2022. december 20. kedd

dec. 20
17:06
Reagált az argentin nagykövet Németh Szilárd vb-s posztjára (ATV)
A fideszes képviselő szerint egy "fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok".
dec. 20
17:09
Kirúgtak egy újabb polgári engedetlenkedő tanárt, ezúttal vidéken (rtl.hu)
A Pécsi Művészeti Szakgimnázium drámatanárát rúgta ki a tankerület az ATV szerint.
dec. 20
17:12
Egymást segítik egy borsodi falu lakói, hogy átvészeljék a telet (SzMo)
Tűzifát, ételt adnak egymásnak. Van, akinek a havi 80 ezer forintos nyugdíjából kell megélnie.
dec. 20
17:24
Egyre hosszabb a sor az ökumenikusok ünnepi ételosztásán (Infostart)
Idén is megrendezi hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégségét az Ökumenikus Segélyszervezet. Egy héten át, december 23-ig naponta 1000 adag ételt osztanak ki Csepelen a rászorulóknak. A segélyszervezet kommunikációs igazgatója szerint egyre többen állnak be a sorba – olyanok is, akiknek eddig nem kellett segítség.
dec. 20
17:24
Gyermekeket érintő betegségre figyelmeztetnek az egészségügyi szakemberek (ATV)
Szakértők szerint idén jóval intenzívebb lesz Magyarországon az RSV, azaz az óriássejtes légúti vírus terjedése - idézi a Femcafé az RTL Híradó riportját.
dec. 20
17:30
IDEA: Ugyanakkora a Fidesz támogatottsága, mint egy évvel korábban (SzMo)
Hiába az infláció, a tanár- és diáktüntetések, az emelkedő rezsiárak, töretlen a kormányzópárt népszerűsége az IDEA Intézet felmérése szerint. Az ellenzék megítélésében sem történt érdemi változás.
dec. 20
17:36
Bencsik Andrást Lionel Messire emlékezteti Orbán Viktor (Blikk)
A Demokrata főszerkesztője vélhetőleg nem a focitudásra, hanem a miniszterelnök Lionel Messiről szóló üzenetére gondolt, miszerint „meg van írva: a legkisebből lesz a legnagyobb”.
dec. 20
17:36
Bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Veszprém megyében (hirado.hu)
A gyanúsítottakat a Terrorelhárítási Központ munkatársai kedden lakóhelyükön, összehangolt akcióban fogták el.
dec. 20
17:36
Elhunyt Márványi Péter (ATV)
68 éves korában hunyt el a Táncsics-díjas újságíró.
dec. 20
17:42
IM: Az ünnepi időszakban és az igazgatási szünetben is van segítség (hirado.hu)
A 06-80-225-225-ös számon elérhető áldozatsegítő vonal bárhonnan és bármikor, a nap 24 órájában ingyenes hívható.
dec. 20
17:48
Erdő Péter, Herczegh Anita és Soltész Miklós osztott ajándékot menekült gyerekeknek (hirado.hu)
Az ünnepségen a harkovi akrobataiskola diákjai műsorukkal köszönték meg a katolikus egyháznak a támogatást, majd egy kárpátaljai magyar zenészcsalád adott elő karácsonyi énekeket.
dec. 20
17:51
Az ünnepi időszakban és az igazgatási szünetben is van segítség (Demokrata)
Az áldozatsegítő központok elérhetőségei a vansegitseg.im.gov.hu oldalon találhatóak.
dec. 20
17:54
Az első vidéki kirúgás: azonnali hatállyal elbocsátottak egy polgári engedetlenkedő tanárt Pécsen (Blikk)
Ma délelőtt elbocsátották a Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanárát, miután több polgári engedetlenségi akcióban is részt vett. A pécsi diákok ma ülősztrájkkal tiltakoztak az oktatásban zajló változások ellen.
dec. 20
17:54
Emberkereskedelemre épült bűnszervezetet számoltak fel Veszprém megyében (ATV)
Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy 41 éves pápai nő, illetve három, 19, 37 és 63 éves férfi családtagja ellen - közölte a megyei rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
dec. 20
17:54
Brutális dolgot művelt egy pápai család (Ripost)
A rendőröknek kellett közbelépniük.
dec. 20
18:03
Újra szállít a Mol a kiskutaknak (rtl.hu)
Januárban állhat vissza az üzletmenet.
dec. 20
18:06
Újra üzemanyaghoz juthattak a kis benzinkutak - elkezdte a szállítást a MOL (ATV)
Egyelőre az igényelt mennyiségnek a negyedét szállítja a Mol a múlt héten még ellátatlan kis hazai töltőállomásoknak, amelyek megkezdték piacaik apránkénti visszaszerzését. Már importálnak is.
dec. 20
18:18
Veronai busztragédia: ma is mindenki életben lehetne, ha ez megvalósult volna (Ripost)
Könnyen lehet, hogy mindenki túlélhette volna a hazautat.
dec. 20
18:21
Így néz ki a féltonnás második világháborús bomba, ami miatt lezárják fél Csepelt (rtl.hu)
Csütörtök este fogják hatástalanítani az amerikai légibombát. A környéket 800 méteres sugarú körben lezárják.
dec. 20
18:48
Közgazdász a költségvetésről: nagyon optimista verzió, és nem tartom meggyőzőnek (ATV)
Még mindig nem készült el az új költségvetés, Varga Mihály szerint: a kormány szerdán, az év utolsó ülésén tárgyal a rendeleti költségvetésről, és még idén nyilvánosságra hozzák. A kabinet nem tart a recessziótól: másfél százalékos gazdasági növekedéssel, 15 százalékos éves inflációval és 3,5 tized százalékos hiánnyal számol 2023-ra.
dec. 20
18:54
Bajban van a ferihegyi repülőtér? (ATV)
Egymillió alá esett az utasforgalom a ferihegyi repülőtéren novemberben.
dec. 20
19:00
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Minél több fiatal vállalja a stabil, kiszámítható jövőt biztosító katonai pályát! (hirado.hu)
A miniszter erről a laktanyába látogató nyírteleki Kedvesház 23 diákja és kísérőik előtt beszélt.
dec. 20
19:02
Kinyit a négy bezárt postahivatalból kettő Kaposváron (hirado.hu)
Szita Károly megítélése szerint a posta nem minden szempontot vett figyelembe, a hivatalok bezárásakor.
dec. 20
19:03
A nyírteleki Kedvesház diákjai látogattak a debreceni laktanyába (Demokrata)
„Arra lenne szükség, hogy minél több fiatal vállalja a biztos megélhetést nyújtó katonai pályát.”
dec. 20
19:06
Megnyílt az új légimentő bázis Szekszárdon (Infostart)
A légimentő központ mintegy 650 millió forintból épült.
dec. 20
19:06
Eurostat: Európában csak a bolgárok keresnek kevesebbet a magyaroknál (ATV)
Csak a bolgárok keresnek kevesebbet a magyaroknál Európában - derült ki az Eurostat friss felméréséből. Tavaly az éves bruttó átlagbér az EU-ban több mint 30 ezer euró volt: a legtöbbet Luxemburgban keresték az emberek, átszámítva nagyjából 29 millió forintot. Itthon 5 millió forint volt az éves bruttó átlagkereset.
dec. 20
19:09
Kinyit a négy bezárt postahivatalból kettő Kaposváron (Demokrata)
A négy bezárt posthivatalból kettő kinyit január első felében Kaposváron.
dec. 20
19:12
Ünnepi menetrend: így alakul a közlekedés a MÁV-Volán-csoport járatainál (Infostart)
Karácsonykor, szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható a vonatokon és a buszokon, ezért érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket.
dec. 20
19:12
Szakértő a gázársapkáról: ez érvényesülni fog az átlagárban is (ATV)
Jelentősen esni kezdett a gáz ára az uniós gázársapka bejelentése után. Az intézkedés február közepén lépne életbe abban az esetben, ha a holland gáz-tőzsdén három napon túl a gáz ára meghaladná a 180 eurót megawattóránként. A magyar kormány annak ellenére nem támogatta az uniós gázársapka intézményét, hogy itthon többször alkalmazta üzemanyagra va
dec. 20
19:12
Az év legrövidebb és legsötétebb napja közeleg (Ripost)
Jobban teszed, ha felkészülsz a téli napfordulóra.
dec. 20
19:18
Ezer adag marhapörkölttel kezdődött a szeretetvendégség (Ripost)
Napi ezer adag meleg ételt osztanak ki Csepelen.
dec. 20
19:24
MNB-alelnök: jövő év végére lehet ismét egyszámjegyű infláció Magyarországon (ATV)
Elindult a globális infláció csökkenése, az infláció túl van a csúcson, Magyarországon a jövő év végére lehet ismét egyszámjegyű a fogyasztói árak növekedési üteme - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke online háttérbeszélgetésen kedden.
dec. 20
19:27
Egészségügyi államtitkár: Pintér Sándor egy óriási rutinnal rendelkező mérnökember (rtl.hu)
Nem marad az orvostársadalom erejét megmutató reakció nélkül a kormány legújabb terve az egészségügy átalakítására – írta a tagságnak szóló levélben a Magyar Orvosi Kamara. A kormány arra kötelezné a magánellátásban dolgozó orvosokat, hogy havi 20 órát állami intézményben is töltsenek munkával. A módosítás a közfinanszírozott fogorvosokat is nehéz
dec. 20
19:29
„Budapesten nem nagyon találsz olyan területet, ami nem az övék” – másfélszer annyit szed be az áramért a Jellinek Dániel-féle Indotek, mint a szolgáltató (rtl.hu)
Másfélszeres áron adja az áramot a bérlőinek az egyik legnagyobb budapesti irodaközvetítő cég. A Jellinek Dániel-féle Indotek a szolgáltató által kínált maximum 180 forint helyett több mint 300 forintot kér a bérlőitől kilowattóránként. A Híradónak nyilatkozó bérlő szerint a cég az áramon is keresni akar rajtuk. Az energetikai szakértő szerint ez t
dec. 20
19:30
Három posta nyit újra Pécsen (hirado.hu)
A pécsi városvezetés egy további postahivatal újranyitásának és üzemeltetésének feltételeit segítene megteremteni.
dec. 20
19:30
Megúszták figyelmeztetéssel Toroczkai László mezőőrei (444.hu)
A bíróság szerint csekély mértékben veszélyes, hogy az ásotthalmi mezőőrök hatáskörüket túllépve, felfegyverkezve intézkednek a határon átszökő külföldiekkel szemben.
dec. 20
19:31
Menesztik Hoppál Pétert a posztjáról (rtl.hu)
Hoppál államtitkár helyett kormánybiztosként folytathatja az Index értesülése szerint.
dec. 20
19:36
Remek hír érkezett a 3-as metró felújításáról (Infostart)
Az eredetileg tervezettnél korábban megállnak az M3-as metró szerelvényei a Ferenciek terén és a Deák Ferenc téren.
dec. 20
19:42
Újranyit 3 pécsi és 4 kaposvári posta is (ATV)
A négy bezárt posthivatalból kettő kinyit január első felében Kaposváron - jelentette be a város polgármestere kedden a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
dec. 20
19:42
Leváltotta a miniszter Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárt (444.hu)
Az Index információi szerint az utóda Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet vezetője lesz.
dec. 20
19:42
Bencsik Andrást Lionel Messire emlékezteti Orbán Viktor (SzMo)
Erre karácsonyi elmélkedései közben jutott a jobboldali újságíró.
dec. 20
19:45
Videó: A felújított műtőbe menekült az államtitkár a díszvendégekkel, nem beszélt az egészségügy átalakításáról (rtl.hu)
A Kútvölgyi kórház felújított műtőjébe újságírókat nem, csak díszvendégeket engedtek be kedden. Takács Pétert, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárát hiába próbálta megszólaltatni a Híradó az ünnepélyes rendezvényen az egészségügy újabb átalakításáról, vendégeivel sürgősen a műtőbe kellett mennie, utána pedig várta „a jogalkotási
dec. 20
19:47
A Belügyminisztérium Mága Zoltán-koncertjeggyel ajándékozza meg a tanárokat (rtl.hu)
De csak a leggyorsabbaknak jár a 2500 darab tiszteletjegyből.
dec. 20
20:00
Pécs Aktuál: Hoppál nem kulturális államtitkár, hanem kormánybiztos lesz (ATV)
Csák János miniszter már “áldását adta” a váltásra. Hoppál Péter helyére Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet vezetője kerül - írja a pécsi hírmagazin.
dec. 20
20:15
Erdő Péterrel, Herczegh Anitával osztottak ajándékot menekült gyerekeknek (Demokrata)
Nekünk, magyaroknak nem nehéz veletek éreznünk – mondta Erdő Péter bíboros.
dec. 20
20:18
Megszűnt az "interregnum" a Fővárosi Vízműveknél (Infostart)
A cég jelenlegi ügyvezetője, Keszler Ferenc egy hete nyújtotta be lemondását.
dec. 20
20:24
Borzalom: baleset miatt szállt ki autójából, halálra gázolták (ATV)
Halálos közlekedési baleset történt Hort közelében.
dec. 20
20:27
Nem ijedtek meg kollégájuk kirúgásától a pécsi tanárok, folytatják a polgári engedetlenséget (rtl.hu)
A Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium tanárai bejelentették, hogy folytatják a polgári engedetlenséget.
dec. 20
20:30
"Nagyon optimista verzió" - Róna Péter szerint nem meggyőzőek a kormány gazdasági várakozásai (ATV)
Még mindig nem készült el az új költségvetés, Varga Mihály szerint a kormány szerdán, az év utolsó ülésén tárgyal a rendeleti költségvetésről, és még idén nyilvánosságra hozzák. A kabinet nem tart a recessziótól: másfél százalékos gazdasági növekedéssel, 15 százalékos éves inflációval és 3,5 tized százalékos hiánnyal számol 2023-ra.
dec. 20
20:42
Januártól országszerte újra kinyitnak bezárt posták (Blikk)
Még októberben érkezett a hír, hogy a Magyar Posta ideiglenesen bezár 366 fiókot országszerte, hogy csökkentse az energiafelhasználást. Most – a lakossági nyomásnak köszönhetően – az önkormányzatok szép lassan elkezdtek megegyezni a céggel az úbóli nyitásokról.

Keresés