A miniszterelnök “életfa” hasonlattal válaszolt, végső soron az egyetlen feladatuknak, sőt a kötelességüknek nevezte a magyar baloldallal szemben: “ellenzékben kell őket tartani, ameddig csak lehet”.
A magyar kormányfő kurzusváltást jelentett be az Ukrajna-politikában, aligha fog megszavazni újabb, Oroszország elleni szankciókat és „desszertként felszolgált még egy kis fajhigiéniát” – írják német lapok Orbán Viktor tusványosi beszédével kapcsolatban.
Az ország fokozottan védett faja, a vadmacska egyik példányát kapta lencsevégre a Visegrádi-hegység védett területén a Vadmacska Fajmegőrzési Program keretén belül kihelyezett vadkamera - közölte az MTI.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók – ismert emberek nevével és arcképével visszaélve – kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.
A Kabinetiroda közzétette mit válaszolt Orbán Viktor a tusnádfürdői táborlakók kérdéseire. A miniszterelnök többek között az ukrajnai háborúról, a vízhiányról és az elkövetkezendő két év terveiről is beszélt.
Az őszi népszámlálás fontos részét képezik a lakosság egészségi állapotára és a fogyatékossággal élő emberek helyzetére vonatkozó kérdések, hiszen a népszámlálás eredményei hosszú távon szolgáltatnak majd adatokat az egészségügyi és esélyegyenlőségi fejlesztésekhez - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2022 második negyedévében jelentősen csökkent az Intrum fizetőképességi index értéke, a lakosság pénzügyi helyzetét jelző mutató negyedéves szinten 22 százalékkal esett vissza. Év végéig tovább csökkenhet a fizetőképesség, ami 2022-23-ban akár recesszióhoz is vezethet.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.
Közúti ellenőrzést hajtottak végre a miskolci rendőrök a 3-as számú főúton, amikor is telefonáló tehergépkocsi-vezetőket állítottak meg. Ám büntetés helyett életet mentettek a járőrök.
Jobbágyfelkelés címmel újabb tüntetést szerveztek a futárok a katatörvény módosítása ellen. Az esemény hétfőn este 7 órakor kezdődik a Margit híd pesti hídfőjénél.
Számos érintett termék kapcsán kiugró kereslettel szembesülhettek az online kereskedelmi cégek a rezsiárak módosításának bejelentését követő hét során.
A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen az európai kontinentális válságban, amihez adottak is a megfelelő alapok, hiszen hazánk az elmúlt időszak minden kríziséből megerősödve került ki - szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Nyírbátorban - írja az MTI.
Idén a második negyedévben jelentősen csökkent az Intrum fizetőképességi index értéke, a lakosság pénzügyi helyzetét jelző mutató negyedéves szinten 22 százalékkal, éves szinten 10 százalékkal csökkent 35,33 pontra - közölte az Intrum követeléskezelő a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közös felmérése alapján az MTI-vel hétfőn.
Az év első öt hónapjában közel 9 százalékkal nőttek a reálbérek, ezzel 113 hónapja töretlenül tart a reálbérek emelkedése Magyarországon - tudatta a Palkovics László vezette tárca.
2019 után először tartott előadást Tusnádfürdőn a miniszterelnök. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor nagyívű beszédet mondott, amiben összefüggéseiben beszélt a világpolitikai folyamatokról, átalakulásokról. A Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint a beszéld – benne a nagy port felvert kevert fajokról szóló gondolatmenet – fi