Jobbikosok állítják, a kabinetfőnök asszony szó szerint elfoglalta a pártelnöki irodát. Jakab Péternek odakint csak a titkárnői asztalnál jutott hely...
Gépkocsival hajtottak bele egy szolgálatát ellátó mentőautóba a főváros VII. kerületében. Az eset okozói a mentősök megfenyegetését követően futva elhagyták a helyszínt, amelyre jó okuk volt: autójuk lopott volt.
Vécsei Krisztián magabiztosan teljesítette az első kört kihívója, Irányi László iskolaigazgató ellen, majd utána a villámkérdéseken is túljutott. Így biztos nyereménye már 1 millió 600 ezer forint.
Arra ösztönzöm a gyerekeimet, hogy most kérdezzenek tőlem, amíg mesélni tudok az életemről és megoszthatom velük az élettapasztalatomat - fogalmazott életének egyik utolsó interjújában a ma, 71 éves korában elhunyt Falus Ferenc, volt tisztifőorvos.
A Székelyudvarhelyről indult csapatot Mátyás Károly római katolikus főesperes áldásával, Gálfi Árpád polgármester köszöntőjével, a város főterén tartott ünnepségen köszöntötték.
Eleve nem nagyon tudnak nyereséget termelni, mióta a kormány árstopot vezetett be az üzemanyagra, de a különadókkal még rosszabb helyzetbe kerülhetnek.
A MÁV-Volán-csoport meghosszabbítja a május havi és második félhavi helyközi bérletek érvényességét, valamint a Volánbusz az érintett önkormányzatokkal egyetértésben azon települések helyi, május havi és második félhavi bérleteinek érvényességét, ahol a helyi közszolgáltatást a társaság látja el.
A rendőrök amikor ellenőrizték a bejelentést, a házban egy 4-5 hetes őzet találtak, melyet az ott lakó férfi állítása szerint egy temetőben talált, majd hazavitt.
Habár a sorozat már véget ért, a Barátok közt egy örök szerelem marad a magyarok szívében. Ezért is látható az ismétlés ma is az RTL Goldon azok számára, akik szeretnék újra átélni a sorozat nyújtotta izgalmakat.
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása az általános szabályok szerint megszakítás nélkül 48 órán át lenne érvényben a pünkösddel háromnaposra nyúló hétvégén.
Kikerültek a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai az Országgyűlés honlapjára. Most kiderül, hogyan változott a képviselők vagyoni helyzete a januárhoz képest.
Miután lemondott a miniszteri posztjáról, Novák közzétette vagyonnyilatkozatát, most pedig ismét vallott erről: az akkori 26 milliós számláján jelenleg 29, most 32 millió forint ül.
Mivel június 1-kével megszűnt a Magyarországon a járványügyi veszélyhelyzet, így az egészségügyi dolgozók felmondási, és a rendvédelmi dolgozók leszerelési tilalma is, a Független Rendőrszakszervezet leszerelési hullámra számít.
Mivel június 1-kével megszűnt a Magyarországon a járványügyi veszélyhelyzet, így az egészségügyi dolgozók felmondási, és a rendvédelmi dolgozók leszerelési tilalma is, a Független Rendőrszakszervezet leszerelési hullámra számít.
Botka Endre védő sérülés miatt nem lehet ott szombaton a Puskás Arénában, mikor a nemzeti válogatott Anglia csapatát fogadja a Nemzetek Ligája keretében.
Előfordulhat, hogy meg is telepednek Magyarországon a medvék, de ez még a jövő zenéje – mondta érdeklődésünkre az acsai medve újbóli felbukkanása kapcsán Székely János.
Napsütésre és zivatarokra is készülni kell az ünnepi hosszú hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Tavaly még arról számoltunk be, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) tulajdonában lévő divatcégnek – melyet Orbán Viktor lányának barátnője igazgat - sem tett jót a járvány, most pedig azt látjuk, hogy a pandémia második éve meg sem kottyant a cégnek, közel négyszeresére ugrott az árbevételük.
Jobbikosok állítják, a kabinetfőnök asszony szó szerint elfoglalta a pártelnöki irodát. Jakab Péternek odakint csak a titkárnői asztalnál jutott hely...