– Az idei év legkomolyabb fennakadásai lehetnek a hétvégén az üzemanyag-ellátásban, főként a turisztikailag frekventáltabb területeken, így például a Balaton környékén, illetve a jelentősebb tranzitútvonalakon – hívta fel a figyelmet a holtankoljak.hu oldal ügyvezetője. Bujdos Eszter úgy vélte, ezeken a helyeken nagyjából 50 százalékos lehet az esé
Ha a kormány nem növeli meg a szociális tüzelőanyag támogatásokat, és nem korlátozza a piaci szereplőket a felvásárlásban, idén télen a legszegényebb háztartásoknak "egyszerűen nem lesz miből tűzifát osztani".
Egy spirituális teaszeánsz után veszett nyoma Siklós környékén három hete, VV Anettre törött csontokkal, a földön fekve találtak rá. Most először szólalt meg, az otthonából adott interjút.
A tűzoltók a következő utasítást kapták körlevélben: spóroljanak az üzemanyagon. Az ok, hogy csak piaci áron, literenként 700-800 forintért tankolhatnak, rájuk nem érvényes a hatósági ársapka, s valahogy meg kell fogni a kiadásokat.
„A tekintetében érdeklődés, a bendője meglepően feneketlennek tűnik, az arcán valahogyan mindig ott a béke” – írta közösségi oldalán Csőzik Patrikról a politikus.
Ismét darázscsípés miatt halt meg egy férfi ezúttal Szentendrén. Pár hete az egész országot megrázta Ribarics Tamás halála. A rockzenész kómába esett a darázscsípés után, és többé nem ébredt fel. A Szentendrén meghalt férfit már korábban is szúrta meg darázs. Az orvos szerint erre is nagyon figyelni kell. A rovarméreg-allergia felnőttként is kialak
Az energiaválság megoldása a felelős energiapolitika, a megújuló energiaforrások használata, és nem az erdők kivágása – írta a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Az új rezsiszabályokkal minden magyar családot, minden magyar nyugdíjast véd a rezsicsökkentés az átlagfogyasztásig, az augusztustól életbe lépő rezsiszabályok részleteit a lakossági rezsiszámlák is tartalmazni fogják – közölték a kormány honlapján pénteken.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Jakab Péter közleményeit egy ideje már nem a Jobbik sajtóosztálya, hanem Molnár Enikő küldi. Ezekben Jakab Péter párthovatartozás nélkül, egyszerűen csak „országgyűlési képviselőként” szerepel.
Valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő, nemzetiség képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének a pénteki határidőig – tájékoztatta az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke.
Átlagosan 34 százalékkal drágultak egy év alatt az élelmiszerek, de van olyan is, amelyiknek kétszeresére emelkedett az ára a G7 gazdasági portál számításai szerint. Molnár László, a GKI vezérigazgatója az inflációról azt mondta Híradónknak, hogy a problémát az jelenti, hogy az élelmiszerek mellett minden másnak is megy fel az ára. Más szavakkal: k
Visszafogottabban beszélt, mint Tusnádfürdőn, de egyoldalúan és szélsőségesen kommunikált Orbán Viktor Dallasban a Híradónknak nyilatkozó szakértők szerint. A szakemberek úgy látják, hogy a miniszterelnök egyértelműen a szélsőjobboldali amerikai közönséget szerette volna lenyűgözni. Beszéde sok új elemet nem tartalmazott. Egy Amerikában élő magyar
Az év végén közölte, súlyos beteg, majd egy képet is megosztott magáról, amivel egyértelművé tette, a helyzet drámai. Gigi D'Agostino-ért világszerte milliók aggódnak, friss sajtóhírek szerint a helyzet nem a legmegnyugtatóbb.
A kormány ezzel teljesen átszabta a rezsicsökkentés keretében kedvezményes áron igénybe vehető áram- és földgáz szolgáltatásának kereteit - írja a Bank360.hu.
A Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelő cége, az MNB-Ingatlan Kft. tulajdonába került az egykori Burg Hotel épülete a jegybank egyik alapítványától, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványtól (PADME).
Huszonhat év balesetmentes vezetés után hét kategóriával visszaminősítették a cascóját Ács Nórának. Az asszony lapunknak azt állította: a problémát egy tavalyi, jelentéktelen szélvédő-javítás okozta.
Ugye mindenkinek megvan, hogyan írnak alá az analfabéták? Tudják, három ikszet tesznek a nevük helyére a kipontozott vonalra. Nos, mostantól nemcsak az írástudatlanoknak, de a magyar parlamenti képviselőknek is elég pár ikszet behúzgálni a megfelelő rubrikába, és annyi – nesze neked, vagyonnyilatkozat! Az eddigi sem ért semmit, de ez, ami most van,
Az újonnan forgalomba helyezett autók július elsejétől kapnak négy betűs, három számos, címeres rendszámokat – írja Facebook-oldalán a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7387 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 504-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7387 ember lépett be Magyarországra, a Románia felől belépők közül pedig 11 504-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
Hogy a Balaton partján keveredjen idegen államokba az ember, arra nemigen számít a látogató. Pedig egyre többen ismerik, s immáron a csodájára járnak a Bugaszegi Köztársaságnak. Illetve, a miniállam téglából épült, semmihez sem hasonlítható székhelyének, amit a tulajdonos, Csere János sok év alatt bontott téglák ezreiből maga rakott össze. Az autóp
Az ukrán-magyar határszakaszon 7387 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 504-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.