Az ellenzéki összefogás pártjai országgyűlési választóbizottság felállítását kezdeményezik - jelentették be a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum politikusai vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Egy pillanatra sem veszi le a szemét kétéves gyermekéről Maczó Szandra, még akkor sem, amikor kollégáinkkal beszélget. Folyamatosan figyeli kisfia légzését, minden egyes rezdülésére rohan a kiságyhoz. Máté olyan ritka rendellenességben szenved, ami miatt bármikor végzetes rohamok törhetnek rá. A betegségnek egy szemmel látható tünete is van: a fiúc
Autós demonstrációra készülnek és petíciót címeznek Orbán Viktornak a magánbenzinkutak üzemeltetői, ha holnapi tárgyalásukon sem történik előrelépés a kormánnyal. Emellett saját érdekérvényesítő szervezet létrehozását is tervezik a 480 forintos árstop miatt. A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára szerint hiába tárgyal a kabinet az érintette
Február utolsó hétvégéjén ismét az ásvány- és ékszerkedvelők találkozhatnak Magyarország egyik legnagyobb ásványbörzéjén, ahol lehet kreatívkodni, kígyót simogatni és filmet nézni is.
A Párbeszéd közlése szerint Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt hatalomra kerülése esetén első intézkedései között emelné meg jelentősen a pedagógusok bérét.
Folyamatos az egyeztetés a munkáltatóval, vagyis a MOL-lal, amennyiben nem lesz megállapodás, akkor március elsején tartja demonstrációját három szakszervezet: az Olajipari Szakszervezet, a MOL Vegyész Szakszervezet és a MOL Bányász Szakszervezet – tájékoztatta ATV Híradót Kovács László, az Olajipari Szakszervezet elnöke.
Király Júlia levelet is írt Márki-Zay Péternek és az ellenzéki pártoknak, de elítélő véleményének adott hangot Gábor György, Vásárhelyi Mária, Lattmann Tamás és Kovács Zoltán is.
A magyar nők közel fele rendszeresen, legalább néhány havonta túrázással tölti a szabadidejét – derül ki egy női túrázási szokásokat vizsgáló kutatásból. A legtöbben barátaik és családtagjaik körében járják a természetet, minden tizedik hölgy viszont egyedül vág neki a vadon felfedezésének. A rövidebb, 2-3 órás, elsősorban erdőben megtett kirándulá
Pokorni Zoltán hegyvidéki fideszes polgármester, de Fürjes Balázs, a XII. kerület Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje is megértő riválisának, az ellenzéki Hajnal Miklósnak a diplomabotrányában, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter viszont kemény észrevételeket tett az ügyben az online fogadóóráján.
A többszázezer forintos bírság sem tartja vissza a nyugatról keletre, használt autókat szállító horrorkaravánok összeállítóit. Elsősorban Bulgária és Románia a célállomása azoknak a trélereknek, amelyeken sokszor a megengedettnél jóval több autót szállítanak. Szakértők szerint súlyos baleseteket is okozhat egy-egy túlsúlyos szerelvény.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Gőzerővel kampányolnak az ellenzéki- és kormánypárti politikusok az országgyűlési választások miatt. Múlt hét szombaton hivatalosan is kezdetét vette a választási kampány, a politikusok pedig azóta rendre az utcákon vannak, hogy meggyőzzék szavazóikat április 3-ig. Az X-ért folytatott fárasztó munkában rövid pihenőt is tartott a Demokratikus Koalíc
Az ellenzéki összefogás pártjai országgyűlési választóbizottság felállítását kezdeményezik - jelentették be a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum politikusai vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
A különféle, családokat érintő kedvezményeket ugyanis nem tudják igénybe venni azok, akiknek nincs gyermekük. Részleteket azonban nem árult el a miniszterelnök.
A gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Zsombi közel egy évvel ezelőtt kapta meg a speciális kezelést, és azóta kinyílt előtte a világ. Zsombi kezelésére tavaly februárban gyűlt össze a 730 millió forint, és már most rengeteget javult az állapota. A kis harcos többek közt már biztosan ül, képes egyedül megtartani magát hason fekve, valamint karjai m
Exkluzív interjút adott a Borsnak a tescós rablóként elhíresült Süveges Péter, aki a 2005-ös, pénzszállító autó kirablásáért 20 évet kapott. A férfit a börtönben érte utol a lap munkatársa.
Barátaik indítottak gyűjtést a keszthelyi családnak, miután otthonuk egy hatalmas tűz martalékává vált. A tűz keletkezésekor a szülők és két felnőtt gyermekük tartózkodott otthon, először csak arra lettek figyelmesek, hogy elment az áram. Az apuka rögtön a biztosítószekrényhez rohant, ám abban minden fel volt kapcsolva.
Több, egymással párhuzamosan folyó vizsgálat is egyre több kapcsolatot lát a különböző Covid-variánsok terjedése és a légszennyezettség aktuális szintje között.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje fiatalkorában rendesen megküzdött az elemekkel, mire sikerült elcsábítania jelenlegi feleségét. Márki-Zay Péter a közösségi oldalán osztott meg egy képet magáról és Felíciáról, amelyhez azt írta: évekig udvarolt a kedvesének, mire a szívét elrabolta.
Az áprilisi országgyűlési választás tétje, hogy visszatér-e a Gyurcsány-Bajnai korszak Magyarországra vagy sem - jelentette ki a Fidesz frakció-vezetője.
A jogvédelemtől a kirekesztésig. Totális véleménykontrollt épít az amerikai baloldal. A kritikai fajelmélet és az LMBTQ tanítás talán ma nem is ideológia hanem dogma és aki megkérdőjelezi a tanokat az nem kétkedő hanem ellenség. Amerikában ezekben a kérdésekben már nincs valódi vita, Magyarországon szerencsére még igen – mondja Rod Dreher vezető sz
Kampányígéretnek tartja a DK gazdasági szakértője, hogy Orbán Viktor az iparkamara gazdasági évnyitóján adócsökkentést lengetett be a gyermekteleneknek. Dávid Ferenc úgy véli: a következő kormánynak szigorúbb adópolitikát kell folytatnia. A híradónknak nyilatkozó elemző szerint lehet olyan mérés, amely azt mutatja, hogy a gyermektelenek elégedetlen
Az energetikai szakértő kiemelte, hogy amíg az Európai Unióban az energiaárak mesterséges növelésére építő klímapolitikát folyattattak, Magyarországon a célkeresztben az energiaárak alacsonyan tartása volt.
Király Júlia levelet is írt Márki-Zay Péternek és az ellenzéki pártoknak, de elítélő véleményének adott hangot Gábor György, Vásárhelyi Mária és Lattmann Tamás is.
„Akkor inkább ne jöjjön össze, és ne induljunk el” - mondta, miután Bayer Zsolt arra biztatta a fideszeseket, segítsenek elindulni a Kutyapártnak a választásokon.
Tótpeti Lili a Miss World Hungary győztese kislánykora óta arról ábrándozott, hogy televíziós műsorvezetőként kipróbálja magát. Álma megvalósításában a népszerű időjós, Gesztesi Máté segített.
„Hét magyar érmet nyertek felnőtt birkózóink a bulgáriai Dan Kolov-Nikola Petrov-emlékversenyen, a budapesti Európa-bajnokság főpróbáján” – írja Facebook-posztjában a fideszes képviselő.