Mint azt az atv.hu is megírta, Csák János kulturális és innovációs miniszter hétfő délelőtt közleményben közölte, hogy mint a munkáltatói jogkör gyakorlója, a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát.
Beszédében kiemelte, hogy az utóbbi négy évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, aminek következtében drámaian visszaesett Európa versenyképessége.
Az MLSZ "sajnálattal értesült a változásról, és arról tájékoztatja a mérkőzésre jegyet vásárolt szurkolókat, hogy a belépők árát természetesen visszatéríti."
Vitályos Eszter szerint a gyermekvédelmi törvényt mindenkinek be kell tartania, és a minisztérium ezt jelezte is a Nemzeti Múzeum vezetésének. Ungár Péter szerint 40 ezer homofób szavazó miatt menesztették L. Simont.
A kommunizmus generációk tragédiája volt a 20. században, kettétört emberi sorsok, befejezetlen életek, egyéni és közösségi tragédiák álltak a rendszer
Nem nyilatkozott megkeresésünkre L. Simon László, akit ma menesztett Csák János a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról, mert nem tartotta be a családvédelmi törvényt. Kormányközeli forrásaink szerint L.Simonnak “hatalmas a kultúrához a hozzáértése", “de rosszul kezelte" a WP fotókiállítás ügyét, a 18-as karikát - és “nem kellett volna Dúró Dórár
Nyíregyháza volt a helyszíne a Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-magyarországi kongresszusának. A tanácskozás célja, hogy információkat, jó gyakorlatokat adjon át a nőorvosoknak. Az előadások többek között a várandósgondozásról, a műtétekről, valamint a fájdalom kezeléséről szóltak.
Mint azt lapunk is megírta, háromnapos gyászt hirdettek Kárpátalján a mai naptól, miután egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében még pénteken. Most Zelenszkij is megszólalt az oroszok bru
A múlt hetihez képest kevésbé lesz mozgalmas a hét első felének időjárása, de azért frontoktól így sem maradunk teljesen mentesek az Időkép előrejelzése szerint.
A Mi Hazánk képviselője szerint ez volt az egyetlen döntés, amely az intézmény tekintélyét helyre tudta állítani, és azt ígérte, hogy más, hasonló kiállítások ellen is fel fog lépni a jövőben.
A Nógrád vármegyei Szécsényből érkezett Gyulára az ottani Erkel Ferenc Vegyes Kar, hogy más programok mellett tagjai részt vegyenek a gyulai, Erkel Ferenc születésének évfordulójához kötődő programokon. A péntek délután a jeles zeneszerző szülőházában rendezett programon is ők énekelték el a Himnuszt, majd rövidebb ünnepi műsort adtak. Mint ismer
A nemzetközi sajtó kész tényként tálalja, hogy a kínai BYD gyárat épít Magyarországon, a hétvégi beszámolók szerint ezt a kormány is hamarosan megerősítheti. Lapunk két hete, a hazai piacon az elsők között számolt be a kínai cég várható terjeszkedéséről.
A polgármester arról is beszámolt, hogy a beruházást be fogják fejezni, nem hagyható, hogy "a helyi lakosokat és a városba érkező vendégeket ilyen látvány fogadja közvetlenül a tó környezetében".
Borromeo Szent Károly püspök tiszteletére szentelték a szilvásváradi templomot, melynek nagyszabású felújítását követően Ternyák Csaba egri érsek mutatott be hálaadó
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 164 értéke között szerepel a nyíregyházi Hősök terén 20 éve felállított villamos. Ez a jármű 1969-ig közlekedett Sóstó és az állomás között. Ma már csak emlék, műemlék, találkozási pont a vármegye székhelyén, és tavaly óta egy tétel a Nyíregyházi Települési Értéktárban.
Nem fejezte be a vállalkozó a hévízi régi buszpályaudvar több mint egymilliárd forintos, turisztikai célú átalakítását, az önkormányzat ezért szerződést bont és kötbért követel - közölte a város polgármestere hétfőn a közösségi oldalán.
A szélsőjobboldali Mi Hazánk politikusa szerint a fenntartó az egyetlen olyan döntést hozta, ami a múzeum "méltóságát és tekintélyét" helyre tudja állítani.
Csák János kulturális miniszter a gyermekvédelmi törvény megsértése miatt menesztette L. Simon Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját - hangzott el az Országgyűlésben. Mint ismeretes, a közgyűjtemény ad otthont a World Press Photo kiállításnak, amelyen homoszexuálisokat ábrázoló fényképeket is közzétettek, egy ideig úgy, hogy azokat kiskorúa
2023 májusában megnyílt a nagyközönség előtt a Görögkatolikus Múzeum. Azóta is állandó és időszaki kiállításokkal, múzeumpedagógiai programokkal, interaktív tárlatvezetéssel fogadják a látogatókat. Legújabb bemutató a színháztörténeti kiállítás, mely a Móricz Zsigmond Színház önálló társulata megalakulásának 40. évfordulójára készült, és a Szindbád
A forgalommal szemben hajtott az M30-as autópályára az encsi lehajtónál kocsijával egy férfi, majd több mint 10 kilométert tett meg szemben a forgalommal Garadna csomópontig - közölte hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója megbízatásának megszüntetéséről és a Budapesti Corvinus Egyetemen történt vizsgabotrányról is beszéltek képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Almát akarna adni Budakalász önkormányzata a helyi iskolásoknak. Egyelőre azonban ez akadályokba ütközik, állításuk szerint a Klik miatt nem tudják megtenni.
A saját sikerükként értékeli Dúró Dóra L. Simon László kirúgását. Szerinte a főigazgató a Facebook-bejegyzésével olyan helyzetbe hozta Csák Jánost, hogy menesztenie kellett a Nemzeti Múzeum éléről, aminek a tekintélye ezzel helyreállt.
A következő napokban folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptív Huszárok többnemzeti hadgyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben.
Míg a Klebersberg Központ az egyik legtöbb tanári felmondással büszkélkedő, de adatait elhallgató tankerület nélkül is 2150 iskolai pályaelhagyó dolgozóról tud, s ebben csak az állami fenntartású intézmények vannak nyilvántartva, a Belügyminisztérium (BM) ennek csak felét kommunikálja. A titkolózó Külső-Pesti Tankerületi Központ kerületeinek tanára
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter múlt héten csütörtökön jelentette be, hogy a Magyar Honvédség "Adaptive Hussars 23" elnevezéssel, a NATO-erők részvételével többnemzeti, országos hadgyakorlatot tart novemberben.
A júliusban bevezetett szociális hozzájárulási adó (szocho) számos megtakarítás hozamát csökkenti, ezért a korábbinál is vonzóbb megoldást jelent a tartós befektetési számla (tbsz), mely hosszabb 5 éves időtávon adómentes megtakarítást nyújt. Ez a kedvező feltétel magyarázza, hogy a K&H-nál a tartós befektetési számlák száma az év első nyolc hó
A kiállítást a miniszterelnök politikai igazgatója nyitotta meg, akkor még semmilyen gyermekvédelmi kifogása nem volt. A kormány mostanra rájött, L. Simon László nem védte meg a gyerekeket a sajtófotóktól, ezért menesztették.
Vadkamera rögzítette a Börzsöny egyik vadmacskáját. A Duna–Ipoly Nemzeti Park közleménye szerint a fokozottan védett állat rendszeresen jelen van a területen.
A Demográfiai Kerekasztal célkitűzése, hogy Magyarország csökkenő népességű országból növekvő népességű országgá váljon – jelentette ki Novák Katalin államfő az