A Fidesz által beadott és elfogadott módosításnak köszönhetően már sem az ingatlanokat, sem az autókat, sem a megtakarításokat nem kell feltüntetni. Így lényegében semmi nem derül ki a választott képviselőink vagyoni helyzetéről.
Ma még az Alföldön és a Duna vonalának tágabb térségében továbbra is 27 fok felett, helyenként 28-29 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet. Ugyanakkor az érkezett hidegfront vasárnapra az említett területeken is megszünteti a hőséget. A front mentén egyre nagyobb területen feltámadó északnyugati, északi szelet zivataroktól függetlenül kísérő
Az Apc mellett lévő bányatóra igaz mindhárom: a köznyelv szépsége miatt tengerszemnek hívja, de alja bányászati eszközöket, sziklákat, farönköket rejthet.
Fürdési tilalmat rendelt el a határértéket meghaladó szennyeződés miatt a Fejér Megyei Kormányhivatal a Velencei-tónál, Gárdonyban, a Pisztráng úti strandon - közölte a kormányhivatal
Magyarország az elszigetelődés irányába halad, Orbán Viktor pedig orosz rulettet játszott Texasban – így értékelte a miniszterelnök CPAC-es beszédét a maiTémában Simonyi András. A volt washingtoni nagykövet szerint a kifejezés azért különösen találó Orbán Viktor esetében, mert beszédeiben és cselekedeteiben egyértelműen tetten lehet érni az orosz s
Nem a vagyont kell bevallani, csak a jövedelmet, azt is csak akkor, ha a képviselő szükségesnek tartja. Kósa Lajoson még ez a faék-egyszerűségű nyilatkozat is kifogott.
Fürdési tilalmat rendelt el a határértéket meghaladó szennyeződés miatt a Fejér Megyei Kormányhivatal a Velencei-tónál, Gárdonyban, a Pisztráng úti strandon.
„Ha egy ajtó bezáródott előtted, higgy magadban és dolgozz keményebben, és egy másik megnyílik” – írta az edző, de a kommentelők nem helyeselték a gondolatát.
A kormány kiemelt figyelmet fordít a vidékre és a gazdatársadalomra, erős Magyarország elképzelhetetlen erős magyar mezőgazdaság nélkül – jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
Európa fele szenved a rendkívüli szárazságtól, és Magyarországot is nagyon meggyötri a sohasem tapasztalt mértékű aszály. Nagy István agrárminiszterrel beszélgettünk.
Egyszerre dühösnek és csalódottnak érzi magát, és „maximálisan igazat ad” az UEFA-nak a Fradi és a Slovan meccsein történt rendbontások miatti büntetésben.
Olaszországban tombol a hőség: Rómában, Palermóban és Perugiában tetőzik a kánikula a következő napokban, összesen tizenhat olaszországi városban rendelték el a legmagasabb fokozatú hőségriadót a rendkívüli forróság miatt. Horvátország déli részén ivóvízhiány alakulhat ki, mivel ez karsztos terület, és édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapa
Elfogtak egy fegyveres rablással gyanúsított férfit, aki szerda éjszaka kisfia játékpisztolyával rabolt ki egy járókelőt Nagykőrösön - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei búzaösszeöntő ünnepségét pénteken tartották a hajdúnánási Kendereskertben. A miniszterelnök ez alkalomból üzent a gazdáknak.
Az ATV műsorvezetője megszervezte az első magyar – szervezett utat Szrebrenicába, ahová elvitte a csoport mellett fiát és testvéreit – derül ki Tvrtko közösségi oldalán posztolt beszámolóból.
Szombaton tetőzik a kánikula. Az érkező hidegfront hatására pár fokkal mérséklődik a hőség, de jelentős mennyiségű csapadék továbbra sem várható, inkább szélre, akár porviharra kell készülni - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a Facebook-oldalán.
Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján. A buszon 42 utas és két sofőr tartózkodott, mind lengyel állampolgárok. A zarándokutat a Szent József