Dupla aukcióval és művészeti remekművekkel köszöntötte 25. születésnapját a Virág Judit Galéria. Május 31-én klasszikus festmények, egy nappal később pedig a háború utáni és kortárs magyar alkotók kiemelkedő munkái kerültek kalapács alá. Rippl-Rónai József Enteriőr című képe 200 millió forintért kelt el, a kortársak közül Maurer Dóra Overlappings 9
A német lap úgy tudja, az olajembargót is tartalmazó hatodik szankciócsomag részét képezték volna a Kirill orosz egyházfő elleni intézkedések, de ezeket kivették belőle, hogy Magyarország ne emeljen vétót.
Továbbra sem vállalja senki, hogy megbízást adott a vaddisznócsalád kilövésére lakott területen. Nem biztos, hogy vadász végzett velük, de az igen, hogy csak a rendőrség adhat erre engedélyt. Altatólövedéket általában nem használnak ilyen helyzetekben a vadászkamara szóvivője szerint, mert kockázatos lehet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A balesetkor 41 éves dél-koreai nőt egy, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének honlapján és egy újságban is megjelent felhívásban kerestetik.
"Tud róla és nem ellenzi” - nyilatkozta az atv.hu-nak a miniszterelnökről Navracsics Tibor, aki - immár KDNP-tagként - azon dolgozik, hogy a Fidesz akár még a Néppárt tagja is lehessen. Gratulál majd Webernek is. Lxemburgi tárgyalása után bízik benne, hogy a partnerségi EU-s források évvége előtt már érkeznek. Kirill pátriárka lekerülése az EU-s sz
Ritka genetikai betegséggel küzd egy 8 hónapos sajókeresztúri kisfiú, Boldizsár. Szülei viszont nem adják fel: egy kísérleti génterápiára gyűjtenek. A külföldi kezelés 500 millió forintba kerül. Elindításához az első részletet, 35 millió forintot kell befizetniük, most ezt próbálják meg összegyűjteni.
Halála előtt a gyermekmentőknek adományozta egy 82 éves nádudvari asszony az otthonát. A nőnek nem voltak gyermekei, visszavonultan élt, egyedül. Gondozónői szerint a kórházban töltött hónapok alatt ismerhette meg a gyermekmentőket, ezért hagyhatta rájuk a házát. A gyermekmentő szolgálat rekreációs otthont nyitna a helyén, amit az asszonyról nevezn
Szégyellje magát, és kérjen bocsánatot – üzeni nyílt levélben Kiss Gabriella az iparkamara elnökének. Az asszonyt az dühítette fel, hogy Parragh László szerint egy tűzoltót nemcsak a fizetés, hanem az adrenalinlöket is motiválhat. A nyílt levelet író nő szerint vérlázító, hogy Parragh ilyen hangnemet enged meg azokkal szemben, akik minden szolgálat
Bezárt a mohácsi kórház szülészete, a kismamáknak az 50 kilométerre lévő pécsi klinikára kell menni szülni – erről a telex írt először. A pécsi klinika veszi át a komlói kórházhoz tartozó betegek egy részét is, ahol a sürgősségi ambulancia csak délután fél négyig fogad pácienseket. Arra egyik kórház sem válaszolt, hogy mi az oka döntésnek és a korm
Vizsgálja az Európai Bizottság a magyar benzinár szabályozást. Egy hete csak magyar forgalmival lehet hatósági áras üzemanyagot tankolni. Az Európai Bizottság szóvivője az RTL Híradónak elmondta, az uniós szabályok szerint nem lehet diszkriminálni az uniós állampolgárokat. Arról, hogy indul-e kötelezettségszegési eljárás, később döntenek.
Továbbra sincs semmi megtakarítása Orbán Viktornak, beosztottjai közül azonban többen is ügyesebben gazdálkodtak és milliókkal gyarapították vagyonukat – ez derül ki az éjfél óta nyilvános képviselői vagyon nyilatkozatokból. Ezeket a választások miatt kellett idén év közben is közzétenni. Rogán Antal még nem kapta kézhez a találmánya után járó 408
12 milliárd forint nyereséget termelt tavaly az a cég, amelyik a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő Postapalota felújítását végezte. A cég tulajdonosa a jegybankelnök Matolcsy György fiának a barátja. A társaság újabb megbízást kapott az MNB-től, most a jegybank központi épületének felújításán dolgoznak, több mint 50 milliárd forintért.
Fél szobával kevesebbre telik egy átlagos hitelfelvevőnek tavalyhoz képest a kamatemelések miatt – a Bankmonitor szerint. A lakáskölcsönök havi törlesztője már harmadával, átlagosan 35 ezer forinttal magasabb, mint egy éve. A jegybank csütörtökön tovább emelte az irányadó kamatlábat, amely szerintük a 7 százalékot is meghaladhatja a hónap végére.
Elfogadta a magyar kormány követelését, és kihúzta Kirill pátriárka nevét az unió hatodik szankciós listájáról a nagykövetek tanácsa. A magyar kormány szerdán jelentette be: amíg a Vlagyimirt Putyint és az Ukrajna elleni háborút nyíltan támogató orosz egyházi vezető neve szerepel a kitiltott személyek listáján, addig Magyarország tovább blokkolja a
Közúti veszélyeztetéssel vádol az ügyészség egy férfit, aki egy Kaposváron közlekedő busz előtt büntetőfékezett. A váratlan lassítás miatt a busz több utasa is megsérült, egy asszony eszméletét vesztette, miután elesett. Az autó sofőrje az incidens után szó nélkül elhajtott a helyszínről. Az ATV Híradójának riportja.
Akár 15 százalékkal is emelkedhetnek a repülőjegy árak a mediterrán térségbe, de ha bevezetik a különadót, még többe kerül majd az utazás. A külföldi szállások is drágultak, a forint gyengülése miatt pedig tovább nő a vakáció ára a magyaroknak. Belföldön is sokba kerül a pihenés: a legnépszerűbb szálláskereső oldal legdrágább ajánlata július végére
Jelenleg vizsgáljuk az intézkedés hatályát, tartalmát, az okát és indoklását– ezt Sonya Gospodinova, az Európai Bizottság szóvivője mondta a csatornának, ugyanis, mint fogalmazott: az uniós szabályok szerint tilos magasabb árat megállapítani annak alapján, hogy az igénybe vevő milyen állampolgár, vagy melyik tagállamban él.
Csütörtök estére ugyan gyenge erősödést ért el, még mindig közel jár a magyar deviza a 400 forintos eurójegyzés közelében beállított történelmi mélypontjához.
Több vaddisznót is kilőttek fényes nappal Budapesten. Az állatok haláltusáját a szerda reggel villamoson utazók is látták. A szemtanúk mészárlásnak nevezték az esetet, egy kisfiú rosszul lett a látványtól, mentőt kellett hívni hozzá. Egyelőre senki nem tudja, ki végezhetett a vaddisznókkal, a rendőrség nyomoz az ügyben.
Szandi, akit nyugodtan nevezhetnénk akár a baglyok anyjának is, már csaknem két évtizede tenyészti a ragadozó tollasokat. Tanyáján csaknem száz madár lakik. A riportból az is kiderül, mit kell tennie annak, aki egy saját Hedwiget szeretne.