi utazásokon, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbinál folyó áron 50 százalékkal többet, 610 milliárd forintot költöttünk külföldön szállásra, szolgáltatásokra, üzemanyagra és étkezésre. A Bank360 elemzése.
A magyar női kézilabda-válogatott Szenegál ellen kezdi el a középdöntőt a világbajnokságon. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy az afrikai csapat lehet a legkönnyebb ellenfél, azonban a magyaroknak nem szabad lebecsülniük őket, ugyanis több veszélyes játékossal is rendelkeznek. Köztük van például Doungou Camara, akit a svéd válogatott szövetségi kapitánya
December 4-én, hétfőn rendezték meg a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban a hagyományos városi angol prezentációs versenyt. Ebben a tanévben " Canadian Diversity" /A kanadai sokszínűség/ címmel kellett 3 perces PowerPointtal támogatott előadást tartaniuk a versenyzőknek, melyet szakmai szempontok alapján pontozott és értékelt a független zsűri.
Országszerte segítenek a fogvatartottak a havas utcák megtisztításában – közölte Makula György ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kommunikációs vezetője csütörtökön.
Robotika verseny: 20 csapat mérkőzött a Digitális Tudásközpontban. Második alkalommal rendezett robotika versenyt a nyíregyházi Digitális Tudásközpont. A versenyre iskolatípustól függetlenül, felső tagozatosok nevezhettek 2-3 fős csapattal. Bármilyen vezérlővel felszerelt robottal lehetett indulni, ami teljesíteni tudja a kijelölt feladatokat. Csüt