Témák: – Nemcsak a Munkácsy tárlat előkészítése zajlik ezekben a napokban a gyulai Erkel Ferenc Nonprofit Kft szervezésében. Kedd délután megérkeztek a magyar történelmi festészet másik nagy alakjának, Benczúr Gyulának a munkái a Kohán képtárba. – A görögkatolikus lelkészség szervezésében tartottak ünnepi koncertet a gyulai Nádi Boldogasszony. temp
Nagy valószínűséggel ilyen köntösökben senki sem láthatta még a kormány politikusait. Orbán Viktor friss TikTok-videójában a kormány tagjai meglepő környezetbe lettek beágyazva a mesterséges intelligencia segítségével.
Frei Tamás a Telexnek adott interjút, ahol őszintén elmondta a véleményét a világban zajló eseményekről. Az újságíró, író megszólalt az orosz helyzetről, a média ingyenességéről, valamint Lengyelországról is.
Soltész Miklós ismertetése szerint az új intézmények, illetve a felújítások kétszáznál több csoportszobát érintettek és 3200 új férőhelyet hoztak létre.
Az államfő hozzátette, hogy a jogvédelem tekintetében minden országnak gondolkodnia kell a saját határain belüli helyzetről is és feltenni a kérdést, hogy valóban minden állampolgára számára érvényesülnek-e a legalapvetőbb emberi jogok.
Az óvodafejlesztési program és más támogatások segítségével az elmúlt években 71 református óvoda épült, illetve újult meg Magyarországon, hangzott el Móron.
November végére ötven-ötven dolgozótól válnak meg a nagy nyugati multik. Mindkét gyár a megrendelések számának csökkenésére hivatkozva döntött a leépítések mellett.
Az 5,5 milliárd forint összköltségű, európai uniós és magyar állami forrásból finanszírozott kármentesítési projektben az OVF konzorciumi partnere a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság volt.
A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást- derül ki a Police.hu legfrisebb híréből.
Az első ilyen kihágás után legalább egymillió forint a büntetés, utána ez minden lebukáskor legalább a másfélszeresére nő. Emellett sok esetben a miniszter jelölhetné ki, ki nyithat trafikot.
Az Alaptörvényt és a választási törvényt is módosítanák a szuverenitásvédelminek nevezett csomagban, amit kedd este nyújtott be a Fidesz. Szuverenitásvédelmi Hatóságot állítanának fel.
Betiltják a honvédségi szakszervezeteket, és a katonák jogállásáról a kormány rendelkezne. Minden magyar állampolgár egyedi digitális azonosítót kap, az alkotmányos önazonosság védelmét egy új hivatal őrzi.
Akár 3 év szabadságvesztéssel lesz sújtható az a párt vagy jelölt, aki külföldről fogad el kampánytámogatást a választásokon - Kocsi Máté benyújtotta kedd este a szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot.
Karácsony Gergely a Fideszt látja a módosítás hátterében, de szerinte ahhoz is gyávák, hogy a saját nevükben adják be a javaslatot, "rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra".
Több kazah település zöld átállását magyar cégek fogják levezényelni, illetve erősödik a két ország energiabiztonsági együttműködése is - számolt be a friss hírekről Szijjártó Péter.
Brenner Koloman jelenlegi frakcióvezető-helyettes személyében önálló főpolgármester-jelöltet indít Budapesten a Jobbik-Konzervatívok - jelentette be kedden, sajtótájékoztatón Lukács László György, a párt alelnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.
Mocskos szavakkal illette a mentősök tevékenységét egy nő, akit felkarsérüléssel szállítottak kórházba, de közben egy újraélesztéshez riasztották a mentőautót.
Az Izrael-ellenesség az antiszemitizmus új formáját jelenti, ezért időszerű és szükséges az antiszemitizmussal, Izrael Állammal és a zsidósággal kapcsolatos iskolai tananyagok felülvizsgálata az európai oktatás rendszerében - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője Strasbourgban kedden.
A Magyar Posta elnök-vezérigazgatója szerint a vállalat felkészült a közeledő Black Friday akcióhoz és a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó megnövekedett csomagforgalomra.
Kamatmentes hitelekkel mentenék a karácsonyt a kereskedők. Minden eddiginél nagyobb arányban segítik majd kedvezményes, 0 százalékos THM-mel bíró hitelajánlatokkal a kereskedők a karácsonyi bevásárlást, hiszen az elmúlt hónapok drasztikusan visszaeső értékesítése után nagyon fontos lesz a karácsonyi időszak a kiskereskedelemnek. Gergely Péter, a Bi
2023. november 14-én, kedden adta át a Pulszky Társaság "Az Év Kiállítása" elnevezésű kitüntetéshez kapcsolódó elismeréseket a Budapesti Történeti Múzeumban. A díjátadó ünnepségen dicsérő oklevélben részesült a Sóstói Múzeumfalu időszaki kiállítása, amely 2022. október 28-a és 2023. június 4-e között fogadta a látogatókat.
Csak pár száz forinttal lesz olcsóbb az egynapos autópálya-matrica a tíznaposnál. Az autósok szerint a márciustól elérhető új matricát így senki sem fogja megvenni. Ausztria is jövőre vezeti be, de ott az egynapos matrica átszámítva nagyjából 3500 forint lesz.