Több fővárosi kerületben, Újbudán, a Hegyvidéken, Zuglóban és Ferencvárosban is létrejöhetnek fizetős parkolási övezetek. A főpolgármester kabinetfőnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy az önkormányzatok kezdeményezték a módosításokat.
Már idén áprilisban megkezdte a MOHU MOL azoknak az automatáknak a kitelepítését, amelyek segítségével a lakosság visszaválthatja 2024 január elsejétől az üveg és a műanyag palackokat - mondta az InfoRádiónak a MOHU Gyártói Felelősségi Rendszerek vezetője, Szabó Szilvia.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint amíg a kormány nem tudja rendezni az Európai Bizottsággal a jogállamisági kérdést, addig nem teszi bele a több mint 80 százalékos önrészt sem az oktatási bérrendezésbe. Totyik Tamás azt mondta az InfoRádiónak, hogy januárban 10 százalékos béremelés várható.
A Keleti-főcsatornán és mintegy 15 kilométer csővezetéken, valamint a Tócó-patakon keresztül megérkezett a Tisza vize Debrecenbe: kedden a Vezér utcai víztározóból néhány üvegpalackot már Tisza-vízzel töltöttek meg a vízügyi szakemberek – jelentették be a projektzáró rendezvényen.
Otthonról történő munkavégzést a munkaadók 17 százaléka, kötetlen munkaidőt pedig 16 százaléka tesz lehetővé – derül ki a Családbarát Magyarország Központ kutatásából. A cél a munka és a magánélet minél jobb összehangolása – mondta el a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára.
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés lesz az egészségügyben, márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.
Külföldről is érdeklődnek a magyar lepények iránt. Az elmúlt időszakban számos hír szólt arról, hogy a karácsonyi vásárok ételeinek ára csillagászati magaslatokba szökött. A vendéglátósok egyre nehezebb helyzetének megmentője azonban a lepény lehet, ami nem csak a vásárokon, de a mindennapokban is hihetetlenül keresett. A téli vásárokon is nagyon n
December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, aminek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
Közel 100 település adatai válnak elérhetővé az ingyenesen használható Napenergia Térképen. November 28-án közel 100 település került fel az ingyenesen használható Napenergia Térképre, mely alapvető információkkal látja el a napelemes rendszer telepítése iránt érdeklődőket. A Solar ViewPoint Kft. és az Envirosense Hungary Kft. magánkezdeményezében
Feltéve, ha a Fidesz megszavazza a Mi Hazánk törvényjavaslatát, és visszaállítják a listás választási rendszert a fővárosban. Karácsony szerint valójában a Fidesz írta a törvénymódosítót, amit csütörtökön rendkívüli ülésen tárgyal az Országgyűlés.
Gyorsítanák a táppénzes ügyintézést többek között azzal, hogy az illetékes kifizetőhelynek a tényállás tisztázása érdekében megkereséssel kell élnie a kormányhivatal felé. Emellett az utazási költségtérítés esetén bizonyos körben megszűnne az adatrögzítési kötelezettség.
Több mint ezren jutottak álláshoz a Csongrád-Csanád vármegyében 2,087 milliárd forintos európai uniós és hazai támogatás segítségével megvalósított hétéves foglalkoztatási program keretében.
Megkezdődött a Kacsa úti Óvoda korszerűsítése Szolnokon, a megyei jogú város önkormányzata csaknem 363 millió forint európai uniós támogatásból fejleszti az intézményt.
Az elkövetkező napokban durva fagyok jönnek. Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása.
Nem mondott időpontot Brüsszelben Szijjártó Péter a svédek NATO-csatlakozásának a ratifikálására, bár számon kérték kollégái a keddi NATO-tanácskozáson. “Néhány ország méltatlankodott, de ez a maximum, amit tehetnek" - számolt be a miniszter.
A kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterképzés 2017 szeptemberben indult el, az első hallgatók 2019 januárjában végeztek. A képzés indulásakor heves viták alakultak ki amiatt, hogy annak elvégzése pontosan milyen feladatokra jogosítsa fel a kiterjesztett hatáskörű ápolókat. Ezt elvileg a képzés kimeneti követelményeiben kellett volna rögzíteni, ez vi
Meglepő helyről, a német alkotmánybíróság irányából fúródott egy jókora szög a berlini kormánykoalíció koporsójába az elmúlt hetekben. A szociáldemokrata-zöld-liberális kabinet
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az orvos lelkiismereti okból megtagadhat bármilyen beavatkozásban való részvételt. Erre Magyarországon az egészségügyi törvény ad lehetőséget – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának újonnan megválasztott elnöke. Kereszty Éva hozzátette: a MOK-nak nincs egységes állásfoglalása az eutanáziáról, ugyanakkor aktívan részt ve
2024. február 1-jétől a diákbérleteket egy vonaljegy áráért, azaz 350 forintért tudják majd megvásárolni a veszprémi, illetve a Veszprémben tanuló diákok.
A balatonvilágosi polgármester és a vele szavazó három képviselő nem járult hozzá ahhoz, hogy megkérdezzék a helyiek és a nyaralótulajdonosok véleményét. A kormány szeptemberben módosította a kiemelt kormányrendeletet, amely közcélú szállodaépítés helyett már komplex ingatlanfejlesztésre vonatkozik.
December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A portál információi szerint Jákó János személyében új főkonzuljelöltet választott a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Bencsik kinevezése ellen kanadai magyar szervezetek, alapítványok és magánszemélyek is tiltakoztak korábbi szélsőséges megnyilvánulásai miatt.
A hamisított termékek zöme továbbra is Kínából érkezik, Törökországból pedig főleg hamis ruházati cikkek jönnek, és Hong Kongból érkező főleg hamis mobil alkatrészek is gyakoriak a lefoglalt termékek között.
Ahol a Duna véget ér: ezt a címet kapta a Majorfilm Dunáról szóló sorozatának harmadik, befejező része, melyet a Békés vármegyei csapat a folyó torkolatánál forgatott. Ez az út sem nélkülözte a kalandokat, a csapatnak volt olyan tagja, akinek a hajója már a Körösökön műszaki hibával küzdött, és valamilyen probléma szinte az egész úton …
Egy hosszú, bizonytalan időszak végére került pont azzal, hogy az Európai Bizottság elfogadta a magyar helyreállítási tervet. Eszerint a szentendrei, a ráckevei és a csepeli HÉV-vonalak korszerűsítése meg kell, hogy történjen 2,5 év alatt, másrészt a budapesti közösségi közlekedésben is komoly fejlesztésekre van meg a fedezet. Csak épp kevesebb, mi
"A kijevi kormány nagyon igyekszik, hogy akár már néhány héten belül teljesítse az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdésének feltételéül szabott elvárásokat" - közölte Věra Jourová, aki Ukrajnában járt, de nem tudja megjósolni, Orbán Viktor elégedett lesz-e.
Az ellenőrzés során többek között mintegy egy tonna nem nyomonkövethető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert vontak ki a forgalomból, találtak több éve lejárt terméket is.