“Abban bízom, hogy az Európai Bizottság nem fog engedni azoknak politikai fenyegetéseknek, amelyek az EP “ideológiai dzsihadistáitól" jönnek, és valóban a szakmai együttműködést, az eredményeket nézik a tárgyalásaink során" - jelentette ki Navracsics Tibor egy mai konferencián.
A Hivatal elnökét Orbán Viktor javaslata alapján nevezik ki hat évre. Adatokat kérhetnek, vizsgálatot folytatnak, és a rendőrséghez is fordulhatnak a törvény által közelebbről meg nem határozott nemzeti szuverenitás védelme érdekében. Aki nem válaszol nekik, az bekerül a Nagy Éves Jelentésbe. Hogy pontosan mit tesz majd a hivatal, még nem tudni, eg
2023-ban, immár nyolcadik alkalommal szervezi meg a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Gyűjtését a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), melynek idei kedvezményezettje a
Civil szervezetek szerint a törvényjavaslat szövege szándékosan pontatlan és tele van tágan értelmezhető fogalmakkal, az új hatóság így bármilyen közéleti megnyilvánulásra ráhúzhatja, hogy külföldi érdekeket szolgál.
"Amiről beszélek az egy közös probléma: az Európai Unió" - jelentette ki Orbán Viktor a 90 éves svájci jobboldali lap, a Weltwoche jubileumi ünnepségén mondott beszédében Zürichben. Úgy fogalmazott: Európa elvesztette az önrendelkezési képességét. Azt is felvetette, hogy Európa sorsa oda van láncolva Amerikáéhoz.
2023. november 14-én, kedden adta át a Pulszky Társaság "Az Év Kiállítása" elnevezésű kitüntetéshez kapcsolódó elismeréseket a Budapesti Történeti Múzeumban. A díjátadó ünnepségen dicsérő oklevélben részesült a Sóstói Múzeumfalu időszaki kiállítása – a Petőfi az étlapon –, amely 2022. október 28-a és 2023. június 4-e között fogadta a látogatókat.
Rájár a rúd azokra, akik túl korán akartak karácsonyozni az idén: a Nyírfacukor szaloncukor után most újabb gyártótól hívott vissza minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt szaloncukrot a Nébih.
Ez a törvény úgy van megfogalmazva, hogy az szinte bárkire vonatkozhat, jogvédők szerint pedig alkalmas lehet a megfélemlítésre is. A pontos tartalom homályos, az viszont világosan látszik: szintlépésről van szó.
Az ellenzék szerint a magyar katonák jogfosztásával egyenlő az Alaptörvény legújabb módosítása. A Honvédszakszervezet abban bízik, hogy más módon képviselheti a katonák érdekeit.
Az infláció további visszaszorítása érdekében a kormány 2024. június végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán.
Januártól változik a felsőoktatási intézmények felvételi rendszere. Az egységes szabályozás helyett 2024-től az egyetemeken, így a Gál Ferenc Egyetemen is egyénileg dönthetnek az intézményi pontokról, hívta fel a figyelmet Árpási Zoltán. A 3 Témában a változtatás elemeiről, a felvételi előtt állók megszólításáról és az egyetemi közösségi életről
Januártól változik a felsőoktatási intézmények felvételi rendszere. Az egységes szabályozás helyett 2024-től az egyetemeken, így a Gál Ferenc Egyetemen is egyénileg dönthetnek az intézményi pontokról, hívta fel a figyelmet Árpási Zoltán. A 3 Témában a változtatás elemeiről, a felvételi előtt állók megszólításáról és az egyetemi közösségi életről is
Töltött káposzta, bejgli, halászlé... Már az ünnepi menün gondolkodik, de aggódik, hogy miből kerül majd ennyi finomság az asztalra? Tegye félre a stresszt, és hagyja, hogy a Blikk intézze az anyagiakat. Önnek nem kell mást tennie, mint hátradőlni és kaparni!
Megnyomta a vészcsengőt a volt igazságügyminiszter, az Európai Parlamentben ugyanis megszavazták: eltörölnék az egyhangú döntéshozás intézményét a Tanácsban. Ez Orbán Viktor vétópolitikáját valóban beszűkítené, de az EP csak javaslatot tud tenni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Megrázó balesetéről számolt be Détár Enikő az 'Adom a napom' című műsorban. A legutóbbi a Viasat3 csatornán futó napi sorozatban a színésznő volt a vendég, ahol az életének fontosabb eseményeiről mesélt.
Gázszivárgás miatt tizenegy embert vittek kórházba szerda délelőtt a szombathelyi fedett uszodából - közölte a létesítményt üzemeltető Vasivíz Zrt. műszaki igazgatója a városi televíziónak nyilatkozva.
A 2024-es évvel kapcsolatos, nyugdíjra vonatkozó tudnivalókat a NyugdíjGuru gyűjtötte össze: azt írják, a korhatár még nem fog változni, ugyanúgy marad a 65 év. Így jövőre az 1959. január 1. és december 31. között született személyek töltik be a nyugdíjkorhatárukat. Emellett természetesen az is bármikor igényelheti a nyugdíját, aki már korábban tel
A magyaroknak fontos a szolidaritás vállalása, nem öncélú munkát végzünk, kiállunk a világban üldözött és sérülékeny helyzetben lévő keresztény testvérekért
A harmincéves szociális törvény kiállta az idő próbáját, egy polgári demokrácia szociális rendszerének alapjait fektette le – mondta a Belügyminisztérium
A miniszter tájékoztatása szerint megállapították, hogy Gulyás Balázs elnök irányításával a Neumann János Program megvalósítása az elhatározott ütemben, dinamikusan halad.
Mint az talán közismert, közeleg a kötelező biztosításának (KGFB) évfordulója. Ilyenkor a legérdemesebb biztosítót váltani, hiszen az újrakötéssel éves szinten akár több tízezer forintot is spórolhat az ember.
A Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője azt mondta, ez egy jól bevált taktika a kormány részéről, amivel a valódi belpolitikai kérdésekről terelik el a figyelmet.