A magyarok nagy többsége egyetért a nemzeti konzultációban megfogalmazott állásponttal: kétharmaduk ellenzi Ukrajna anyagi támogatását, amíg Magyarország nem kapja meg
Erőszaktevő taxishiéna garázdálkodott a fővárosban! A fuvarosként dolgozó Z. György két fiatal női utasára is rávetette magát. A vád szerint egyiküket ráadásul meg is erőszakolta. A szexuális ragadozó ügyét pénteken tárgyalták a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az áldozatait is meghallgatták.
Bécs után Budapesten is megnyithatják a Five Guys nevű ikonikus amerikai gyorsétteremlánc egy újabb egységét, miután egy nemzetközi cég megszerezte a jogokat, hogy éttermeket nyisson a közép- és kelet-európai országokban.
Egy gyermek után maximum 15 millió, két gyermek után 30 millió, három vagy több gyermek után pedig maximum 50 millió forint kamattámogatott lakáskölcsönt lehet igénybe venni.
Herczegh Anita elmondta, fontosnak tartják, hogy a rászoruló családok ne csak pénzbeli támogatást kapjanak, hanem ilyen és ehhez hasonló kulturális, valamint sporteseményeken is részt tudjanak venni.
A Kúria döntése szerint egyértelműek a Pedagógusok Szakszervezetének kérdései, így népszavazásra bocsáthatók. Az érdekképviselet a heti óraszámokról és a tantervi szabadságról tartatna referendumot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Pallai Péter, Sárközi Mátyás, Kincses Áron, Nógrádi György, Lantos Csaba, Vinkó József, Rókusfalvy Pál, Ficzere Andrea és Zacher Gábor.
A vállalat közölte, hogy emelkednek a levélfeladás díjai jövő évtől. A Magyar Posta évente közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90 százalékát továbbra is az üzleti partnerek adják fel.
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma itthon: októberben 4,757 millió embernek volt munkája, ami csaknem 40 ezres növekedés tavaly októberhez képest. 2010-hez képest már egymillióval többen dolgoznak.
November 28-án hajnaltól újra járnak a személyvonatok Magyarországról Szabadkára, napi 10 járat közlekedik majd a két ország között. Az újra megnyíló személyforgalom elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között.
Az IDEA Intézet 2023. október 31. és november 16. között készített reprezentatív közvéleménykutatásának eredményei szerint érdemi változás nem regisztrálható a pártpreferenciák alakulásában – írta az intézet legújabb közleményében.
Témák: – Csütörtök délután megnyílt a magyar történelmi festészet egyik nagy alakjának művészetét bemutató tárlat a Kohán Képtárban. A Benczúr Gyula emlékkiállításon a festőművész jelentős alkotásai mellett a személyes tárgyait is láthatja a nagyközönség a jövő év tavaszáig. – Az idén a Gál Ferenc Egyetem is csatlakozott a „Válts egy mosolyt csoki
Ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést a Fővárosi Önkormányzat – ezt mondta híradónknak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A budapesti városvezetés még nyáron indított közigazgatási pert a fővárosra kirótt 58-milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás mértéke miatt, mert szerintük az: törvényellenesen sok. A Főváro
A rezsivédelem a továbbiakban is változatlan formában és feltételekkel garantálja Európa legalacsonyabb áram- és gázárait a magyar családok számára - közölte az Energiaügyi Minisztérium, miután megjelentek a hírek, hogy a kormány engedett Brüsszelnek.
Óvatlanul hajtott ki a moped sofőrje a 38-as főútra, ahol az ott közlekedő személygépjármű elütötte. A motoros szörnyethalt. Figyelem, felkavaró fotók következnek!
Ha egy betegnek bonyolult egészségügyi problémája van, amikor több szakma jelenlétére vagy intenzív osztályos háttérre is szükség lehet, akkor mindenképpen az állami szolgáltatót érdemes választani a magánnal szemben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, az Uzsoki Kórház főigazgatója. A
Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a magyarországi svábok és összességében a magyarországi németek közösségét a szorgalom, az összefogás, a hit és a magyar nemzet tisztelete jellemzi.
Az IDEA Intézet 2023. október 31. és november 16. között készített reprezentatív közvéleménykutatásának eredményei szerint érdemi változás nem regisztrálható a pártpreferenciák alakulásában – írta az intézet legújabb közleményében.
Lehúzhatta a rolót az a bolgár férfi, akit Győrnél csíptek nyakon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a nála lévő redőnyökbe rejtett többszáz doboz cigarettával.
Budapest főpolgármestere a pénteki demonstráción elmondta, hogy az, ahogyan az állam bánik a legelesettebb emberekkel, világosan megmutatja, hogy Iványi Gáborék jó úton járnak.