Harckocsikkal tartottak dinamikus katonai bemutatót a tatai Klapka György laktanyában a harckocsizó fegyvernemi napon. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a haderőfejlesztés felgyorsításáról beszélt az eseményen.
A kedvezményekkel számolt nettó átlagkereset májusban 342.000 forint volt. A reálkereset is 3,8 százalékkal emelkedett, vagyis az áremelések ellenére többet ér a jövedelmünk.
Közleményt adott ki a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX) a kata és a rezsidíj megváltoztatása miatt. Szerintük emberek milliói kerülhetnek kilátástalan helyzetbe, és egyben felszólították a kormányt is.
Egy család, egy borászat, egy birtok és sok-sok gasztronómiai élmény a beach foodtól a modern bisztró konyháig. A Laposa Borászat mára Badacsony egyik legkedveltebb borászatává vált, büszke arra, hogy boraikkal megmutathatják a borvidék minden ízét és értékét.
A jászberényi közutasok mentették meg a négy hetes kiskutyát egy út menti árokból. A sikeres mentés után szavazást indítottak az ország legifjabb házőrzőjének a nevére. Elsöprő többséggel nyert az MK, vagyis az Emká név.
A Pulzus Kutatóintézet ATV felkérésére készített felméréséből kiderül, hogy a többség szerint jogos a kata-törvény miatti felháborodás, és hogy a legtöbben nem értenek egyet a rezsicsökkentés szűkítésével, mert a Fidesz szerintük nem ezt ígérte a választási kampányban.
Az Európai Bizottság által megrendelt közvéleménykutatás szerint a magyarok 91 százaléka szerint a korrupció elterjedt Magyarországon. De mennyire súlyos ez a szám? A Blikk Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját kérdezte.
Számtalan kérdés merült fel a rezsicsökkentés szabályainak változásával. Különösen azok idegeskedtek, akik havonta diktálják be a gázfogyasztásukat a szolgáltatónak. Ők jogosan hihették azt, hogy minden hónapban 144 köbméter gázt használhatnak kedvezményesen, ez azonban nem így lesz. A kulcs: a fogyasztási jelleggörbe.
Meghaladta a tíz százalékot azoknak a magyarországi fogvatartottaknak az aránya, akik embercsempészettel összefüggő bűncselekmények elkövetői - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Schmehl János, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón
Bogdan Aurescu sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar kormányfő Románia területéről terjeszti nézeteit és elfogadhatatlannak tartja a fajokról szóló nyilatkozatát.
Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi, azonban fontos, hogy ennek az együttműködésnek az emberi alapja is meglegyen, amit leginkább az oktatással és a kultúrával lehet megteremteni - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az évek óta körözött F. Györgynek nem, de a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egységének szerencsét hozott. A bűncselekmények garmadája miatt már külföldön is keresett férfi ellen ugyanis ennyi elfogatóparancs volt kiadva. A TOP 50-es listán is szereplő körözöttet pár napja Németországban fogták el - írja a police.hu.
Olyan, mintha Orbán Viktor megegyezés helyett újabb szimbolikus küzdelemre készülne az EU-val, legalábbis az elemző ezt látja a miniszterelnök fajkeveredést emlegető kijelentései mögött. Orbánt azzal is megvádolták a napokban, hogy az antiszemitizmust kihasználva jut politikai előnyhöz.
Értő szemmel voksoltak lapunk olvasói, a Blikk különdíjasa lett egyben a királynő is a Magyarok Világszépe versenyen. Nem csoda, hogy a 23 éves Perger Patrícia mindenkit elvarázsolt, rutinos modell fejére került a korona.
A nagy forróság és az aszály halálos csapást jelenthet több állatfajra. Ilyenek a gólyák is, akik nem találnak elegendő élelemet ahhoz, hogy felneveljék kicsinyeiket.
Az év elején megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) portálja, amelyen már elérhető a hivatal új ügyintéző felülete, az Ügyfélportál (ÜPO) - közölte a NAV.
A lap információi szerint Csák János kulturális és innovációs miniszter már elkészíttette azt a tervezetet, amely sok tekintetben visszatérést jelent a 2010 előtti időszak szabályozásához.
A cukrászok is egyre nagyobb bajban vannak az áremelkedések miatt. A sütemények már a luxus kiadások körébe kerültek – mondják. Egyre kevesen engedhetik meg maguknak, hogy beüljenek egy cukrászdába, vagy ha be is ülnek, a legtöbben az olcsóbb süteményeket keresik. Az ATV Híradójának riportja.
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró és a dollár, valamint 0,2 százalékkal a svájci frank ellenében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A társasházakban eddig csökkentek a tartozások, azonban ez könnyen megváltozhat augusztustól, amikor emelkedik az áram és a gáz ára. A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke szerint a legnehezebb feladat ezentúl a költségegyenlegek állandó figyelemmel kísérése lesz. Azokban a társasházakban, ahol nincsenek felszerelve külön m
El fog indulni szeptemberben az oktatás, kétség nem fér hozzá – mondta el Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke. Vannak annyian az iskolában, hogy minden osztályban lehetőség szerint legalább egy végzett tanító fog dolgozni, de az ideális és a jogszabályban előírt egy tanítópár, amely nem fog mindenhol teljesülni.
Ma estére újból hídfoglalást hirdettek a futárok a kata-módosítás miatt, de nem sokkal a demonstráció kezdete után a résztvevők a Parlamenthez vonultak.