A világjárványt követő visszaesés után a teljes népességhez képest élénkebb tempóban javult a fiatalok munkaerőpiaci helyzete Európában – tette közzé az Eurostat.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/42. keddi nyerőszámait. Telitalálatos nyertes ezúttal sem volt, a legmagasabb magyar nyeremény a 4. nyerőosztályban, 4+1 találatért járt: nettó 117 920 forintot nyert 14 játékos.
Menczer Tamás, Külügyi és Külgazdasági Minisztérium Kétoldalú Kapcsolatokért Felelős Államtitkára az ATV Start című műsorában. A politikus szerint azonban ez az „elhibázott szankciós politika” következménye, ezért ezt kellene újragondolni. Hangsúlyozta továbbá, hogy meglátása szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a béketárgyalások előremozdítá
Gyurcsány Ferenc dühös Facebook-posztban osztotta ki Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért idén nem tartanak külön kormánypárti ünnepséget október 23-án. A volt kormányfő szerint „utcai gyáva lett a harcosból”.
Továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi politikai eseményeket Medgyessy Péter, aki a 2002 és 2004 között az MSZP-SZDSZ koalíció élén legyőzte Orbán Viktort, ám a D-209-s ügynökbotrány miatt két év múlva lemondani kényszerült. Az ex-politikus kifejti véleményét Orbán Viktorról, Putyinról, az MSZP-ről, aminek végül soha nem
A levél szerint a véleménynyilvánítás és a munkavállalói érdekek védelmében való együttes fellépés, ezen belül a munkabeszüntetés mindenkit megillető alkotmányos alapjog.
Az iparkamara elnöke szerint el kellene dönteni, hogy növekedéspártiak vagy inflációellenesek akarnak lenni, mert a kettő együtt akkor sem megy, ha egyik sem jó választás.
A 80. születésnapját ünneplő volt kormányfő szerint utódja megszagolta a világpolitika illatát, és nagyon tetszik neki. 2004-es lemondásához fűződő viszonyáról is beszélt, valamint a pártállami időkben betöltött szerepét, felfogását is elmagyarázta.
Szeptembertől levelet kapnak a 14 év alatti gyermekek, akiknek a szülei között épp válóper zajlik. A feladó az ügyüket végigvivő bíró lesz, és arra hívja fel a figyelmüket, ha akarják, elmondhatják a véleményüket neki a szüleik válásáról.
”Az eddigi informális visszajelzések alapján is úgy tűnik, hogy az eddig teljesített vállalásainkkal elégedett” a Bizottság - mondta a Portfolio konferencián Navracsics Tibor, célként megfogalmazva: “lehetünk az EU legtisztább, legátláthatóbb és legtisztességesebb országa”.
A magyar kormány meg akar állapodni az Európai Bizottsággal, meg akarja szerezni az uniós pénzeket, lesz megállapodás és pénz is lesz – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján a területfejlesztési miniszter. Sipos Ildikó összefoglalója.
Ilyen rosszul még nem éltek a magyarok, mint most, de van megoldás: legyen nulla százalék az alapvető élelmiszerek áfája! – mondta Korózs Lajos, az MSZP szociálpolitikusa online sajtótájékoztatón kedden.
A Tanárok a Tanárokért nevű szolidaritási csoport névre szóló levelet küldött a budapesti tankerületek vezetőinek, melyben bejelentették, hogy 300 pedagógus készen áll arra, hogy azonnal beszüntesse a munkáját, amennyiben egy újabb súlyos retorzió éri azon kollégáikat, akik részt vesznek az összefogásban.
Jó két évet töltött a miniszterelnöki székben, 2002 májusától 2004 szeptemberéig. Soha nem volt egy lehengerlő típus, a vitákban sem sziporkázott. Támadások kereszttüzében mondott le posztjáról, de azon kevés politikai vezetők közé tartozik, akik nyugodtan végig sétálhatnak ma is az utcán anélkül, hogy valaki az öklét rázná felé.
Az elhúzódó háború és a szankciós felárak drasztikus mértékben drágították meg az energiahordozókat egész Európában. A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű ener
A szülői felügyelet rendezése során a gyerek meghallgatása lehetőség és nem kötelezettség - hangsúlyozta a Fővárosi Törvényszék általános elnökhelyettese a bíróság szerdai sajtótájékoztatóján.