Kiskutyák kuporogtak a cigarettát rejtő csomagok alatt egy román furgon rakterében, amikor a sofőrt az M1-es sztrádán ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei. A férfi sem a kutyakölykökkel, sem a cigarettával nem tudott elszámolni a hatóság felé.
November 8-tól ismét csak szájmaszk használatával lehet belépni a kórház épületeibe. Erről adott tájékoztatást Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház. Az intézmény a növekvő számú fertőző megbetegedésekkel indokolja a szigorítást.
Továbbra is azt kérjük Brüsszeltől, hogy vizsgálják meg a palesztin hatóságoknak folyósított támogatásokat és derítsék ki, juthatott-e abból terroristáknak –
Varázslatos kincseken és titokzatos sírhelyeken keresztül idézi meg a múltat egy közel ötszáz éves középkori templom, amit a Dél-Alföldi Miklapusztánál fedeztek fel a kalocsai Viski Károly Múzeum munkatársai és segítőik. A rendkívül gazdag leletanyagban vannak pénzérmék, ékszerek, sőt még csontvázak is!
A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is a lakosság segítségét kéri a városi önkormányzat, hogy megtalálják Gyula kiemelt köztereit díszítő karácsonyfákat. November 13-ig várják mindazok jelentkezését, akik szívesen felajánlanák a fenyőfáikat, hogy azok hozzájáruljanak a fürdőváros ünnepi hangulatba öltöztetéséhez. Az elmúlt évek gyakorlatához has
Csák János kiemelte, ennek érdekében a kormány évente mintegy 300 milliárd forintot fordít az innovációra, az elmúlt hét évben az összeg 2100 milliárd forintot tett ki.
Novák Katalin részt vett az elmúlt harminc év legnagyobb magyar hadgyakorlatának megnyitóján, amit Szalay-Bobrovniczky Kristóf nyitott. A köztársasági elnök Hódmezővásárhelyen járt, holnap pedig a NATO főtitkárának is beszámol majd a hadgyakorlatról.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mint korábban mi is megírtuk, menesztették L.Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről. Csák János kulturális és innovációs miniszter közleményben tudatta, hogy mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon átadta L. Simon László főigazgatói munkaviszonyának megszüntető okiratát. Kormányközeli forrásaink szerint L.Simonnak “hatalmas a kultúrához a
Sosem lehet tudni, mikor kell egy váratlan kiadás miatt mélyebben a zsebünkbe nyúlni. Szerencsére a Blikk tudja, hogyan finanszírozhatja a kiadásait, Önnek pedig nincs más dolga, mint hátradőlni és kaparni!
Az emelés oka az unió által szorgalmazott nyugdíjreform, aminek az egyenlőtlenségek csökkentése a célja, valamint hogy a választási megfontolásoktól független legyen a nyugdíjpolitika.
Témák: – Burkolatjavítási munkálatokat végez ezekben a napokban a Magyar Közút. Gyula térségében Sarkad, valamint Békéscsaba irányában dolgoztak a szakemberek. A cég Békés vármegyében található négy mérnöksége már készül a télre. – Iskolatörténeti kitekintéssel készültek az Erkel Ferenc emlékházban a zeneszerző születésnapján. Kocsis János a középk
A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján benne legyen az első tíz országban – hangzott el a Tudományos és Innovációs Park átadóján Győrben.
Megdőlt a fővárosi szélrekord hétfőn: a János-hegyen óránkénti 85,3 kilométeres széllökést mértek - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a honlapján kedden. Azt írták: a korábbi, erre a napra vonatkozó rekord óránkénti 83,2 kilométeres szél volt, amelyet Budapest Örsöd állomáson, még 1985-ben regisztráltak.
Burkolatjavítási munkálatok miatt sávzárás, forgalomkorlátozás lesz szerdán és csütörtökön az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán a 11-es és 12-es kilométer között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden. Mint írták, a társaság szakemberei szerdán reggel 7 órától várhatóan az esti órákig a két belső sávot zárják le, emiatt sávelhúzás
A fiú egy szociálpedagógusnak beszélt visszatérő ölési szándékáról, és volt egy halállistája is amely első helyén az őt szerinte elhanyagoló anya állt.
Lázár János bejelentette, jövőre elkezdik a legfontosabb magyarországi vasúti hálózatok felújítását. A fejlesztésből Budapest sem marad ki, hiszen minden HÉV-vonalat felújítanak, továbbá járműveket is vásárolnak.
A magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb - jelentette ki a honvédelmi miniszter Hódmezővásárhelyen.
"A kormány úgy látja, hogy itt csak az összefogással és együttműködéssel lehet elérni eredményeket és legyőzni a nehézségeket" – fogalmazott Dukai Miklós.
A fővárosi önkormányzat továbbra is biztosítja a vízszolgáltatást az agglomerációs települések számára, de pert indít az állam ellen, amely a tíz évvel ezelőtti áron fizet a fővárosnak. A településvezetők egyetértenek abban, hogy az alacsonyan rögzített közműdíjak miatt mindenhol elmaradnak a korszerűsítések.
Az elmúlt két napban L. Simon László nevétől volt hangos a sajtó, miután hétfőn azonnali hatállyal menesztették őt a Magyar Nemzeti Múzeum éléről. Úgy tűnik, most Lezsák Sándor próbált lelket önteni az egykori főigazgatóba.
A közösségi autóbérlőkkel és a konzuli védelemmel kapcsolatos szabályokat is érinti az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítása, amelynek tárgyalását kedden folytatta le az Országgyűlés.