Bíró László rendkívül sokat tett az emberiségért találmányain keresztül, amelyek közül a legismertebb a golyóstoll. Ezt a világ nagyobb részén Biro-pen, Biron, Birome néven ismerik, és a világ legnépszerűbb íróeszközének számít.
Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik, ezért Magyarország komplex támogatásicsomaggal segíti a régió egyetlen stabil országát, Csádot– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 szerda reggeli műsorában.
Telt ház mond beszédet ezekben a percekben Orbán Viktor Zürichben. A magyar miniszterelnök az idén 90 éves svájci konzervatív hetilap, a Weltwoche ünnepségén lépett pódiumra.
A műsorvezető annak a három embernek kért kegyelmet a köztársasági elnöktől, akik a Hunnia Mozgalom tagjaként 2007-ben megverték őt. Elmondása szerint most a baloldali ismerőseinek jelentős része azt állítja róla, hogy benyalt Orbánnak.
Nem újítják fel a százéves Pék-hidat. Lőrinciben a képviselő-testület úgy döntött, hogy annak a Zagyva-hídnak a felújítására nem költenek tízmilliókat.
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember szerint nem rosszabb vagy jobb, csak más gyereknek lenni most, mint a korábbi évszázadokban. A változás egyik oka az lehet, hogy a gyerekekre ma sokkal több figyelem jut, de kevés felnőtt hallgatja meg értő figyelemmel az érzéseiket.
Kuncze Gábort, Kövér Lászlót, Kósa Lajost és Vona Gábort is érték már karaktergyilkos vádak az elmúlt évtizedekben Magyarországon. Az ATV Csatt című műsora erről szólt kedd este, majd a témát Rónai Egon folytatta a Startban szerda reggel Heiszler Ákos kampányszakértővel.
Az Esze Tamás utcai Civil Házban megtartott eseményen megemlékeztek a két évtized történéseiről, valamint meghívták a alapító tagokat. Szigeti Zoltán egykori tanácselnök, a társaság alapítója kiemelte, 2002 őszén beszélték meg, hogy azok a vezetők, iskolaigazgatók, akik nyugdíjba mentek, szerettek volna társaságban lenni. Így alapították meg a
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Nyíregyházi Sportcentrum szervezésében a Szabolcs Kupa úszóverseny az Eissmann Városi Uszodában november 25-én, szombaton.
A tinédzserkori elhízás nőgyógyászati vonatkozásai is napirendre kerültek a napokban, a gyulai Vigadóban megrendezett konferencián. A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság negyvenkettedik kongresszusán Juhász Alpár Gábor előadásából kiderült, szinte járványos méreteket öltött az elhízás, 2016-ban világszerte kétmilliárd túlsúlyos ember élt, hazánkban
Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a 2O23 . | December | 15 . 19:oo Órakor kezdődő Városi Karácsonyi Hangversenyére.
Mától Vogyerák Anikó az ATV Start című műsorának új főszerkesztője. A televíziózás egyik legnehezebb műfaja a reggeli műsor, amelyben egyaránt meghatározó szerepet kapnak a politikai, a közéleti, a gazdasági, a sport és a kulturális témák. A nívós műsorvezetői- és szerkesztői csapat élére érkezik most a rutinos szakember, aki a cégcsoporton belül a
Műszaki hiba miatt bizonytalan ideig szünetel a forgalom a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyen – közölte szerdán röviddel dél előtt honlapján a rendőrség.
Az építésügyi miniszter egyéni képviselői indítványként terjesztette elő a javaslatot, ami arra utal, hogy a kérdésben nincs egyetértés a kormány tagjai között.
Ha az Országgyűlés törvénybe iktatja az előterjesztést, akkor három évig terjedő szabadságvesztés sújthatja azt, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.
A NATO figyelemmel kíséri Oroszország tevékenységét a Balkánon, és készen áll arra, hogy megnövelje jelenlétét a térségben annak érdekében, hogy megvédje partnereit.
Elsőként a Lidl jelentette be, hogy idén változást vezetnek be, és december 24-én nem lesznek nyitva. Később aztán a Rossmann is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, most pedig újabb bolt jelentette be, hogy nem nyit ki szenteste napján.
Négy ellenzéki párt "valódi" szuverenitásvédelmi csomagot nyújt be, mert szerintük Magyarország szuverenitása "megér egy sokkal komolyabb kísérletet is".
Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta: amikor a zöld átállásról beszélünk, újra kell értelmeznünk mindazt, amit a hulladékgazdálkodásról gondolunk.
Újra várja a korcsolyázókat a nyíregyházi Városi Jégpálya. Hétköznaponként az esti órákban üzemel a létesítmény, hétvégén pedig már délelőtt fél 12-kor nyitják a kapukat. A Városi Jégpálya 2018-ban nyílt, a népszerűsége pedig azóta is töretlen, nem ritka, hogy 5–600-an is koriznak egy-egy este, de a helyi jégkorongcsapatok is használják a pályát, i
A Nyírvv Nonprofit Kft. megbízásából faápolási munkálatokat végeznek 2023. november 23. és december 15. között a Sóstói úti Kórházzal szemben, a Sóstói út és Csaló köz által határolta erdőrészben.
Élelmiszer-ellátás, klímaválság, energiabiztonságunk jelene és jövője – e három globális problémát tartja legfontosabbnak az a közel tízezer néző, aki az MVM Future Talks hat mini dokumentumfilmje közül választotta ki a november 23-án 18 órától élőben sugárzott talk show-ba kerülő három témát. A műsorban a tudomány nagyágyúi és sztárnagykövetek vit